Beszélgetés Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológussal

– a Bibliai Házassággondozó Szolgálat alapítójával

“A pszichológiából megtanulhatom, hogy hogyan működik az ember lelki élete, de etikai iránymutatás nélkül nem tudok élni…”

A mindennapi.hu riportja

Palhegyi-Ferenc-Livia-2010-02– Önnek 5 gyermeke van. Hogyan sikerült átültetni a nevelési elméletet a gyakorlatba?
– Azt gondolom, hogy ez senkinek nem megy könnyen. Két olyan korosztály van, amelyik azt hiszi, hogy ért a neveléshez. Az egyik a serdülőké, akik nagyon világosan látják azt, hogy a szüleik milyen nevelési hibákat követtek el, és megfogadják, hogy ők nem úgy fogják csinálni. De mire oda jutnak, egyszercsak észreveszik, hogy ugyanazt teszik. A másik korosztály, a nagymama korúak, akik főleg a menyeik és vejeik nevelési hibáit látják világosan. Amíg az ember benne van, addig igazán tökéletesen csinálni nem tudja.

– Önnek milyen volt az anyósa?
– Anyósom mindig sokat segített nekünk. Évtizedeken át velünk élt, és közben nagyon elfogadóvá vált. Az én édesanyámmal nehezebb dolga volt a feleségemnek. Anyám kezdetben nagyon nem volt megelégedve a menyével. Később ő is nagyon megszelídült. A döntő fordulat akkor következett be, amikor én elmentem hónapokra külföldre. Akkor történt, hogy édesanyám combnyaktörést szenvedett. A feleségem nem szólt nekem, mert félt, hogy akkor hazajövök, megszakítom a tanulmányutamat. Rendszeresen eljárt hozzá, mindent megcsinált neki. Amikor hazajöttem és meglátogattam anyámat, azt mondta: „Tudom most már, hogy Isten miért engedte meg, hogy ilyen helyzetbe kerüljek. Azért, hogy megtudjam, hogy Lívia (a feleségem) csupa szeretet.”

– Mit tehet egy férfi 2 nő között?
– Azt, amit a Biblia mond: „Elhagyja a férfi apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy test.” Az „egy test” azt jelenti, hogy mintha közös lenne a vérkeringésünk is, nekem az esik jól, ami neki, és ami neki fáj, az fáj nekem is. Mellé állni nem volt mindig könnyű anyámmal szemben. De a feleségem nagyon bölcs volt. Ő bíztatott, hogy látogassam meg édesanyámat egyedül is, heti rendszerességgel. Aztán halála előtt néhány hónappal magunkhoz vettük, és velünk élt.

– Hány éve házasok?
– Most nyáron leszünk 50 éves házasok.

– Gratulálok! Visszatekintve, a már felnőtt gyerekeikre, milyenek lettek? Olyanok, mint amilyennek megálmodták őket?
– Nem egészen. Nem mind úgy gondolkodik, ahogy mi, de nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy mind az öten értékes emberekké fejlődtek. Noha sok kérdésben más a véleményünk, kölcsönösen szeretjük egymást.

– Mit tehetünk, ha a gyerek más ideológiát képvisel, mint mi?
– Felnőtt gyerekeinket el kell fogadni. Elfogadni, hogy ő nem én vagyok. Amíg kicsi, legjobb belátásom és céljaim szerint taníthatom és nevelhetem, figyelembe véve, hogy mi rejlik benne. Annak kell kibontakoznia, ami benne van, mint lehetőség. Imádkozni kell érte. De nem azért kell imádkozni, hogy olyan legyen, mint én, hanem azért, hogy az az ember valósuljon meg benne, akit Isten lehetőségként belehelyezett. Egy idő után az ember közvetlenül nem tudja befolyásolni a gyerekei életét. Különösen fontos ezt tudatosítani, amikor házasságot köt a gyerek. Nem szabad beleavatkozni a döntéseibe, segíteni azonban mindig szabad. A legkisebbik fiam mondta, hogy jó lesz, ha közel laktok hozzánk, de papucsban azért ne lehessen átjönni majd. A nevelésről is elmondhatom a véleményemet, de ne várjam el, hogy egyetértsenek vele.

