A beszéd tisztasága


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Élet és halál van a nyelv hatalmában.
(Példabeszédek 18:21)

Az a tény, hogy mi emberek tudunk beszélni (Isten földi teremtményei között egyedüliként!) – óriási kiváltság, hatalmas lehetőség, és súlyos felelősség.

Kiváltság a beszéd képessége, mert az állatok nem képesek rá.

Nem igaz, hogy a papagájt meg lehet tanítani beszélni. Amit ez a tanulékony és érdekes madár produkál, az a legjobb esetben is emberi hangok utánzása, amit megfelelő helyzetben alkalmaz. A jó kutya kitűnően kommunikál a jó gazdival, „megérti” az ember utasításait, de amit hangokkal és testmozgással kifejez, az messze van az emberi beszéd differenciáltan gazdag közlési lehetőségeitől.

Kiváltság a beszéd az ember számára azért is, mert isteni képesség. A bálványok némák – fejtegeti Jeremiás (10:1-10) –, de az élő Isten szól az emberekhez.

Lehetőség is a beszéd, mert minden más közlési módnál gazdagabb és hatékonyabb módja az információcserének, feltárulkozásnak, kapcsolatteremtésnek és a kapcsolataink ápolásának.

Ugyanakkor felelősséget is terhel ránk az, hogy beszélni tudunk: felelősség, hogy mit mondunk és mit hallgatunk el, – egyáltalán az, hogy mire használjuk a beszédet. Szavakkal ugyanis akár ölni is lehet, de lehet gyógyítani is és életet menteni.

Nyilvánvaló mindezek alapján, hogy ha a beszéd ennyire emberi és ennyire fontos dolog, meg kell becsülnünk. Amit mondunk, sohase legyen csak szó vagy üres fecsegés. Ennek a felelősségnek a komolyságát maga az IGE – Isten szava – is hangsúlyozza: Minden haszontalan szóról, amit kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján. (Máté 12:36) A „haszontalan” jelző itt többet jelent annál, hogy nem származik belőle haszon. A Károli fordítás „hivalkodó” beszédet említ; a Szent István Társulat szövege „fölösleges” szavakat ír.

Amit megbecsülünk, azt tisztán tartjuk. Tisztán tartjuk az utcát (bárcsak így lenne!), a lakást, az autót, a testünket, és fizikai értelemben is a szánkat. Hogy lehet, hogy sokan mégis elfogadhatónak tartják a mocskos beszédet, és ami a beszédet leginkább beszennyezi: a hazudozást?

Az Úr Jézus ezt tanítja: Amivel tele van a szív, azt szólja a száj. (Lukács 6, 45)

Ennek alapján szögezzük le, hogy a mocskos beszéd és a hazudozás

  • NEM rossz szokás csupán,
  • NEM pallérozatlan modor,
  • NEM ártatlan gátlástalanság,
  • NEM bizalmas jópofáskodás,
  • HANEM a romlott szív gyümölcse.

Ezen a tényen nem változtat az, hogy kinek szennyes a beszéde: hogy az illető neveletlen kamasz, sumákoló férj vagy vezető politikus. A trágár szavak minden esetben trágár szavak, a hazugság mindenki szájából hazugság. Aki így beszél, az romlott szívű ember.

A családi életet és a közéletet egyaránt jótékonyan gyógyító tanítás a Hegyi Beszédben ez: A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van. (Máté 5:37)

A hazugság gyümölcse halál

Ki az a „Gonosz”, akit az Úr itt egyes számban említ? (Írhatjuk nagy kezdőbetűvel, mert személyről van szó.) Jézus így jellemzi őt: Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. (János 8:44)

A Kígyó (első ízben így nevezi őt a Biblia) az Éden-kertben hazugsággal vette rá az embert a Teremtő Istentől való elszakadásra. Az első hazugságot kérdésbe csomagolta: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Isten ilyent nem mondott, ezt az ember is tudta. De ez a kérdés belecsempészte az ember szívébe az Isten iránti bizalmatlanság csíráját. Éva még megpróbálkozik a helyreigazítással: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. Nyilvánvaló, hogy Isten védeni akarja az embert. A helyzet hasonló ahhoz, mint amikor a magas feszültségű villanyvezeték oszlopára kiteszik a táblát: „A vezeték érintése életveszélyes.” De a hazug kérdés felkelti a gyanút: „Isten talán korlátozni akar minket?” Ez a gyanú nyit ajtót az ember szívében a következő, most már állításként megfogalmazott hazugság előtt: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. (1Mózes 3:1-5)

Fontos értenünk a bibliai jelképeket. Ősszüleink nem a „tudás fájáról” ettek, ahogyan sokan hiszik, hanem a jó és rossz tudásának fájáról (1Mózes 2:17), vagyis az erkölcsi megítélés fájáról. Amit az Éden-kertben az ember a Kígyó tanácsára tett, ezt fejezi ki: „Isten ne szóljon bele az életünkbe, nekünk ne mondja meg, hogy mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen, mert tudjuk azt mi magunktól is.” Az ember önmaga istene akart lenni (Olyanok lesztek, mint Isten.).

