A terhektől való szabadulás útja

Ha már felismertem, ami megterhel, a bűneim éppúgy, mint a bűn kísértetei, megállok az Úr előtt és Neki elmondom. Megvallom. Valljátok meg egymásnak bűneiteket és imádkozzatok, hogy meggyógyuljatok. Sokszor segít, ha egy másik ember jelenlétében vallom be az Úrnak.

Ez a gyógyulás kezdete. A következő lépés: ha már nyilvánvaló, akkor vesd az Úrra a terhedet (Zsoltárok 55:23); – és hagyd is ott azt a terhet az Úrnál. Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja a sebeidet. Felszabadulsz a megbocsátásra és a szeretetre. Ahhoz, hogy a társamat tudjam szeretni, nekem előbb meg kell szabadulnom. A szeretethez szabadságra van szükség. Amíg magam körül forgok, a magam sebeivel, addig nem tudok a másik emberhez odafordulni. Pedig a szeretet azzal kezdődik, hogy a másikra figyelek, nem magamra. Amíg magammal vagyok elfoglalva, nem jön ki belőlem a szeretet.

A következő lépés: bocsáss meg azoknak, akik kárt okoztak neked. A társad szüleidnek. Ha már nem élnek? Akkor is bocsáss meg nekik. Nem biztos, hogy meg lehet beszélni a szülőkkel. Meg aztán úgy vagyunk vele, hogy nem szeretünk arra gondolni, hogy a szüleink ellenünk vétettek valamit akármivel. Inkább elfojtjuk ezt a tudást, a tudattalanba küldjük. Fel kell tárni az Úrnak. Esetleg egy lelki testvérnek, belső jóbarátnak. És meg kell bocsátanom magamnak is? Igen. Ha Isten nekem megbocsátott, akkor hogy jövök ahhoz, hogy én ne bocsássak meg? Isten az első, nála kell elintéznem mindent, egész életemben.

Ezután következik, hogy kövesd bizalommal Jézust. Bízz benne! Tudod, hogy Ő merre és hova megy… kövesd Őt.

Az üzenet vétele – Hogy halljuk meg egymást?

A kommunikációnak két eleme van: vétel és adás.

Az üzenet vétele

Ha nem jut el hozzám a másik ember üzenete, annak egyik oka az lehet, hogy nem tudom fogni az ő „adását”, a hiba tehát az én „vevő-készülékemben” van. Ezt szemlélteti a „süket sógor” adomája:

− Jó napot, sógor!
− Csónakot fódozok.
− Hát az öreg mit csinál?
− Kilyukadt a feneke.
(Kodály Zoltán: A süket sógor c. kórusművéből)

A vétel zavarát legtöbbször nem testi, hanem lelki süketség okozza, ami az egocentrikus beállítottság miatt keletkezik. Vagyis nem a kommunikációs technika, hanem az ember hibás.

Amikor családi házban laktunk, olykor áthallatszott a szomszéd kertből egy idős házaspár beszélgetése. A néni folyamatosan ontotta a szöveget, a bácsi csak néha-néha szúrt közbe egy-egy mondatot. Egy ilyen közbeszúrt mondatra a néni felcsattant:
− Ne szólj mindig közbe! Az ember nem tud tőled szóhoz jutni!

Igen, az egocentrizmus (az önközpontúság) vakká és süketté teszi az embert.

De nézzük át kissé alaposabban, hogy történik az üzenet vétele!

Mi jut el hozzánk a külvilágból? Egyáltalán nem minden, amit tartalmaz a környező világ. Az információnak legalább három szűrőn kell áthatolnia:

Közlés =>

1. Az érzékelő berendezés szűrője => 2. Az érdeklődés szűrője => 3. Ego-szűrő

=> Fogadott közlés

1. Az érzékelő berendezés szűrője

Környezetünk számos jelenségét természetes adottságaink útján nem érzékeljük, mert érzékszerveink nem alkalmasak rá. Fényt, hangot, vagy bármit csak bizonyos intenzitás- és frekvencia-tartományon belül vagyunk képesek felfogni. Más élőlények számára az érzékelhető valóság-tartomány sok esetben nem azonos a miénkkel. A kígyó süket mindenféle hangra (a kígyóbűvölő furulyaszólóját csak mi halljuk), a vakondok a föld felszínén, nappali fényben sem lát semmit. Ugyanakkor a kutya 40 ezer Hz-ig hallja a hangokat (mi csak 20 ezerig). A rádióhullámok (és sokféle sugárzás) felfogásához speciális készülékekre van szükségünk.

Úgy vélem, a Teremtő bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy a minket körülvevő valóságnak csak töredékét érzékeljük, mégpedig azt, amire életünkhöz szükségünk van. Az állatok életét megfigyelve ugyanezt állapíthatjuk meg: azt érzékelik, amire szükségük van a táplálékszerzésben, a párkeresésben, a veszély elkerülésében stb. Ha minden információ eljutna hozzánk, nem bírnánk elviselni a ránk zúduló hatalmas ingertömeget. Köztudott, hogy az érzékelési teljesítményben egyéni különbségek is vannak közöttünk. Különbözünk egymástól zenei hallásban, színlátásban, sőt még a szagok megkülönböztetésének képességében is. Tudjuk, hogy az öregedéssel a látás és a hallás gyengülése is gyakran együtt jár.

Ha társunknál ez bekövetkezik, figyelemmel kell lennünk rá; amikor beszélgetünk vele, kellő hangerővel és jól tagolva ejtsük a szavakat.

2. Az érdeklődés szűrője

Az őszibarackfán a katicabogár a gyönyörű gyümölcsöket talán észre sem veszi, az ő számára a fa akkor terem jól, ha tele van levéltetvekkel. Ugyanazt azt erdőt másképp látja a fakereskedő, a vadász, a gombagyűjtő, a botanikus, a romantikus költő és a szerelmespár.

Egy magyar házaspár Rómában tölti a szabadságát. A nő minden híres épületet látni akar, minden múzeumba szeretne betérni; a férj azt figyeli, hogy hol vannak kényelmes, árnyékos padok, és milyen csemegét lehet kapni az utcai árusoknál. Idehaza a feleség azt veszi észre, hogy elhasználódott a függöny és kopott a szőnyeg; férje inkább az autó lecserélésén és a hobby-kert locsoló-berendezésének a felújításán gondolkodik.

Nem tudom figyelmesen végighallgatni azt az előadást, amelynek a témája nem érdekel. Párom beszámolójából sem ragad meg minden részlet; de azért figyelek arra is, ami számomra nem annyira fontos, mert ő maga érdekel.

