Társkeresés, párválasztás

Hogy találhatok rá a páromra?

A Grimm-mesében királyfivá változik a varangyos béka, akit megpuszilt a királylány. A valóságban azonban ennek éppen az ellenkezője szokott történni: sokan azt élik át, hogy a délceg királyfi – vagy a szépséges királylány – akivel házasságot kötöttek, közös életük során varangyos békává változik.

Hogy lehet ezt elkerülni? Hogy lehet tartós és kölcsönösen kielégítő párkapcsolatra szert tenni?

Nem gondolom, hogy a boldog házasság egyedül a megfelelő párválasztáson múlik. Sőt inkább azt hiszem, hogy a párválasztás az esetek többségében legalábbis nem rossz. Hogy milyen lesz a házasság, főleg azon múlik, hogy a felek ápolják-e és gondozzák-e a kapcsolatukat. (Egyik barátom szerint a házasság olyan, mint a csecsemő: rendszeresen tisztába kell tenni, és etetni kell.) Ugyanakkor kétségtelen, hogy a jó házasság egyik előfeltétele a jó párválasztás.

Kit keresel?

Az első kérdés, amit tudatosítanod kell, az, hogy kit keresel?

A. Sokan, akik elindulnak a párkeresés útján, azt a valakit keresik, aki kielégíti a szükségleteiket.

1. Először is azt várják jövendőbeli társuktól, hogy csillapítsa szexuális éhségüket. Ehhez persze nem feltétlenül szükséges házasságot kötni. Napjainkban ezért nem kevesen nem is vállalják a házasságot, hiszen az sok bajjal, gonddal, felelősség vállalással is együtt jár, hanem egyszerűen összeköltöznek – egy időre. Eközben persze nem veszik észre, hogy alapvető emberi szükségleteik kielégítetlenek maradnak, hiszen nem is tudják, hogy az ember nem csak ösztönlény. Az pedig végképp csalódás-forrás, ha a másik ember ösztöntárgy.

2. Sokan azt remélik választott párjuktól, hogy mellette biztonságban élhetnek – hiszen „erős, meg fog védeni, ha kell; egészséges, jól keres, sok jó tulajdonsága van, és szeret engem.” Ezek a társkeresők azt a régi nótát fújják, hogy…

Nékem olyan asszony kell,
Ha beteg is, keljen fel,
Főzze meg a vacsorát,
Úgy várja haza az urát.

A nóta nők számára készült változata:

Nékem olyan férfi kell,
Aki pénzzel halmoz el,
Tőle lehet gyerekem,
S társadalmi presztízsem.

3. Sokan (főleg férfiak) olyan társra vágynak, akinek a csodálatában fürödhetnek. Idősödő férfiak gyakran beleesnek ebbe a csapdába. Csinszka-effektusak nevezném ezt a jelenséget, mert a kimenetele keserű csalódás: a zsenge ifjú hölgy előbb-utóbb rájön, hogy az általa csodált nagyság közelről éppen olyan nehéz természetű ember, mint a többiek, és a rózsaszín köd szertefoszlik.

B. Vannak, akik a párjuk szemében önmagukat szeretnék látni.

A görög rege szerint Nárcisszusz királyfi vadászat közben meglátta saját tükörképét, amikor lehajolt inni egy forrás fölé. Azelőtt sohasem látta magát (akkoriban még kevés volt a tükör). Annyira el volt bűvölve sajátmagától, hogy beleszeretett
önmagába. A mélylélektan szerint nárcisztikus személyiség az az ember, aki túlságosan el van ragadtatva saját szépségétől, okosságától, kiválóságától.

De a történetnek még nincs vége.

Oscar Wilde, a híres angol meseíró, folytatta a történetet. „Ugye, te is siratod Nárcisszuszt?” – kérdezte a szellő a forrástól. „Igen, én is siratom őt.” „Ugye, milyen szép volt Nárcisszusz?” A forrás csodálkozik: „Szép volt? Én ezt nem vettem észre. Én mindig a fodraimat figyeltem a szemében, amikor fölém hajolt.”

Bárkit választ valaki társul, nem fogja megismerni a másikat, ha még akkor is önmagát szemléli, amikor a másikra néz.