– Mit gondol a modern nevelésről?
– „Okos” pedagógusok mondtak rendkívül „okos” dolgokat. Maga Rousseau (a humanista pedagógia atyja) nevelőotthonba adta a gyermekeit. A humanista pedagógia alaptévedése az, hogy a gyerek ártatlan. Rousseau szerint az ember eleve jó, de a civilizáció és a tekintély elrontotta. Tegyük tehát félre a tekintélyt. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy korlátra és tekintélyre is szükségünk van ahhoz, hogy be tudjunk illeszkedni az emberi közösségbe, ahol így biztonságban érezzük magunkat. Kell a korlát is, mint a vonatnak a sín. A közlekedéshez kellenek a szabályok, mert különben karambolok lennének. Sokkal szabadabbak vagyunk, hogyha tudunk a korlátokhoz alkalmazkodni. A szabadságra óriási szükségünk van, de hogy valóban szabadok legyünk, ahhoz figyelembe kell vennünk a másik embert, és ez a figyelembevétel korlátoz minket.

– Tudna erre példát mondani?
– Egy napilapban jelent meg egy tanulságos történet.

Budapesti villamoson utazik egy anyuka, 4 év körüli kisfia ül az ölében. Harangozik a lábacskáival. Szemben ül egy idős hölgy. A kisfiú rugdossa az idős hölgy térdét. A hölgy próbál úgy ülni, hogy ne rugdossa, de nem sikerül. Végül szól az anyukának:
− Asszonyom, szóljon rá a gyerekre, hogy ne rugdossa a térdemet.
Mire a fiatalasszony:
− Vegye tudomásul, hogy én úgy nevelem a gyereket, hogy semmiben nem korlátozom, hogy kibontakozzon a személyisége.
Ezt végighallgatta egy hosszúra nőtt fiatalember, aki forgatta a rágót a szájában. Közelebb lépett, kibányászta a rágót a szájából és a fiatalasszony homlokára ragasztotta. Az először köpni-nyelni nem tudott, de hamar megoldódott a nyelve:
− Pimasz fráter, hogy képzeli ezt?
Mire a fiatalember így válaszolt:
− Nyugalom, engem is úgy nevelt az anyukám, hogy semmiben nem korlátozott, így kibontakozott a személyiségem.

Ennek a történetnek az üzenete egyértelműen az, hogy ha én azt csinálok, amit akarok, ha az én szabadságom nem veszi figyelembe a másik embert, akkor az valójában nem szabadság. A társadalomban mindig alkalmazkodni kell az együttélés szabályaihoz. A humanista pedagógiával „elszaladt a ló”, és a szabadság-eszméből szabadosság lett.

– Ez nemcsak a nevelésre érvényes. A házasságban is figyelni kell egymásra…
– A házasság legtöbbször úgy kezdődik, hogy az ember rátalál valakire, akiben felfedezi azt a társat, aki majd kielégíti a szükségleteit. A férfiaknak általában a szex fontos, és az, hogy tiszteljék őket. Ezért önkénytelenül olyan nőt igyekeznek feleségül venni, akitől a csodálatot megkapják. A nők inkább olyan férfihez vonzódnak, aki mellett biztonságban érezhetik magukat, akit megbízhatónak találnak. Az együttlakás során pedig kiderül, hogy az illető nem olyan, mint amilyennek látszott. Ez majdnem szükségszerű, mert legtöbbször nem a valóságos embert ismerjük meg, hanem azt az álomképet látjuk benne, amit rávetítünk. Nincs tökéletes ember. Ahhoz, hogy ne csalódjunk, meg kell ismernünk a valóságos embert, és el kell fogadnunk őt. A párkeresés során, mielőtt kimondanánk az igent, azt kell mérlegre tenni, hogy tudjuk-e vállalni az illetőt egy életen át a hibáival együtt is. A házasság mindenképpen kompromisszumokkal is jár. Tudjuk, hogy személyiségünk a többi emberrel való kölcsönhatásban alakul. Kibontakozásunkhoz szükségünk van a másik emberre. Szoros együttélésben – így a házasságban – szükség van az önzés feladására. Én leszek több, ha adhatok. A Biblia egyik legragyogóbb mondata az, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Ezt maga Jézus mondta.