Csak azt a beszélgetést élvezzük, amelyben érdeklődésünknek megfelelő témáról van szó. Ezért mielőtt eldönti valaki, hogy megköti-e a házasságot azzal, akivel együtt jár, érdemes mérlegelni, hogy mennyire közös az érdeklődési körük. Amikor pedig már benne élünk a házasságban, tekintsük fontosnak, közös érdekünknek, hogy más irányú érdeklődésével együtt fogadjuk el a társunkat; s mivel ő maga érdekel, érdekel a munkája is, érdekel a múltja, a tervei és az álmai.

3. Az ego-szűrő

Itt már teljes mértékben az emberi kommunikáció problémájához jutottunk. Öntudatunk és én-képünk ugyanis csak nekünk, embereknek van. Ezzel jár együtt az a vágyunk is, hogy mások értékeljenek, ismerjék fel jó tulajdonságainkat és képességeinket. Ha ez a vágyunk nem teljesül abban a közösségben, amelyben élünk, mások társaságát, más közösséget keresünk. A szerelmi kapcsolatok születésében is nagy szerepet játszik a másik embertől érkező pozitív visszajelzés. Szinte kimondhatjuk, hogy kölcsönös vonzalom azokban születik, akik nagyra értékelik egymást, és ezt valamiképpen ki is fejezik egymás felé. Ugyanakkor, amikor kihűl a szerelem, és a másiktól nem érkezik nagyra értékelő üzenet, hajlamosak leszünk az eltávolodásra.

A 20. század elején a szociálpszichológia egyik első úttörője – George Mead – szociális tükörnek nevezte a másik ember irántunk tanúsított viselkedéséből tükröződő ént. Az énkép kialakulásának a szociális tükör a legfontosabb forrása.

Mégsem olyan egyszerű ez a kérdés, mint amilyennek első megközelítésre látszik, vagyis hogy olyannak gondoljuk magunkat, amilyennek mások szemében látni véljük. Ami ugyanis a másiktól jön, azt mi szubjektíven értékeljük, más szóval: az ego-szűrőn keresztül. A forrásnak esze-ágában sem volt (bocsánat a megszemélyesítésért!) szépnek mutatni Nárcisszuszt, amikor az szomjasan fölé hajolt; inkább a királyfi vágya volt az, hogy szépnek lássa magát, és ezzel lehetővé váljék önmaga csodálata.

Az a tükör is teljesen objektív, amelyben a kiscica hatalmas oroszlánt lát, amikor belenéz.

Így történhet meg az a néha tragikus tévedés, hogy valaki azt hiszi: a másik szerelmes belé. Pedig csak szóba állt vele, kedves volt és mosolygott. A tévedést a projekció okozta: a másik magatartásába bele látta azt, ami nem volt benne. Azért látta bele, mert – talán nem is tudatosan – vágyott arra, hogy az illető beleszeressen.

Súlyos tévedést okozó projekció származhat a csökkentértékűségi érzésből is. A saját értékeiben bizonytalan ember elutasításként, rosszindulatú kritikaként értelmezheti a társa megnyilvánulásait (szavait, mozdulatit, arcjátékát), noha erre objektíve nincs oka.

Mindannyian tudjuk – tapasztaljuk –, hogy a beszélgetés csak akkor okoz örömet, ha közben az elfogadás és a pozitív értékelés üzenete érkezik hozzánk társunk közléseiből. Ezért hasznunkra válna, ha járatosak lennénk a kommunikáció kultúrájában, azaz jól értenénk, és nem értenénk félre beszélgető partnerünk metakommunikatív jelzéseit. (Metakommunikáción a beszédet kísérő, nem szóbeli megnyilvánulásokat értjük. Ilyenek a nyomatékok, a hangszín- és hangerőváltozás, a tekintet, a testtartás, a taglejtés stb.) De a leghasznosabb az lenne, ha ki tudnánk iktatni felvevő berendezésünkből az ego-szűrőt.

Ehhez a hétköznapok nyelvén megfogalmazott tanács így hangzik: Ne magadra koncentrálj, amikor a másikkal beszélsz (ne arra figyelj, hogy hogyan néz rád és milyennek tart téged), hanem őrá; ővele foglalkozz gondolatban is! Schulz von Thun ismert sémáját alkalmazva: Ne azt a füledet használd beszélgetés közben, amely azt hallja meg, hogy a társad milyennek tart téged, hanem azt, amelyik arra figyel, hogy milyen állapotban van ő.

A Biblia általánosabban és mélyebben fogalmazza meg ugyanezt a tanácsot a házassággal kapcsolatban:

Rendeljétek alá magatokat egymásnak.
– Efezus 5:21

„Már megint megbántottál…”

Mindenkinek van néhány érzékeny pontja – felszisszen, ha ahhoz hozzáér valaki. A bántás és a megbántódás hátterében megromlott emberi természetünk áll. Ezért a bántás kapcsolataink természetes velejárója. Éppolyan természetes, mint az, hogy időnként baktériumok és vírusok támadják meg testi egészségünket. Ne essünk kétségbe tehát, ha megbántott valaki (talán éppen az, aki legközelebb áll hozzánk), hanem tanuljuk meg kezelni a megbántottságot.

De mielőtt rátérnénk a kezelésre, fogalmazzuk meg pontosabban a diagnózist.

A kórkép leírásához pedig a kóreredet tisztázására van szükség. Mitől romlott meg az emberi természet, és pontosabban mit jelent az, hogy romlott?

Kóreredet

Korunk művelt és jó szándékú embereinek többsége humanista. Ez azt jelenti, hogy Rousseau-val együtt vallják, hogy az ember természeténél fogva jó, csak megrontotta valami. Hogy mi rontotta meg, arra a kérdésre különböző válaszokat adnak.

Rousseau szerint a civilizáció (térjünk vissza tehát a természethez); a reformpedagógia hívei szerint a tekintélyelvűség (tehát ne korlátozzuk és ne fegyelmezzük a gyerekeket, hogy szabadon kibontakozhasson a személyiségük); korunk relativista és pluralista gondolkodói szerint a ragaszkodás ahhoz, hogy az igazság és az erkölcsi törvény abszolút. Szerintük az, hogy mi az igazság, attól függ, hogy honnan nézzük. Ugyanígy: helyzete válogatja, hogy mi helyénvaló és mi nem. E szemlélet alapján értelmetlen dolog az emberi természetet eredendően romlottnak tartani.

Mi keresztyének a humanistákkal szemben azt valljuk, hogy Megváltóra – Krisztusra – éppen azért van szükségünk, mert emberi természetünk eredendően romlott, más szóval: bűnös. Ezért vagyunk hajlamosak mindannyian a bántásra és a megbántódásra.