C. Sokan olyan társat keresnek, akire rávetíthetik azt az ideális képet, amit önmagukban hordoznak a kívánatos lányról illetve fiúról. A fiú esetleg Csipkerózsikát véli felfedezni az álmatag, de mosolygós kislányban. A lány, amikor meglátja a tüzes szemű, széles vállú legényt, nagyot dobban a szíve: Winnetou – mondja magában önfeledten. Nyilvánvaló, hogy az életet nem lehet végig álmodni, mert Rózsikának szúrnak a tüskéi, „Winnetou” jelleme pedig nem olyan, mint a regényben. Ezek után felmerül a kérdés, hogy kit érdemes keresni, ha a fenti lehetőségek csalódáshoz vezetnek.

Kit érdemes keresni?

Úgy gondolom, azt az embert, akivel szeretet-kapcsolatban élve megvalósíthatod Istentől kapott küldetésedet. Más szavakkal: azt a valakit keresd, akivel a házasságotok Isten lényét (szeretetét) fogja tükrözni az emberek felé.

Tudom, hogy ez a szépen hangzó kijelentés magyarázatra szorul.

Isten azért teremtett minket férfivá és nővé (házaspárrá), hogy Őt kép-viseljük a világban. Ezt jelenti az a bibliai mondat, hogy Isten a maga képmására teremtette az embert (1Mózes 1:27). Ez a cél csak úgy valósulhat meg, ha mindkettőnk értékrendjének centrumában az Úr van, azaz a Vele való kapcsolat a legfontosabb az életünkben. Nem harmonizálhat egymással az a pár, amelynél az egyik „mennyei kincseket gyűjt” (hűséget, türelmet, szeretetet, belső békét stb.), a másik pedig az anyagi jólétért és a minél teljesebb komfortért töri magát. Ezért figyelmeztet az apostol: Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában (2Korinthus 6:14).

Ha az Úré a szívem (ha Ő áll az értékrendem centrumában), abból az következik, hogy döntéseimben, sőt egész életvezetésemben az Ő tetszése szerint akarok élni. Ennek megfelelően annak tudatában választok párt, hogy ez a döntésem egész életre szól. A libegőből menet közben életveszélyes kiszállni. Aki úgy fog bele a házasságba, hogy „ha nem megy, legfeljebb elválunk”, annak nem való a libegő; az jobban teszi, ha a Vidámparkban az óvodások számára működtetett lassú körhintába száll be. Az ugyanis abszolút veszélytelen. Persze nem visz sehová. A társkapcsolatból fakadó megelégedettség és egység csúcsára csak a felelősséggel vállalt házasság „libegőjével” lehet feljutni.

A házasságok az égben köttetnek?

Széles körben elterjedt hiedelem, hogy előre ki van jelölve számunkra valaki, akit meg kell találnunk. Én ezt nem hiszem. Ez az elképzelés nem a Szentírásban, hanem a görög mitológiában gyökerezik. Zeusz kettétört egy cserépedényt, és a két darabot ledobta a földre: „Találjátok meg egymást!”

Ha valóban úgy lenne is, hogy Isten előre kiszemelt számodra valakit, neked az a dolgod, hogy szabad döntésed tudatában, Isten szempontjait ismerve, bibliai értékrended birtokában döntsd el, hogy kivel kötsz házasságot. Döntésed előtt azt kell mérlegre tenned, hogy választottad valóban alkalmas-e arra, hogy együtt szolgáljátok az Urat; valóban azonos-e az útirányotok (mindketten a „keskeny utat” járjátok); tudsz-e alkalmazkodni számodra szokatlan szokásaihoz; férfi létedre képes vagy-e érte végleg és örökre lemondani az összes többi nőről – ha pedig lány vagy, az összes többi fiúról.

Hogyan juthatsz jó döntésre?

„Könnyű volt Ádámnak” – mondta egyszer valaki. – „Neki csak aludnia kellett egy jót, és reggel máris ott állt előtte Éva.”

Én nem egészen így ismerem ezt a történetet. Mielőtt a Teremtő beadta volna Ádámnak az oldarborda-műtét előtt az altató injekciót, társkereső útra küldte őt. Így fedezte fel az egész állatvilágot, de az emberhez illő segítőtársat nem talált (1Mózes 2:20). Pedig bizonyára találkozott aranyos kiscicával, aki dorombolva bújt az ölébe, látott csodaszép tarka tollú madarat, megismerkedett néhány erős, igavonó barommal is. De amikor meglátta Évát, nem gondolt többé a hasznos és kellemes állatokra. Az embert, a másik embert ismerte fel az asszonyban: Ez most már csontomból való csont, testemből való test (1Mózes 2:23).