– Hogyan lehet harmonikus házasságban élni?
– Nem addig kell küzdeni a párunkért, amíg össze nem házasodunk. Erről a mesék szólnak: hogyan küzd meg a kis pásztorfiú a sárkányokkal, fanyüvővel, vasgyúróval, kőmorzsolóval, hogy megkaphassa a királylányt. Hogy ezután hogyan élnek, arról szólnak a Bergmann filmek. Küzdeni a házasságért akkor kell, amikor már benne vagyunk: az önzésünket kell legyőznünk, és gyakorolnunk kell a másikra figyelést, szükségleteinek észrevevését és betöltését.

– Nem könnyű…
– Nem könnyű megérteni a másikat. Csodálatos szó az empátia. Ez nem csak érzelmi rezonanciát jelent, hanem azt, hogy megértem a másik embert úgy, hogy a helyzetébe illeszkedem. Az empátiát tanulni kell. Mindenféle emberi kapcsolatban fontos. Az énközpontúságból kilépve bele kell illeszkednem a másik helyzetébe, és onnan kell néznem a problémát. A férfiaknak meg kell tanulniuk, hogy hogyan gondolkodnak a nők, és fordítva. Az empátia intellektuális teljesítmény is, nem csak érzelmi rezonancia.

– Hogyan értheti meg a férfi a női gondolkodást és fordítva? Hiszen olyan különbözőek…
– Van erről egy igaz történetem. Szoktunk házassággondozó heteket szervezni nyaranta. Egy ilyen héten történt, hogy külön férfi és női csoportok voltak. Én is ott ültem a férfi csoportban. Egyikük arra panaszkodott, hogy nem érti a felesége gondolkodását. „Nem gondolkodik normálisan” – mondta. Erre egy másik férfi így válaszolt: „Gondolj arra, hogy Isten őt az oldalbordádból teremtette. Tehát az van meg benne, ami belőled hiányzik.” Ez csodálatos, nem? Nem olyan, mint én vagyok, de benne megvan az, ami belőlem hiányzik. Amikor ráeszmélek arra, hogy a másiknak nem olyan az ízlése és a gondolkodása, mint az enyém, akkor az idegesítő. De ha rájövök, hogy kiegészít engem, és ezt el tudom fogadni, akkor mindketten gazdagabbak leszünk.

– Kevés olyan emberi dolog van, ami nincs a Bibliában…
– Ez így van. Sőt, benne van minden, amire életünkben szükségünk van. Szerintem a humanista pszichológiának és pedagógiának részben igaza van, de az egész embert nem látja. A Biblia természetesen nem pszichológiai szakkönyv, ugyanakkor nagyon mély emberismeretet tartalmaz. Nem csak az van benne, hogy hogyan működik az ember lelki élete, hanem az is, hogy honnan jött az ember, és hová tart. Ezen felül etikai iránymutatást is ad, amit a pszichológia önmagában nem nyújt. A pszichológiából megtanulhatom, hogy hogyan működik az ember lelki élete, de etikai iránymutatás nélkül nem tudok élni. Éppen ez hiányzik a mai társadalomból, pedig óriási szükség lenne rá. Ezért fel kellene újra fedezni a Bibliát. Azt látom sok kollegánál súlyos hibának, hogy a pszichológia életfilozófiává vált számukra, vagyis a pszichológia lett a vallásuk. Az én életfilozófiám a Bibliában van, a pszichológia pedig segít jobban megérteni az embereket, magamat is.

– Mindig pszichológus akart lenni?
– Nem, eredetileg gyógypedagógus vagyok. A pszichológia pedig úgy került közel hozzám, hogy a vakok iskolájában kezdtem dolgozni, és nagyon érdekelt az ő lelki világuk. Közben sokat tanultam egy mellőzött egyetemi tanártól, Gleiman Annától. Estin végeztem el a pszichológiát, eredetileg a vakok jobb megértése végett, de aztán benne ragadtam, mert észrevettem, hogy a pszichológiai ismereteket fel tudom használni, amikor segítséget kell nyújtanom valakinek.