De vajon valóban meghaltak-e akkor? Isten kiűzte őket az Éden-kertből, gyermekeik már a kerten kívül születtek. A harmadiknak született fiú, Séth születése után Ádám még nyolcszáz évig élt, kilencszázharminc éves korában halt meg (1Mózes 5:5). Eszerint a Kígyó mégis igazat mondott? Egyáltalán nem.

A Biblia élet és halál fogalma nem biológiai. Ősszüleink meghaltak még akkor, ott, amikor ettek a tiltott fa gyümölcséből. Elszakadtak Istentől, az élet forrásától: olyanok lettek, mint a vágott virág, amelyben már nem működnek alapvető életfolyamatok, ezért nem érlel termést, csak olyan, mintha élne. Azóta az emberek az Éden-kerten kívül „halva születnek”; de akiknek helyreáll a kapcsolatuk az Élet Fejedelmével, azok átmennek a halálból az életbe (János 5:24). Pál így bíztatja a hívőket: Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek (Róma 6:13). János pedig leszögezi: Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe (1János 3:14), majd később: Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban (1János 5:12).

Az ördög tehát a hazugság által megölte az embert. A hazugság halálos méreg.

Halálos méregről szól Jakab is, amikor a nyelv bűneiről beszél. De olvassuk el az egész szakaszt:

Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? (Jakab 3:6-11)

Mindebből az következik, hogy a beszéd tisztasága vagy tisztátalansága nem mellékes kérdés, hiszen az életünk múlik rajta.

Nézzük meg először azt, hogy az Istentől való elszakadásból mi következik az emberiség számára, majd ezt követően beszéljünk személyes életünkről.

Az ember tragédiája

Amikor Isten megáldotta az embert és azt parancsolta: Hódítsátok meg a földet! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! – hatalmat adott neki a természet fölött: a tudás hatalmát. Más szavakkal: felszólította az embert a természettudományos kutatásra, hiszen uralkodni az képes a természet fölött, aki ismeri a törvényeit, és a természeti törvények ismeretében képes lesz azokat alkalmazni, azaz technikát létrehozni. „A tudás hatalom” (Francis Bacon 1561-1626).

Isten nem vonta vissza az embertől a tudás hatalmát. De amióta elszakadtunk tőle, az erkölcsi megítélést is magunkhoz ragadtuk: mi akarjuk eldönteni, hogy mi jó és mi rossz, azaz mi erkölcsös és mi erkölcstelen. Az Isten kijelentésén alapuló, örök érvényű erkölcs helyett korszakról korszakra változó, a kultúrától (sőt ma már a szituációtól) függő erkölcs alapján élünk. A tudás hatalma megromlott erkölcsű teremtmény kezébe került. Emiatt minden tudományos felfedezésből és technikai vívmányból, ami az emberiség javát szolgálhatná, előbb-utóbb kár származik. Nagy találmány volt valaha a kerék, de hamarosan nemcsak építőköveket és élelmet szállítottak vele, hanem hadi szekereket is. A dinamit nemcsak a bányászatot segítette, hanem a pusztítást is már az első világháborúban. Hasonlókat mondhatunk az atomenergiáról, az informatikáról, vagy akár a génsebészetről, gyakorlatilag minden emberi tevékenységről.

Személyes életünk kudarca

Amikor leszakítottuk a gyümölcsöt a jó és rossz tudásának fájáról, ezt gondoltuk: Nekünk ne Isten mondja meg, hogy mi jó és mi rossz, tudjuk azt mi magunktól is. Mi tudjuk, hogy hogyan kell szervezni a társadalmat, a munkát, az emberi kapcsolatokat… Mindenhez van már tudományunk, van szociológiánk és van pszichológiánk.