Diagnózis

Az alapbetegség neve: egocentrizmus (én-központúság). Ez azt jelenti, hogy akkor is magamra figyelek, amikor a társamra nézek. Kevésbé érdekel, hogy neki mire van szüksége és mit kellene adnom neki, hanem azt kutatom, hogy mit kaphatok tőle: adja-e azt, ami nekem tőle jár. Megbecsül-e, értékel-e, milyennek tart engem, (Harris találó megfogalmazása szerint:) O.K. vagyok-e nála? Ha a másik szavait vagy viselkedését úgy értelmezem, hogy az veszélyezteti az önbecsülésemet, akkor meg vagyok bántva.

Ha egy kapcsolatban szüntelenül egocentrikus módon fordulok a társamhoz, akkor egyre érzékenyebb leszek az ő megnyilvánulásaira, bántásként jut el hozzám tőle az is, amit ő nem bántásnak szánt. Emiatt újabb (vélt vagy valós) bántások érnek. Társamat egyre rosszabbnak, sőt gonoszabbnak látom, akitől újabb és újabb bántásokat kapok.
Tehát elkerülhetetlenül ördögi körbe keveredek.

[table id=10 /]

A fokozódó érzékenység és sötéten látás miatt a kapcsolat légköre egyre romlik. A felek elszigetelődnek egymástól. A rossz légkör ördögi köre, mint egy kerék, gurul le az elszigetelődés lejtőjén. Nemcsak egymástól kerülnek egyre távolabb, hanem a valóság érzékelésétől is, sőt Istentől is.

A megbántottság természetes következményei
A bántás és a megbántódás „természetes” jelenség abban az értelemben, hogy mindkettő romlott (bűnös) emberi természetünkből fakad. Ezért „természetesek” a következményei is. Nem csoda hát, ha többé-kevésbé minden emberi
kapcsolatban (főleg a házasságban) megjelennek.

A bántás általában haragot vált ki. A haragot azonban nemcsak nyílt támadással fejezhetem ki (kiabálással, csapkodással, tárgyak rongálásával, a másik személy tettleges bántalmazásával), hanem el is fojthatom. Ekkor keserű érzések keletkeznek bennem. Sőt a le nem vezetett és fel nem oldott harag, ha hagyom stabilizálódni magamban, élet-állapottá lesz, gyűlölködéssé fajulhat.

[table id=12 /]

Mérgezési tünetek

A keserűséget az egocentrikus látásmód miatt sokan jogosnak érzik, nem tartják bűnnek, sőt sajnálják magukat megkeseredett életük miatt. A keserű kedvű ember dédelgeti magában a keserű gondolatokat. Rejtett vágyai a házasságon kívüli kielégülés, sőt a válás felé terelhetik.

Aki megbántottságot él át, annak sérül az önbecsülése is. Társától azt az üzenetet veszi, hogy nem vagy jó társ, szégyelld magad! Ez az üzenet, mint a méreg dolgozik benne: fölöslegesnek érzi magát, elmegy a kedve a munkától, a kapcsolattól, az élettől. Lelkiállapota depresszióvá fokozódhat.

A kevésbé harcias emberek önbecsülésüket kompenzációval próbálják helyreállítani, kárpótolják magukat a valós vagy vélt sérelmekért: esznek-isznak, költekeznek, társaságba mennek. Ezzel mintegy kiegyenlítik a számlát. Természetesen ezzel tovább növelik a kettőjük közti távolságot.

A harciasabbak önbecsülésük védelmére a megtorlást választják. Ezzel hosszú, sok szenvedést okozó háború alakulhat ki a házastársak között. Különösen tragikus formája a vissza-bántásnak az öngyilkos terrorakció. Ez azt jelenti, hogy úgy büntetem a másikat, hogy az nekem is szenvedést okoz: visszautasítom az ajándékot, a másik szeretet-megnyilvánulásait, testi közeledését, megszüntetem a kommunikációt.

[table id=14 /]

A megbántottság rendezése bibliai módon

A megbántottság bibliai kezelésének első lépése egy elkötelezett döntés: Nem tűröm el magamban a haragot, hanem Isten elé viszem a bántást és a haragomat.

Amire én képtelen vagyok, azt meg tudja tenni Isten. Ehhez az kell, hogy tehetetlenségemet felismerve és beismerve megálljak előtte, és segítségét kérjem. Hiszen „természetes” folyamatokat megszüntetni vagy visszafordítani csak természetfölötti módon – Isten beavatkozásával – lehet.

A keresztyén élet természetfölötti élet. Azzal a csodával kezdődik, hogy megértek egy titkot: Isten személyesen ismer és szeret. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy Jézus Krisztus – személyesen engem is képviselve – kifizette értem a váltságdíjat az Atyánál. Az Atya elfogadta Fia váltságművét, és ezért engem – minden bűnöm és jellemhibám ellenére – bűntelennek és országa polgárának tekint. Mindez természetfölötti, mennyei esemény, ami az én közvetlen beavatkozásom nélkül zajlott és zajlik le. Valóságos következményeit azonban megtapasztalhatom az életemben, mert rájövök, hogy többé nem kell bűntudatot éreznem és szégyenkeznem. Megszabadulhatok a túlérzékenységtől, és annak forrásától, az egocentrizmustól. Isten bűnbocsátó kegyelme szent életre és Isten szava iránti engedelmességre kötelez.

Ezért Isten szavának megfelelően elindulok a bántó személy felé a megbékélés szándékával.

Megbeszélés, megbocsátás, megbékélés

Ráébredhetek arra is, hogy a másik nem is akart bántani, hanem saját elromlott „felvevő készülékem” torzította bántássá társam megnyilvánulását.

Ha pedig a másik valóban bántott, megérik a szívemben a megbocsátás gyümölcse, hiszen én már bűnbocsánatot nyertem Istentől. A bántás hátterében álló konfliktust meg tudjuk beszélni, és – ha a másik félben is van erre készség – meg tudunk békélni egymással.

Végül szeretném megjegyezni, hogy a megbántottság bibliai módon való rendezése nem pszichoterápiás módszer vagy konfliktuskezelő technika! Maga a Szentlélek Isten indítja erre az embert és vezeti le lépésről lépésre a megbékélésnek ezt a folyamatát. Szentlelket pedig azoknak adott az Isten, akik engedelmeskednek Neki (ApCsel 5:32).

A párkapcsolatok anomáliái – az önzés ideológiája

Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Mivel pedig megsokasodik a gonoszság,
a szeretet sokakban meghidegül (Máté 24:12)

Megtévesztő táblák

Egy háborús filmen láttam azt a jelenetet, hogy egy ellenséges ügynök elfordította az útjelző táblákat egy fontos kereszteződésnél. Emiatt a hadsereg autói és tankjai nem a kitűzött cél felé haladtak, hanem csapdába rohantak.