– Mikor volt Önnél az a pont, amikor először megérintette Isten? Lehet ezt egy életkorhoz kötni?
– Ez nem függ életkortól. Isten bármikor bárkit megszólíthat. Akinél ez az „érintés” korán bekövetkezik, annak később is át kell értékelnie az életét, hogy igazodjék Isten útmutatásához élete további szakaszaiban. Saját példám is erről szól, 11 éves voltam, amikor Isten először megszólított.

– Így is nevelték?
– Nem voltak hívő emberek a szüleim, legalábbis a gyerekkoromban. De átéltem a II. Világháborút, itt Budapesten, ezzel Isten előkészítette a Vele való találkozást. 1946-ban egy vidéki városban laktunk, ahol a vasárnapi iskolában arról beszélt egy kedves néni, hogy az Úr Jézus értünk halt meg. Az én bűneim miatt is. Ez engem annyira megrázott, hogy sírva fakadtam. Pedig szégyelltem magam, mert lányok is ültek ott. Azt hiszem, hogy itt kezdődött a személyes kapcsolatom Istennel. De aztán jött a serdülő kor. Akkor itt Pasaréten, ahol most is ülünk, Joó Sándor volt a lelkipásztor. Meg kellett küzdenem a serdülőkor problémáival, és át kellett értékelnem a céljaimat. A pszichológia nyelvén az újjászületés lényege értékrend-változás. Persze ennél többről van szó, mert valóban transzcendens érintés történik. Pál apostol ezt úgy fogalmazta meg, hogy „ami nékem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért… Krisztus ismeretének páratlan nagyságáért.” Az „ismeret” Pál idejében életközösséget jelentett, bensőséges kapcsolatot. Ezért a kapcsolatért minden más érték háttérbe szorult az én életemben is.

– Más vallásban hogy van ez?
– Mindenféle vallás az ember útja Istenhez. Az evangélium viszont nem erről szól, hanem Isten útjáról az emberhez. Amikor emberi testben megjelenik Isten Jézus személyében, akkor Ő teszi meg ezt a nagy utat. Mondhatom azt is, hogy ez isteni empátia. Joó Sándor mondta a következő példát kamasz koromban – magyarázva a Karácsony titkát: „Képzeljétek el, hogy én szeretem a hangyákat. Hogy tudnám ezt elmondani nekik? Csak úgy, hogy hangyává válnék és lemennék közéjük. Hát ezt tette Isten, amikor Jézus Krisztusban, emberként beleszületett ebbe a világba.” Végigélt egy emberi életet, minden fájdalomban része volt. Biztos lehetek abban, hogy megért engem és szeret. Egyetlen más vallásban sem találunk ehhez hasonlót.

– Kamaszkor után letisztult a hit, vagy jött még próbatétel?
– Mindig jön próbatétel. A házasság is ilyen, az öregedés is. Én most itt tartok. Hol ez, hol az derül ki szervezetem hibás működéséről, de ez nem lesújtó, ennek így kell lennie. Emiatt át kell értékelni néhány dolgot.

– Mi az a terület, ami manapság foglalkoztatja?
– 2009-ben jelent meg a legutolsó könyvem, az Őrjárat az etika körül. Most egy új könyvön dolgozom. Régebbi anyagokat is beleszerkesztek, átalakítva. Házunk népe lesz a fő címe, de alcíme sokkal informatívabb: A bibliai házassággondozás és nevelés körvonalai. Ebben a pszichológiai ismeret kristályosodik a bibliai üzenet köré, és nem fordítva. Úgy látom, hogy sokan pusztán pszichológiát művelnek, miközben a Bibliából idéznek, vagyis illusztrációként használják a Szentírást. Én fordítva tartom helyénvalónak. A tanítómester a Biblia, mellette kisinas lehet a pszichológia. Bibliai tanítás, néha pszichológiai értelmezésekkel. Olyan hattyúdal-féle lesz ez a könyv. Szeretném összefoglalni azt, amit ebben a témában hagynék azokra, akik szeretnének eligazodni a társkapcsolatok útvesztőjében. Mert azért azzal számot kell vetni, hogy a következő 50 évet nem fogom megélni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s