Társkapcsolati zavaraink gyökerére is a bibliai őstörténet mutat rá. A bűneset után ezt olvassuk Ádámról és Éváról:

“Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.”
– 1Mózes 3:7

A bűneset előtt még nem zavarta őket a meztelenség – (1Mózes 2:25), de most már van „takargatni valójuk”, most már nem bíznak egymásban. Igen, az egymás iránti bizalom rendült meg bennük. A Hazugság Atyja sikeresen működött, beleoltotta az emberbe is a hazugság-csírát; hiszen az eltitkolás is hazugság. Ha valakiben nem bízom, feltételezem róla, hogy hazudhat.

A fejezet elején kimondtuk, hogy a nem tiszta beszéd a romlott szív gyümölcse. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a romlott szív = hazug szív. A hazugság tehát nem jelentéktelen kis bűnöcske a közvélemény által is súlyosnak tartott „főbűnök” között, hanem eredete és egyben eredője az Isten elleni lázadásunknak. Figyeljük meg, hogyan fogalmaz a Biblia, amikor elmondja: kik azok, akiket az Úr kizár a mennyei boldogságból.

“Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot.”
– Jelenések 22:15

Eszerint a hazugság minden más bűnt összefoglaló jelenség.

Tegyük szemléletessé ezt a súlyos és tömör mondatot!

A Kígyó a hazugság eszközével elszakította az embert Istentől. Kik azok, akik nem mehetnek be a mennyországba?

  • Ebek – akik hamis tanításokat terjesztenek
  • Varázslók – akik okkult praktikákat űznek
  • Paráznák (= házasságtörők) – akik kitörnek a házasságukból és betörnek mások házasságába
  • Gyilkosok – akik gyűlöletet szítanak, megölik a magzataikat, az evangéliumot elzárják mások elől
  • Bálványimádók – akik nem Istentől várják a segítséget, a gyógyulást, a boldogságot

Mindezek együttesen: Önámítók és ámítók – akik szeretik és cselekszik a hazugságot.

Azt hiszem, mindannyian szorongva olvassuk ezt a mondatot, hiszen valamelyik ponton biztosan elmarasztal minket. Éppen ezért fontos tudnunk, hogy kik azok, akik viszont bemehetnek a mennyei Jeruzsálembe. Ezt a megelőző mondat közli: “akik megmossák ruhájukat” (Jelenések 22:14). Tehát nem azok részesülnek az örök életben, akik nem követték el egyik bűnt sem, hanem azok, akik “megmosták ruhájukat a Bárány vérében”, azaz elfogadták Isten kegyelmét, amelyet Jézus Krisztus áldozatáért felkínált nekünk. Így ott lehetnek azok is, akik valaha tisztátalan beszédű hazugok voltak, de elfogadták a kegyelmet és szakítottak a bűnnel.

Fontos két megjegyzést tennünk.

Nem minden valótlan közlés hazugság. Nem hazugság, ha valaki tévedésből nem mond igazat. De az életmentő „hazugság” sem hazugság, például az üldözöttek elrejtése. Ezzel ellentétben a valódi hazugság valamilyen mértékben mindig pusztít és gyilkol; ha mást nem, a bizalmat és a jó kapcsolatot teszi tönkre.

Lehet szennyes az a beszéd is, amely tartalmilag igaz. Így lehet, hogy a hízelgő igazat mond, de a célja hamis. Igaz sokszor az is, amit a pletyka terjeszt, de ez sem épít, hanem rombol.

A pletyka természetrajza

A pletyka „megérdemli”, hogy kissé bővebben szóljunk róla, hiszen jelen van családi, baráti és gyülekezeti közösségeinkben is, és sok kárt okoz.

Attól tartok, sokak számára ismerősen cseng ez az álságos mondat, amit egy hívő asszony mondott a barátnőjének: „Csak azért mondom el neked, hogy kivel láttam Katit a parkban egy padon ülve, hogy imádkozz érte.”

Lehetséges, hogy aki ezt mondta, maga is elhitte saját magának, hogy „azért mondta”, de a Szívek Vizsgálója tudja, hogy nem ez volt az igazi indítéka, hanem egyszerűen az, hogy nem tudta magában tartani ezt a véletlenül birtokába került titkot. Gyakran az indítja az embert hasonló közlésre, hogy megmutassa: ő tud valamit, amit mások nem tudnak. Hogy ez a közlés senkinek sem használ, és semmit sem visz előbbre, arra nem gondol. Jó lenne, ha ilyenkor eszünkbe jutna Pál apostol figyelmeztetése: Csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre. (Efezus 4:29). Mindezek mellett lehet mélyebb és nem tudatos oka is a pletykálkodásnak: miközben valakit eláztatunk, magunkat különbnek érezzük nála.

A pletyka

  • gyanakvást,
  • bizalmatlanságot,
  • megosztást, sőt gyűlöletet szül.