Azt hiszem, valami ehhez hasonló történik ma velünk. Szeretnénk kiegyensúlyozott, békés és örömteli életet élni: ez lenne az úti cél. Ahhoz, hogy ide eljussunk, arra lenne szükség, hogy megbecsüljük és szeressük egymást. Gyakorlatilag: kutassuk és fedezzük fel a velünk együtt élő másik ember értékeit és alapvető szükségleteit, majd törekedjünk ezek kielégítésére. Röviden: legyünk elkötelezettek arra, hogy elsősorban a másik boldogságán fáradozzunk, és csak azután a magunkén. A boldogsághoz vezető útnak ezt a „közlekedési szabályát” az Úr Jézus fogalmazta meg: Nagyobb boldogság adni, mint kapni (ApCsel 20:35).

De valaki elfordította a táblákat.

Emiatt hiszik azt sokan, hogy akkor lennének boldogok, ha mindent megkapnának a másik embertől, amire (úgy érzik) szükségük van: elismerést, kényelmet, biztonságot, kellemes élményeket, szexet… Ennek érdekében kötünk házasságot. Tulajdonképpen összetévesztjük a boldogságot a komfort-érzéssel. A csalódás szükségszerű, mert a párunk is hiányállapotban szenved, és először kapni szeretne, mielőtt eszébe jutna, hogy adnia kellene.

Eddig ez még a tévútnak csak a kezdete, ahonnan nem lenne nehéz visszafordulni. De a csalódásból hibás következtetéseket vonunk le, és így kerülünk különféle zsákutcákba:

Amikor összetévesztjük a boldogságot a komfort-érzéssel

Nem kapom meg, amire szükségem lenne, ami jár nekem? Ráadásul ő is csalódott bennem? Akkor ne folytassuk tovább, hanem váljunk el. A házasságot fenntartani csak addig van értelme, amíg általa megkapjuk mindazt, amiért létrehoztuk. Ez a válásra készülők „logikus” ideológiája.
A válás »

Mások már előre óvatosak. Nem kötelezik el magukat, nem kötik meg a házasságot, csak összeköltöznek és együtt élnek. „Hátha nem jön be – gondolják – és akkor nem kell végigszenvednünk a kínos és nehéz válási procedúrát.” Ideológiájuk: „Nem a papír és a szertartás fontos. Szeretjük egymást, az a lényeg.” Nem veszik észre, hogy a szeretetnek egyik legfontosabb eleme hiányzik a kapcsolatukból: a bizalom.
A “majdnem-házasság” (élettársi kapcsolat) »

Vannak, akik még náluk is óvatosabbak (vagy inkább önzőbbek?). Nem vállalnak terheket és felelősséget sem társért, sem gyerekekért. Ők a szinglik. Karriert építeni és vagyont szerezni könnyebb házasság nélkül. „Egyébként ma már – mondják – mindent meg lehet kapni házasságon kívül is, hiszen vannak félkész ételek, van mikrosütő, és senki se szól bele abba, hogy mire költöm a pénzemet, és mivel töltöm az időmet. Szexuális vágyaimat is ki tudom elégíteni.”
A szingli-jelenség »

Válás, élettársi együttélés, szingli életforma – a kihűlt szeretet kor- és kórtünetei.

De van még valami: a szocializációs folyamatban megrekedt gondolkodás. Infantilizmus ez? Vagy egyszerűen önzés?

Az önzés ideológiája

Amit megkívánok, ahhoz jogom van.

Kétéves gyereknél még természetes ez a hozzáállás az élethez, amin a nevelés változtatni igyekszik. Nyilvánvaló, hogy az ember sok olyan dolgot megkíván, amiről eleve lemond, mert tudja: ezt kell tennie. Pihenni szeretne, de dolgoznia kell.

De menjünk még tovább ezen a gondolati síkon: ha valakiben homoerotikus vágyak ébrednek, ezeket is joga van kielégíteni? Milyen keretek között? Milyen alapon lehet ezt eldönteni? És ha valaki pedofil hajlamokkal küzd? Ki és mi, és milyen alapon szabhat határt?

Úgy vélem, lényegében az önzés ideológiája érvényesül, amikor valaki azon az alapon cselekszik, amit megkíván (a másik ember testét kívánja meg), és nem áll útjába erkölcsi akadály.

Az Úr Jézus nem engedte, hogy megkövezzék a házasságtörő asszonyt, de világossá tette, hogy elítéli a bűnt, hiszen ezt mondta neki: Menj el és többé ne vétkezz. Nem szabad “megkövezni” sem a szingliket, sem az élettársi kapcsolatban élőket, sem a homoszexuálisokat, sem az elváltakat. Ugyanakkor el akarjuk mondani, hogy ezek a jelenségek miért kórtünetek korunk társadalmában, milyen kóros állapot jelei, és milyen úton lehet kilábalni ebből az állapotból.

Az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben őhozzá, aki a fej, a Krisztus
(Efezus 4:15).

---

« A kapcsolatok tisztasága ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ Pálhegyi Ferenc további cikkei »

---

A kommunikáció rejtelmei

Látod-e és hallod-e a társadat?

A fiatal feleség nagy gonddal és izgalommal főzte az első ebédet. A szakácskönyvet tízszer is áttanulmányozta. A legjobb alapanyagokat szerezte be. Munka közben többször is felhívta az anyukáját tanácsért. Végre eljött a tálalás szent pillanata.

Lélegzetvisszafojtva figyelte férje arcát, várta a hatást. De az csak lapátolta a szájába szó nélkül az ételt. Aztán megették a desszertet is, és megitták a kávét. A férfi nagyokat szuszogott, ásított, majd elégedetten ledőlt a heverőre. Még mindig nem szólt semmit. A nő maga elé meredt, sírás fojtogatta. Eltelt egy-két óra, mire a férjnek is feltűnt valami.
– Mi bajod van? – kérdezte a feleségét.
Az ifjú feleség szipogva mondta:
– Nem ízlett az ebéd?
– Miért? Mi volt az ebéd?

Azt mondják, a szerelem vak. Én azt hiszem, még sötétebb vakságban él az a férfi, aki már nem is szerelmes.

A fenti jelenet szereplői fiatalok voltak. A fiatalok többsége még figyel a társára. Az a fájó figyelmetlenség, amit ez a történet mutat be, inkább az idősebbekre jellemző. Az a középkorú asszony, akit észre sem vesz a férje, azért nem sír, mert már belefásult férje közönyébe.

