Mi a szerelem?

Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú?
Úgy, hogy megtartja igédet.
Zsoltárok 119:9

„Sötét verem” – írja Petőfi Sándor. Jaj annak, aki beleesik! Hasonlóképpen gondolkodik róla Balassi Bálint is, mert örül, amikor megszabadul tőle. Egyesek szerint a szerelem romantikus álmodozás, amelyből előbb-utóbb mindenki felébred. Mégis szép a plátói szerelem, amelyben csak vágyakozunk a kedves után, de eszünkbe se jut, hogy testi kapcsolatba is lehet lépni vele. (Létezik ma ilyen?) A pszichológus tudatbeszűkülést és projekciót emleget, amikor a szerelemről kérdezik. A mélylélektan materialista szemléletű hívei szerint egy ősi, állati ösztön szublimációjáról van szó.

Az a benyomásom, hogy korunk „gyakorló” szerelmesei túlnyomórészt ez utóbbi – darwinista-freudista – tanítást követik. Hiszen kortársaink közül sokan magas rendű állatnak, vagyis ösztönlénynek tekintik magukat, és viselkedésüket ehhez az emberképhez igazítják.

A 20. század folyamán az derült ki, hogy egy sokat hangoztatott marxista tételnek (a lét határozza meg a tudatot – és nem fordítva) éppen az ellenkezője igaz. Ugyanis ahhoz igazodva élünk és cselekszünk, amit tudunk önmagunkról és a világról. Aki tudja magáról, hogy ő tábornok, az parancsol a közkatonáknak, és nem kér tanácsot tőlük. Aki féregnek képzeli magát, az nem kezdeményez, nem áll elő ötletekkel, hanem visszahúzódik, és arra vár, hogy mikor tapossák el véglegesen.

Korunk emberképe Darwin elméletéből fakad. Eszerint magas rendű állatok vagyunk, akik a létért folytatott küzdelem során, a természetes szelekció révén fölkapaszkodtunk a törzsfejlődési létra legmagasabb fokára. Szabó Lőrinc szavaival: az ember „tökéletes állat”, akik végig járva a tökéletesedés útját „szívében végig fenevad maradt” (Szún Vu Kung lázadása). Egyszerűbben fogalmazva: az ember is ösztönlény, mint az állatok, akiknek nincsenek hosszú távú terveik, hanem csak közvetlen céljaik vannak: kielégíteni alapvető szükségleteiket. Ezzel magától értetődővé, sőt legálissá minősítettük az önzést. Az emberképből ugyanis értékrend sarjad (mit részesítünk előnyben, mit tartunk fontosnak, miért érdemes küzdeni és dolgozni). Életvezetésünk (döntéseink sorozata) pedig értékrendünk szerint alakul:
[table id=5 /]
A mai ember életében ez az ok-okozati lánc a következő:
[table id=6 /]

Az ösztönlény döntéseit és tetteit az élvezeti elv (Lust-Prinzip) vezérli. A szerelmi vágy – noha konkrét személyre irányul – lényegében személytelen, mert nem arra törekszik, hogy testi-lelki-szellemi kapcsolatot építsen egy másik emberrel, hanem arra, hogy élvezethez jusson a másik nem egy kívánatos tagjával.

Ebben a szemléletben a kedvesem (szerelmem tárgya) = ösztöntárgy. Az ösztöntárgy szerepe az, hogy kielégítse a szükségletemet, például a szexuális éhségemet.

Ha történetesen a kedves Olvasónak abban az örömben lenne része, hogy valaki szerelmes belé, gondoljon arra a freudi értelmezés tükrében: Olyan vagyok számára, mint egy csirkecomb: fel akar falni.

Nyilvánvalók ennek a felfogásnak a következményei:

1. Egy tárgyhoz nincs értelme a hűségnek. Bármennyire finom egy csirkecomb, nagyon unalmas, ha minden nap azt kell enni. Idővel a legjobb ennivalónak is romlik a minősége, kiszárad, megposhad, rágóssá válik stb. Ilyenkor természetesen ki kell dobni, és újat kell beszerezni helyette. Azt hiszem, köztudott, hogy sok kortársunk életében ez a szemlélet érvényesül a társukkal kapcsolatban: nem látnak problémát a szexuális hűtlenségben, a partner lecserélésében, a válásban.