Éva ősanyánk bizonyára szép volt. Vajon Ádám lelkesedését az ajándékba kapott nő külső megjelenése váltotta ki csupán? Nem tudjuk, hogy elbeszélgetett-e vele, mielőtt kimondta, hogy „ez végre emberi lény”. De azt tudjuk, hogy Ádám ismerte Istent – a bűneset előtt még jó kapcsolatban volt vele. Az ajándék minőségét az ajándékozó
szavatolja.

Mi sajnos az Éden-kerten kívül születtünk, bűneset utáni nemzedék vagyunk. Nem látunk olyan tisztán, mint az ártatlanságban teremtett első emberpár. Ezért hosszabb utat kell megtennünk, hogy világosan lássuk: valóban Isten ajándéka-e a másik, azaz létrejöhet-e vele olyan házasság, amely Istent dicsőíti, az Ő szeretet-lényét tükrözi a világ számára.

Néhány személyiség-pszichológiai elmélet szívesen ábrázolja az emberi személyiséget úgy, mintha egymásra rétegeződő burkok alkotnák.

Nyilvánvalóan fontos az első benyomás, amely az illető külső megjelenéséről szól: szép, csinos, jólöltözött, kellemes. Többet megtudunk róla, ha elbeszélgetünk vele.

Beszélgetés közben megismerhetjük szándékait és indítékait is. Ha bizalmas kapcsolatba lépünk, feltárul előttünk a szíve, azaz értékrendjének centruma.

Bartók Béla Leánynéző c. kórusműve is végigvezet minket a megismerésnek e jól bejárt útján. Nézzük meg a 2. versszakot:

Ne nézz a lányka táncos lábára,
Ne hajolj az ő mézes szavára,
Figyelemmel légy indulatára,
Tanulj szert tenni szíve titkára.

Úgy vélem, nem arról akar lebeszélni ez a dal, hogy megnézd a táncoló lány csinos lábát, hanem arra figyelmeztet, hogy az még nem elég a jó döntéshez, ha az illető csinos. Hasonlóképen: nem arra bíztat, hogy ne figyelj oda, amikor beszél, hanem arra, hogy bölcsen hallgasd meg. Az indulatán indítékait és szándékait kell érteni. A szíve titka pedig az, ami a legnagyobb érték számára, amiért dolgozni és küzdeni képes, sőt, ha kell áldozatot is tud hozni.

Amit tudni lehetne előre

Amit tudni lehetne előre, de amiről a legtöbben mégsem vesznek tudomást:

  • Az idő múlásával egyre gyengébb, betegebb, és kevésbé vonzó, sőt öregebb lesz a párod (veled együtt). Ez a tény főleg azokat zavarja, akik a társukban ösztöntárgyat keresnek.
  • Vannak olyan tulajdonságai a társadnak (neked is!), amik csak később derülnek ki.
  • A legtökéletesebb választott sem tökéletes, hiszen ő is az Édenkerten kívül született (akárcsak te).
  • Önmagában a jó házasság (és a jó házastárs) nem tesz boldoggá. A Bibliában található több mint 50 boldog-mondás között egy sincs, amely azt mondaná, hogy boldogok a házasok. A boldogság forrása Isten – illetve a vele való kapcsolat. Természetesen van boldog házasság: két boldog embernek boldog a házassága is.

Záró kép

Egy tréfás kedvű buszvezető a végállomáson sötét szemüveggel és fehér bottal a kezében beült a saját buszába az egyik utas-helyre. Amikor már majdnem megtelt a busz, elkiáltotta magát: „Hát senki sem indítja el ezt a tragacsot?” Fölkelt, a vezetőüléshez tapogatózott és beindította a motort. A rémült utasok hanyatt-homlok menekültek.

Ha messzire utazom, nem mindegy, hogy ki ül mellettem. Nem szeretem, ha túl terjedelmes az illető, ha rossz szaga van, vagy ha túlságosan bőbeszédű. De sokkal fontosabb, hogy ki ül a vezető ülésen. Vak ember ne vezesse az autóbuszt! Nagyon fontos kérdés, hogy ezen a földi életúton kivel utazol, ki a párod. De a legfontosabb kérdés az, hogy ki vezeti az életedet. Ne tétovázz kimondani: „Vezess, Uram!”

Advertisements