A házastársi szeretet-kapcsolat = folyamatos kommunikáció

A férjnek és a feleségnek folyamatosan van mondanivalója egymás számára, és folyamatosan nyitottak egymás felé. Mindkét fél érdeklődéssel fordul a társához, érdeklődését pedig az a vágy motiválja, hogy társa megkapja mindazt, amire szüksége van. Ezért igyekszik földeríteni, hogy társát mi tenné boldogabbá, mi esne jól neki, mi hiányzik ahhoz, hogy testileglelkileg jól érezze magát. Saját magáról szinte megfeledkezik az ilyen (szeretettől motivált) ember, mert figyelme folyamatosan a társára irányul. Ha mindketten ezzel az attitűddel fordulnak egymás felé, kapcsolatukban megvalósul a testi-lelki egység: nemcsak egy közös cél felé néznek, nemcsak egy ütemre lépnek, hanem mindkettőjüknek csak az esik jól (akár a szexben is), ami a másiknak is. Ha pedig egyiküknek fáj valami (akár testi, akár lelki téren), szenved a másik is.

Vajon létezik ilyen pár?

Az ember természeténél fogva önző és hiú. Még akkor is magát látja, amikor a másikat nézi. Hogy viszonyul hozzám? Mit érez irántam? Mennyire értékel? Milyen embernek tart? Egy tranzakció-analitikus – Thomas A. Harris – szavaival: O.K. vagyok-e nála? Mert ha nem, akkor pocsékul érzem magam a jelenlétében. De ha igen, akkor szeretek vele lenni (talán még feleségül is veszem).

Azt hallom, amit a másik közölni akar?

Schulz von Thun azt fedezte fel, hogy a fogadó beállítódásán múlik, hogy milyen üzenet jut el hozzá egy közlésből. Négy „füle” van az embernek – állítja. Az egyikkel arra figyel, amit a közlő tulajdonképpen mond. A másik „füle” azt hallja meg, hogy a közlő milyen állapotban van. A harmadik „fül” arra figyel, hogy miként viszonyul hozzá az, aki beszél (milyennek tartja őt). Végül a negyedik „fül” azt figyeli, hogy mit kell tennie.

Milyen üzeneteket tartalmazhat egy egyszerű mondat?

Egy házaspár autójában várakozik az útkereszteződésnél, amikor tilosat mutat a lámpa. A volán a nő kezében van.

Egyszercsak megszólal a férj: „Zöld!” Mire a felesége: „Te vezetsz vagy én vezetek?”

Ha a feleség a „Mit mond tulajdonképpen” fület használta volna, válasza ez lehetett volna: „Igen, zöld.” Ha arra figyelt volna, hogy a férje milyen állapotban van, ez az üzenet jutott volna el hozzá: „Sietek.” A „Mit kell tennem” fülön át érkező üzenet: „Adj gázt!” Ez az asszony nyilvánvalóan a „Milyennek tart engem” fület használta, amelyen keresztül ezt az üzenetet fogadta: „Nem vagy elég figyelmes autóvezető.” Ettől megsértődött és visszavágott.

Az empátia füle Mi van vele? Hogy érzi magát? Mire lenne szüksége?

Az én-központúság füle Milyennek tart engem? Mit gondol rólam? Mit érez irántam? Azt hiszem, ennek a „fülnek” a használata jellemzi leginkább a természetében megromlott embert.

Ugyanezt látjuk Schulz von Thun következő példájában is.

A házaspár az ebédlőasztalnál ül. „Mi ez a zöld a levesben?” – kérdezi a férj. A feleség válasza: „Ha neked ez nem ízlik, mehetsz máshová enni.”

Nézzük meg a lehetséges válaszokat a fogadó különböző attitűdjei esetében:

Mit mond tulajdonképpen? Milyen állapotban van? Milyennek tart engem? Mit kell tennem?

Ha mindkét fél csak önmagára figyel, ha csak a saját jogait és sérelmeit tartja szem előtt, és ezért nem fogadóképes a társától jövő, annak valódi szándéka szerinti üzenetére, a közlés tartalma nemcsak torzul, hanem kölcsönös kommunikáció egyáltalán nem jöhet létre. „Süketek párbeszéde” – ez a jellemzés illik erre az esetre. Csak adás van, vétel nincs.

Sír az asszony. – Mi bajod van? – kérdezi a férj. – Semmi bajom sincs. Erre a férj megnyugszik!!!

Ha nincs vétel egy kapcsolatban, az azt jelenti, hogy a kommunikáció lefagyott.

Ha egy házaspár életét ez a kommunikációs séma jellemzi, kimondhatjuk rá a diagnózist: A két teljes (test és lélek egységét képező) ember teljes értékű kapcsolata megszűnt. Lehet köztük testi kapcsolat, üzleti kapcsolat, kulturális érdeklődésből fakadó kapcsolat, nemes célért küzdők bajtársi kapcsolata (lehetne még sok mást is említeni) – de mindez nem házastársi szeretet-kapcsolat.

Hogy lehet újra elindítani a „lefagyott” kommunikációt?

A fiatalok is – legalábbis legtöbben – önzők és hiúk. Hogy lehet, hogy mégis élő a kapcsolatuk, szüntelen kommunikálnak, soha nem unalmas az együttlétük Azt hiszem, ennek az a titka, hogy a kölcsönös adás-vétel-kommunikációt a szerelem mozgásba lendíti, és amíg tart (a szerelem), mozgásban is tartja.

„Költő szerelme szalmaláng,
azért oly sebes és falánk”

– írja József Attila írja egyik töredékében. Azt hiszem, nemcsak a költő szerelme, hanem előbb-utóbb minden szerelem ellobban, vagy lassan elhamvad. Egyesek szerint a szerelemnek szeretetté kell átalakulnia. Én nem hiszem, hogy a szerelem át tud alakulni.

De azt gondolom, hogy a szeretetnek valamikor meg kell születnie az ember szívében, a szerelmi lángolás ideje alatt már, vagy később. Ha ez megtörténik, a szeretet fogja mozgásban tartani a folyamatos és kölcsönös kommunikációt a pár életében, mint a mágneses tér a dinamó mozgását.

Hogyan születhet szeretet a természeténél fogva önző ember szívében? Mi adhat reményt elhidegült házaspároknak, akik elveszítették minden reményüket?

A megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.
(Róma 5:3-5)

Isten a társunk iránti szeretetet valóban szívünkbe ülteti. De az olyan, mint a csírázó mag a földben – öntözgetnünk és gondoznunk kell, hogy növekedjék.

Amikor a teher szárnyakat ad

A terhed súlya olyan lesz, mint a madár szárnyának súlya. Az a madár, amelyik hosszú távokat tesz meg, széttárja a szárnyát és a légáramlatra támaszkodik. Nem erőből, nem hatalommal, hanem Isten lelkével, a Szentlélek erejével tudunk repülni.