2. Ebből a felfogásból ered az is, hogy a párok, ahelyett, hogy örömöt és kielégülést nyújtanának egymásnak, érzelmileg kifosztják, gyötrik, tönkreteszik egymást, míg végül a formálisan fennmaradó kapcsolatukban magányossá válnak. Jól példázza ezt a folyamatot egy vicc. A kannibál siránkozva áll a barlangja előtt: „Jaj, de éhes vagyok, jaj, de éhes vagyok…” Bemegy a barlangba. Amikor kijön, újra siránkozik: „Jaj, de árva vagyok…”

A Biblia emberképe alapvetően különbözik korunk darwini-freudi emberképétől. Isten „ föld porából” teremtett minket, vagyis ugyanabból az anyagból, amiből az élővilág többi tagját. Testünk minden funkciója hasonlóképpen működik a gerinces állatok megfelelő megnyilvánulásaihoz, beleértve a párzás és az ivadékgondozás aktusait is. Ugyanakkor azonban a Teremtő életnek leheletét lehelte orrába, és így lett az ember élőlénnyé (1Mózes 2:7). Nem a törzsfejlődésben elért csúcsteljesítmény, hanem Isten lehelete különbözteti meg az embert az állatoktól.

A föld pora + Isten lehelete = ember

Ez a képlet azt fejezi ki, hogy a test és a lélek szerves, szétválaszthatatlan egységet alkot az emberben, nem egymástól függetlenül működnek. A plátói szerelem, amely igyekszik figyelmen kívül hagyni a másik ember iránti testi vágyakat, nem felel meg a bibliai emberképnek. A Szentírásban testi szerelemről olvashatunk (Énekek Éneke, Példabeszédek 5). De ez a testi szerelem lelki üzenetet hordoz: személyes vonzalmat, kitárulkozást, bizalmat, életre szóló elkötelezettséget. Ugyanakkor idegen a Biblia tanításától a darwini-freudi antropológia is, amely arról akar meggyőzni, hogy csupán szerelmi érzéssé szublimált testi vágy létezik.

Ez a durva materializmus nemcsak a bibliai szemlélettől idegen, hanem minden konzervatív nézettől is. Képviselői talán arra is képesek lennének, hogy Radnóti Miklós „Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét” kezdetű versét fölcseréljék egy operett-dalra: „Vágyom egy nő után”.

Az ókori görög nyelv – az Újszövetség eredeti nyelve – három olyan szót ismer, amelyeket magyarra a szeretet vagy a szerelem szóval lehet lefordítani. De a görög szavak jelentéstartalmai másképpen különböznek egymástól, mint az említett magyar szavaké.

Az érosz testi élvezettel járó szeretetet jelent. Erotikus élményt nyújt az ölelés, a csók és minden szexuális cselekedet. De tágabb értelemben az érosz körébe tartozik az is, ha ízlik az étel, vagy ha élvezettel simogatjuk az ölünkbe bújó kiscicát.

Két és fél éves korában Noémi nevű unokám világított rá legélesebben arra, hogy mit jelent az érosz. Húsvétra egy élő kiskacsát kapott ajándékba. Nagyon szerette ezt a kis jószágot, állandóan a markában akarta tartani. „Ne szorongasd annyit, mert megdöglik” – figyelmeztette az apja. „De én a döglöttet is szeretem” – válaszolta Noémi. Valóban „szerette”, de nem volt tekintettel a kis állat érdekeire.

A görögdinnye ízletes gyümölcs. De ha meghámozzuk, és a tálon hagyjuk, hamarosan erjedni kezd, megszállják a muslicák, élvezhetetlenné válik. Az érosznak is védő burokra van szüksége, hogy ne romoljon el, és hosszú évekig – évtizedekig – élvezhető maradjon.

Az érosz első védőburka a filia. Ez a szó pozitív érzelmekkel telített baráti szeretetet jelent. Akit filiával szeretünk, azzal jókat tudunk beszélgetni, élvezzük egymás társaságát, közös az érdeklődésünk, az alapvető céljaink stb. Nem romlik meg hamar az érosz, ha filiába van burkolva. Ezért boldog, aki elmondhatja, hogy a párja a legjobb barátja.