Ha megérted, hogy Isten tényleg megbocsátott neked, meg fogsz tudni bocsátani magadnak is. Isten az első, nála kell rendezned a lelkiismeretedet először. Ezután pedig az következik, hogy kövesd bizalommal Jézust. Bízzál benne. Tudd, hogy Ő merre és hova megy, és menj te is arra. Kövesd Őt.

Amikor a teher szárnyakat ad

Tiszta lelkiismerettel, megbocsátottként, Jézussal az úton vállalni tudod a terheidet, sőt, a társad terhét is. Terhet cipelve lehet élni? Lehet. Létrejöhet egy fantasztikus átalakulás. Kiderül, hogy a teher szárnyakat ad az embernek. Élessé válik a különbség a bibliai és a világi gondolkodás boldogság-fogalma között.

A terhed súlya olyan lesz, mint a madár szárnyának súlya. Van súlya, de azzal tud repülni. A repüléssel kapcsolatban még egy csodálatos bibliai titkot meg kell ismernünk. Mindenki látott már verebet repülni. Kicsiket csap. Rövid távokat tud megtenni. Egyik fától a másikig. Biztos nem tudja átrepülni a Földközi tengert. De vannak madarak, akik átrepülik. A költöző madarak nem azt az utat választják, ahol a legszélesebb a tenger, hanem a Boszporusz felé repülnek. Tudják, merre kell mennni. De óriási a különbség a veréb és a fecske repülési technikájában is.

Hogy repül az a madár, amelyik hosszú távokat tesz meg? Széttárja a szárnyát és a légáramlatra támaszkodik. Vitorlázik. A gólyák, vadlibák, fecskék így vitorláznak a levegő segítésével. A levegő görögül pneuma. A pneuma szó másik jelentése: lélek, szellem. Pneumatikus technikával repülnek azok a madarak, akik sokáig bírják a levegőben.

Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek URa.
– Zakariás 4:6

Nem erőből, nem hatalommal, hanem a Isten lelkével, a Szentlélek erejével tudunk repülni. Saját erőből nem lehet keresztény életet élni, sem boldog házasságot. Legföljebb egyik fától a másikig tudunk röpködni, mint a verebek. Az ember elpusztul a pusztán, mielőtt beérne az Ígéret földjére. Vitorlázva lehet. Vitorlázva repülnek a sasok is.

Ahogy Ézsaiás írja: akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok.

Előtte leírja a helyzetünket: elfáradnak az ifjak, a legkiválóbbak is. De akik az Úrban bíznak…

Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az ÚR?
Ő a földkerekség teremtője,
nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.
Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.
Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.
De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok,
futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.
– Ézsaiás 40:28-31

Ez igaz és érvényes, akárhol tart valaki a házasságában. Lehet, hogy szégyelled magad, hogy egyáltalán vannak házassági problémáid. De nem kell elcsüggedni. Házassági problémák vannak. Amíg ezen a földön élünk, ebben a testben, néha még influenzás is leszel. Meg lehet betegedni, és a kapcsolataink is megbetegedhetnek. De az ÚR a te gyógyítód. Mehetsz tovább.

El fogsz bukni? Ki meri valaki jelenteni, hogy mától fogva semmi bűnt nem fog elkövetni? Én nem merem felemelni a kezem. De arra igent mondok, hogy nem akarok elbukni. Az Úrban bízom. A házasságunk Isten kezében van jó helyen. Nem a boldog házasság a cél. A cél az ígéret földje, ahová együtt mehetünk. Együtt járhatjuk végig az utat. Kívánom mindenkinek, hogy legalább 40 évig. Tovább szeretnél? Az Úrral lehet bírni, nem csak a gyűrődést, de még az amálekitákat is le lehet győzni vele. A sas, a légáram, a pneuma árama, amely felemel, ha elfáradtam és elcsüggedtem. Megújult erővel mehetek tovább.

Egy házaspár megérkezett a mennyországba. Elámultak, milyen szép. Egyszercsak a férj szemrehányóan néz a feleségére: ha nem ettünk volna annyi müzlit, már rég itt lehettünk volna.

Persze nem a müzlin múlik, hanem hogy Isten mit határoz az életünkben.

Aki nehezen tanul; azt Isten sokáig tartja itt a földön. Azért vagyok én is még mindig itt. Bármilyen elképzelésünk van a mennyországról, úgysem úgy lesz.

Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.
– 1Korinthus 2:9

---

házasság, boldogság, teherviselés, kitartás, hosszú táv, Szentlélek ereje, lélekben járni

Az üzenet közlése – Ismerjük meg egymás szeretet-nyelvét!

Minden emberi kapcsolatban az tud jól kommunikálni, aki egyrészt vételre képes: eljut hozzá minden információ a párjától, fenntartások és előítéletek nem állják a megismerés útját. Másrészt, mint adó is jól működik, mert eljut partneréhez elfogadó attitűdje és megértő figyelme.

A kommunikáció, és így a kapcsolat sikere is a partnerek elfogadó, megértő, hiteles és kommunikáció-képes személyiségén múlik. A szülő-gyermek és a pedagógus-gyermek kapcsolatban is, és a házastársi kapcsolatban is elengedhetetlen, hogy a felek

• elfogadják és
• megértsék egymást,
• hitelesek (őszinték és „átlátszók”) legyenek egymás számára, és hogy
• kölcsönösen ki is fejezzék egymás iránti szeretetüket (elfogadásukat) és megértésüket úgy, hogy közben
• nem rendül meg egymásba vetett bizalmuk.

Az adó-berendezés működése

Ezerfélét közölhetek a társammal, de csak egy olyan üzenet van, ami életben tartja és építi a kapcsolatunkat. Ez szavakba foglalva röviden így hangzik: Fontos vagy nekem, szeretlek. Ezt kifejezhetem sokféleképpen. De ha ez az üzenet nem jut el a másikhoz, sorvad és leépül a kapcsolat.

Ennek az a magyarázata, hogy a fizikai és biológiai szükségleteken túl az embernek mint társas lénynek a biztonság és a jelentőség átélésére van szüksége ahhoz, hogy harmonikusan fejlődjön és lelkileg egyensúlyban legyen. Ahogy a biológiai lét fenntartásához nélkülözhetetlenek a tápanyagok, a víz és az oxigén, a személyiség kibontakozása e társas alapszükségletek kielégítése által valósul meg. Egymásra nem azért van szükségünk, hogy fűtött lakást, ruhát és ennivalót kapjunk – mindezt elérhetjük akár egyedül is –, hanem azért, hogy szeretetben és megbecsülésben részesüljünk. Aki úgy érzi, hogy ő északfok, titok, idegenség, végül bevallja: De jaj, nem tudok így maradni… Szeretném, hogyha szeretnének.