Az élő hitű keresztyén ember nem ösztönlény, hanem Isten követe az emberi társadalomban. Teste a Szentlélek temploma, ezért ösztönéletét is az Úrtól kapott szeretet irányítja. Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által – írja az apostol (Róma 5:5). Pál itt az agapé szót használja. Mindig ez a szó szerepel az Újszövetségben, amikor az Isten szeretetéről van szó. Az agapé himnusza az 1Korinthus 13 híres fejezete is. Miközben az élvezeti elv irányítja azok szerelmi életét, akik ösztönlénynek tekintik magukat, a keresztyén ember az agapé-elvhez igazodik a szerelem és a házasság gyakorlatában is.

A bibliai emberképből kiinduló ok-okozati lánc a következőképpen alakul:
[table id=7 /]

Az agapé szó eredetileg közös vacsorát jelentett. Az ókori keleti ember, ha asztalhoz telepedett valakivel, ezzel kifejezte azt, hogy kész elfogadni és befogadni az illetőt, sőt életközösséget vállal vele. Ezért ütköztek meg a farizeusok azon, hogy Jézus együtt evett és ivott a vámszedőkkel és „egyéb bűnösökkel”, mert ezzel azt fejezte ki, hogy vállalja ezeket az embereket. Meg is mondta: értük jött. Ennek fényében az Úr legnagyszerűbb ígérete számunkra az, hogy velünk vacsorázik, ha megnyitjuk számára az ajtót és behívjuk Őt az életünkbe.

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
(Jelenések 3:20)

Az agapé elkötelezett szeretet. Nem függ a szeretett személy viszont-szeretetétől, viselkedésétől, hálájától. Az érosszal és a filiával ellentétben, az agapé nem múlik el soha (1Korinthus 13:8). Ezért az agapé olyan, mint egy kemény csonthéj a filia hártyája körül. Egyedül Isten képes agapéval szeretni, és azok, akiket megajándékozott vele.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy Isten azt akarja, hogy az Ő gyermekeinek életében az agapé legyen a kapcsolat, a házasság alapja. Ez először is azt jelenti, hogy a valódi keresztyének nem futó kalandokra vállalkoznak, hanem életre szóló szövetségre lépnek egymással.

Nem hagynak „biztonsági kiskaput” a menekülésre azzal, hogy a házasságot meg sem kötik, hanem csak összeköltöznek, hogy könnyebb legyen a kapcsolat megszakítása „szükség esetén”. Testi kapcsolat létesítésével képesek megvárni a házasság valóban biztonságos fészkét, hiszen az agapé türelmes (1Korinthus 13:4). Nemcsak a saját szükségleteik kielégítését keresik, hanem a párjukét is, hiszen az agapé nem keresi a maga hasznát (1Kor 13, 5a). Készek megbocsátani a másik botlásait, hiszen az agapé nem rója fel a rosszat (1Korinthus 13:5b). Ha zátonyra fut a kapcsolat, nem adják fel, hiszen az agapé mindent remél, mindent eltűr (1Korinthus 13:7).

Azt hiszem, nem szükséges bizonygatni, hogy az agapé-szerelemre csak olyan pároknak van esélyük, akik először Jézus Krisztussal vállaltak örök életre szóló közösséget, mielőtt egymással is egy földi életre szóló szövetségre lépnének. Magyarul: hívő embernek hívő ember legyen a párja. Hiszen, ha nem ugyanazok az értékeik, aligha fognak egymással harmonizálni.

Nem csodálkoznék, ha írásomat olvasva valaki azt kérdezné: Nem túlzás ez? Lehetséges-e agapé-szerelem a mai világban?

Meggyőződésem, hogy emberi erővel soha sem volt lehetséges. A keresztyén élet titka éppen az, hogy a bennünk élő Krisztus valósítja meg. A hitetlen ember Isten számára halott, sodródik az árral, mint a döglött halak. Az élő halak azonban képesek árral szembe úszni.

Reklámok