Fontos vagy nekem, szeretlek. Az évtizedeket túlélő, viharálló kapcsolatokban a pár tagjai erről biztosítják egymást folyamatosan. Erről szól az ajándékba kapott virág és mogyorós csoki, a betegágy mellett átvirrasztott éjszakja, a becéző szavak, a munkahelyi díszvacsoráról való lemondás egy Duna-parti séta kedvéért, a csöpögő vízcsap tömítése, és még sok minden. De akár ugyanezek a megnyilvánulások célt tévesztett lövedékként semmibe vesznek, ha az „adó” csak szerepet játszik, vagy ha a „vevő” részéről nincs fogadókészség.

A bizalom-szűrő és a szeretet öt nyelve

A szeretet és a tisztelet őszinteségén és a fogadás készségén túl még az is szükséges, hogy az „adó” közlése meggyőző legyen a „vevő” számára. Ennek további előfeltételei vannak.

Egyrészt fontos, hogy a „vevő” bizalommal fogadja a közlést. „Én már nem hiszek neked” – mondja a többszörösen csalódott, mélyen megsebzett feleség. Ebben az esetben a közlő félnek hiábavaló minden erőfeszítése. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, a fogadó félnek fel kell adnia betokozódott (esetleg titkon megtorlásra vágyó) pozícióját. Más szóval: feltétel nélkül, és fájó emlékeit is megtagadva meg kell bocsátania. Ez persze csak mennyei segítséggel sikerülhet.

Másrészt az „adónak” ismernie kell a „vevő” szeretet-nyelvét. A szeretet-közlés ismert, Chapman-féle módjaira gondolok: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek és testi érintés. [ref]Gary Chapman: Egymásra hangolva – Az öt szeretet-nyelv a házasságban (Harmat, 2002)[/ref]

Férj: Hogyne szeretnélek, hiszen mindent megvettem neked, amit kívántál: aranya nyakláncot, elegáns ruhákat…
Feleség: De én igazából nem ezekre vágytam, hanem csak arra, hogy megfogd a kezemet, és néha átölelj.

Férj: Mindenki láthatja, hogy szeretlek, csak te nem veszed észre. Hiszen kicsempéztem a fürdőszobát, fölástam és bevetettem a kertet, elintéztem, hogy fogadjon a fodrász és a fogorvos. Mindezt a te kedvedért tettem.
Feleség: Hiába. Nem tudom elhinni, hogy szeretsz, ha személyesen rám soha sincs időd.

Sok ehhez hasonló párbeszédet olvashatunk Chapman könyvében. A szeretet-közlés nem jut el a társunkhoz, ha nem azt a szeretet-nyelvet használjuk, amelyet ő megért.

Üzenet Isten adó-csatornáján

Isten hozzánk szóló üzenetének summája ugyanaz, amit egymás felé kellene közölnünk kapcsolatunk érdekében: Fontos vagy nekem, szeretlek.

Fontosak vagyunk Isten számára, hiszen ránk bízta a földet, rajta a többi élőlényt, hogy Őt képviselve (az Ő képét hordozva) uralkodjunk felette. Az Ő megbízottai vagyunk, teremtői munkájának „koronája”. Fontosak vagyunk Isten számára, hiszen nem nyugodott bele abba, hogy elszakadtunk tőle, az Élet Forrásától, és ezzel a pusztulás, a halál útjára léptünk, hanem mindent megtett, hogy megmentsen minket. Utánunk kiáltott természeti katasztrófákkal és prófétai igékkel évezredeken át. Fontosak vagyunk neki, hiszen személyesen eljött közénk emberként, vállalva a nekünk járó ítéletet.

A Biblia arról szól, hogy Isten szereti az embert – hűtlensége ellenére is.

Drágának tartalak és becsesnek, szeretlek.
– Ézsaiás 43:4

– üzeni Izraelnek, ami az Új Szövetség népe számára (számunkra) személyre szóló üzenet.

Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!
– János 13:34

– bíztatja Jézus akkori és mai tanítványait. Nem a szeretet mértékéről beszél, hanem a módjáról: úgy, ahogyan Jézus: szolgálva egymást életünket (időnket, figyelmünket) adva egymásnak.

Isten megtalálta a módját annak, hogy üzenete eljusson hozzánk: „áthatolt az egeken”, „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben” (Zsidók 4:14-15) – ezzel biztosít arról, hogy ismer, ért és megért minket. Az Ő empátiája minta lehet számunkra, hogy mi is elfogadjuk és megértsük egymást.

A kommunikáció mélysége – Mennyit közlünk önmagunkról?

Nem azok számára lesz öröm a beszélgetés, akik jól tudnak beszélgetni, hanem azok számára, akik szeretik egymást, és ezért tudnak jól beszélgetni.

A beszélgetés öröme

Ha együtt vagyunk, nem tudunk nem kommunikálni. Kommunikáció zajlik köztünk, akár beszélünk, akár hallgatunk. A beszélgetés öröme = az együttlét öröme.

Sok beszédnek sok az alja – mondja a közmondás. Talán erre gondolt Áprily Lajos is, amikor Kérés az öregséghez c. versét írta. Csak gyökeres szót adj! – kéri, hiszen csak bukdácsoló patakok csevegnek, folyók a torkolatnál csendesednek. A beszélgetés öröme nem a bőbeszédűségben rejlik.

Nyilvánvaló, hogy nem nyújt örömöt a gonosz beszéd sem: a hamis vád, a pletyka, a hazugság.

Valóban? Hiszen pletykálni jó érzés. Egy másik bölcs mondás így hangzik: Legszebb öröm a káröröm. Meg vagyok győződve arról, hogy ez nem igaz. Az öröm nem azonos az élvezettel. Kellemes érzés minden vágykielégülés, így édes lehet a bosszú, mások kínzása, sőt a gyilkolás is. Megkönnyebbülünk, ha konfliktusaink során kimondjuk a bántó (sőt gyilkos) szavakat, de utána nem az öröm békéje tölti el a lelket, inkább az üresség és az árvaság érzése.

Szavainkkal vigasztalhatjuk, erősíthetjük, gyógyíthatjuk, vagy megalázhatjuk és tönkretehetjük egymást.

Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok.
– Jakab 3:10

Ugyanazzal a késsel lehet kenyeret szelni és megsebezni valakit. Nem maga a beszéd épít vagy rombol, hanem az ember, aki beszél.

Először tanuljunk meg szeretni

Bár fontos megtalálni és megtanulni azt a módot, ahogyan közölhetjük egymással szeretetünket (a szeretetközlés öt nyelve közül a társunknak megfelelőt), de elsősorban szeretetre van szükségünk, amit közölni lehet. Nem azok számára lesz öröm a beszélgetés, akik jól tudnak beszélgetni, hanem azok számára, akik szeretik egymást, és ezért tudnak jól beszélgetni. Először tehát tegyünk szert szeretetre, és ha már megvan ez a drága kincs, sajátítsuk el a szeretetközlés technikáját.

Ahhoz, hogy egy kapcsolat létrejöjjön és fennmaradjon, arra van szükség, hogy a felek közöljék egymással szeretetüket és megbecsülésüket. A közlésnek csak az egyik lehetséges módja a beszélgetés. Az öt „szeretet-nyelv” közül az egyik a beszéd; ezen kívül van még négy.

Sokan szeretnek hivatkozni egy felmérésre (a forrás már feledésbe merült), mely szerint az üzenetváltásnak csupán 7 %-a történik verbális (szóbeli) úton, 38 % a metakommunikatív jelzések szerepe, a legfontosabb üzenethordozó pedig a mimika és a taglejtés: 55 %. Bevallom, nem vagyok biztos abban, hogy ez a felmérési eredmény megfelel a valóságnak. Az azonban kétségtelen, hogy „beszél” a szem, a kézszorítás, sőt még a hallgatás is. Puszta szóbeliség csak írásban lehetséges. Továbbá az is tény, hogy amikor két ember együtt van, nem szokták elemezni, hogy a közlés tartalma milyen csatornán jutott el hozzájuk.

Nem a szavak hordozzák a jelentést, hanem az emberek – írja Griffin. Ha együtt vagyunk, nem tudunk nem kommunikálni, akár beszélünk, akár hallgatunk. A beszélgetés öröme = az együttlét öröme.

A továbbiakban felváltva használjuk a „beszélgetés” és a „kommunikáció” szavakat, de tudatában vagyunk annak, hogy amit most beszélgetésnek mondunk, az sokféle más közlési módot is magába foglal.

A társkapcsolat szempontjából a kommunikáció módjainál fontosabb a kommunikáció (vagy a „beszélgetés”) mélység-szintje.

Mennyit közlünk önmagunkról?

A kommunikációnak öt mélység-szintjét szokták megkülönböztetni (Forgács nyomán):

1. A köszöntés síkja

„Szervusz!” „Hogy vagy?” „Szép időnk van…” és sok ehhez hasonló kijelentés tartozik ide. Ezekre a megnyilvánulásokra az jellemző, hogy nem közvetítenek valódi információt. A „hogy vagy”-ra a másik fél néha formálisan sem válaszol, amikor csak annyit mond: „Kösz.” Hogy szép időnk van, azt a másik is ugyanúgy tudja, mint én, aki ezt megjegyeztem.

Ugyanakkor nem nehéz belátnunk, hogy ezen a síkon, noha „látszat-kommunikáció”, mégiscsak igazi közlés, mert azt üzeni, hogy „észrevettelek, és kész vagyok veled a kapcsolatra.” Aki ugyanis nem óhajtja a kapcsolatot, az nem köszön vagy nem fogadja a köszöntést, nem válaszol a „hogy vagy”-ra, sőt a másiknak a tekintetét is kerüli.

2. Információcsere

Az információcsere síkján tudomására hozok a másik félnek valamit, amit én tudok, de ő (feltehetően) nem tudja. Elmondom neki a legújabb hírt, tájékoztatom az árak alakulásáról, vagy akár a várható időjárástól.

3. Gondolat- és véleménycsere

A ténnyel kapcsolatos saját gondolataimat és véleményemet is tovább adom: a közölt hír milyen lépéseket tesz szükségessé, az árakra való tekintettel mit érdemes most vásárolni, a közeledő időjárási frontok miatt szerintem hogy érdemes holnap öltözködni.

4. Érzelmek megosztása

Az érzelmek megosztása során örömömömet, bánatomat, dühömet stb. is kifejezem a közölt ténnyel kapcsolatban: rémes a legújabb terrorakció, aggasztó az infláció, nagyszerű, hogy hét végén kellemes kiránduló idő lesz.

Ahogy a kommunikáció szintje egyre mélyül, megfigyelhető, hogy egyre többet tárok fel magamból: először csak azt, amit tudok, azután azt is amit gondolok, majd a tárggyal kapcsolatos érzelmeimet is.

5. Feltárulkozás (én-közlés)

A feltárulkozás célja önmagam megmutatása.

A közölt tények, gondolatok és érzelmek ehhez képest mellékesek. Az egymásba feledkező szerelmespár megtárgyalhatja a híreket, az árakat, az időjárást, de mindkét fél számára a legfontosabb a másik jelenléte és személye. Arra vágynak, hogy feltárulkozzanak egymás előtt.

A kommunikáció mélységszintjének növekedésével egyre csökken a személyek száma, akik felé a közlés irányul. Ugyanakkor egyre bensőségesebb a két személy közti kapcsolat.

ISMERŐSÖK

JÓBARÁTOK

SZERELMES PÁR

Az ábrán látható körök személyeket ábrázolnak. Mindegyik körön belül újabb körök láthatók: a személy intimitási rétegei. A külső kör a bárki számára látható ént ábrázolja: mindenki láthatja, hogy melyik nemhez tartozom, hozzávetőleg milyen életkorban vagyok, hogyan öltözködöm stb. A legbelső kör a titkaimat rejti. Ide csak az nyerhet betekintést, akivel kölcsönösen az én-közlés szintjén kommunikálunk.

A feltárulkozás (vagy másképpen: én-közlés) alapvető emberi szükséglet. Nélküle a kellemes élmény sem teljes, vele a szenvedés is elviselhetőbb. Emberi közösségben jobb ízű a falat (Arany), magányosan az önmegvalósítás kiteljesedése is hiányos, mert a fenséges ember is észak-fok, titok, idegenség, lidérces messze fény (Ady). A hiány pótlása minden áldozatot megér: Ezért minden, önkínzás, ének – szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié. A költő kész föltárulkozni mindenki előtt, de szíve mélyén ő is egyvalaki szeretetére vágyik.

A feltárulkozásban az üzenet tartalma: fontos vagy nekem, szeretlek.

Nemcsak arra van szükségünk, hogy valaki megbecsüljön és szeressen, hanem arra is, hogy mi is szerethessünk és értékelhessünk valakit. A kölcsönösen kielégítő párkapcsolat a szeretet és a tisztelet folyamatos közlésében valósul meg.

Két ember szeretetkapcsolata a Teremtő és a teremtés koronája (az ember) ősi, még romlatlan kapcsolatát fejezi ki. Ez a kapcsolat áll helyre az újjászületett ember életében, aki a Jézus Krisztussal való közösségre van elhívva.

Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.
– 1Korinthus 1:9