Töröljük ki a pletykát „kommunikációs készletünkből”!

Hiszen a fentiekből az derül ki, hogy a pletyka a hazugság egyik variánsa, függetlenül attól, hogy a közlés tartalma igaz-e vagy nem. Hazudunk annak, akinek elmondjuk, mert elrejtjük a valódi indítékunkat, de hazudunk önmagunknak is, mert önbecsülésünk fenntartása érdekében mi is elhisszük az ál-indítékot. Szükségünk van ilyenkor Dávid imádságára: Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet… (Zsoltárok 139:23).

Törpésítés

Egy fiatal férj szívritmus zavar miatt feküdt a heverőn. Anyósa a közelében éppen vasalt, és „együtt érzően” megjegyezte: „Hát… gyönge fiú vagy, nem olyan, amilyent szeretett volna az ember.” Ez a mondat nemcsak fölösleges, hanem meggondolatlan is volt, mert nemcsak nem javította veje egészségi állapotát, de megtépázta az önbecsülését, noha az anyós nem akarta őt bántani.

Mindenkinek szüksége van arra, hogy átélje személyének jelentőségét: számítanak rá, fontos a jelenléte, a munkája, a véleménye vagy bármi, amit adni tud környezete tagjainak. Ha nem is nagynak, de legalább átlagosnak szeretnénk magunkat tartani; az ilyen mondatoktól azonban törpévé válunk.

Különösen a házastársaknak van „érzékük” ahhoz, hogy törpésítsék egymást. Ez történik, amikor a feleség így szól: „Nem értem, hogy lehet valaki ilyen rendetlen és hozzá még lusta is…” „Ilyen élhetetlen alakot még nem láttam.” De tud a férj is hasonlókat mondani: „Anyám ezt nem így csinálta.” „Hogy nem vagy képes időben elkészülni?” „Más asszony be tudja osztani a pénzt…”

Természetesen nem a beszédben kezdődik a törpésítő magatartás, hanem a szívben – a másik ember értékelésében. A jó kapcsolat kulcsa ebben az esetben az, hogy mire figyelünk, amikor a társunkra tekintünk. Pál apostol tanácsa nagyon jó eligazítást ad:

Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene. (Filippi 4:8)

A beszéd tisztasága szív-kérdés

Önző szív = szennyes szív = kemény szív.

Bármelyik jelzőt használjuk a szívre e három közül, végeredményben ugyanazt jelenti.

Az önző szívű ember (velünk született hajlamaink szerint mindnyájan ilyenek vagyunk!) a társát birtokolni, kihasználni, manipulálni akarja. A manipuláció legfőbb eszköze pedig a beszéd.

Manipulálhat az ember a beszéddel úgy is, hogy nem beszél, vagyis elhallgat valamit. Elmondhatjuk az igazat, beszámolhatunk arról, ami történt, de egy kicsit igazítunk rajta, magyarán elferdítjük a valóságot. Gyakori módja a manipulációnak a hízelgés. Kapcsolatépítő, jó dolog észrevenni a másik ember jó tulajdonságát, hasznos megnyilvánulásait, sikerét, és ezt közölni is vele, de ha ezt azért tesszük, hogy előnyhöz jussunk, „bevágódjunk” nála, vagyis a magunk önző érdekében, az megtévesztés = hazugság. Akár tömegeket is lehet manipulálni hamis ígéretekkel, például választási siker érdekében, amire alighanem mindenki tud élő példát mondani. Végül is a beszéd minden manipulációs formáját a hazugság fogalmával foglalhatjuk össze.

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, – írja Pál apostol – hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre. (Efezus 4:29)

Nekünk, embereknek, életközegünk a bensőséges emberi kapcsolat, ezért szüntelenül azon kellene fáradoznunk saját érdekünkben, hogy építsük a házasságunkat, a barátságot, erősítsük a rokoni jó viszonyt, a munkatársi együttműködést. A hazug beszéd azonban mindezeket – legalábbis hosszú távon – bomlasztja, mert lerombolja a bizalmat.

Érdemes utánanéznünk, hogy a bomlasztó jelző különböző bibliafordításokban hogyan jelenik meg. Károli Gáspár rothadt beszédet ír; Kecskeméthy István és Buday Gergely Újszövetség-fordításaiban az ocsmány szót olvashatjuk; a Szt. Jeromos alapján készült katolikus fordítás gonosz beszédet ír. Legszigorúbb a Szt. István Társulat által kiadott szöveg, valamint a Békés-Dalos féle Újszövetség: Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat! A halk figyelmeztetés néha keményebb a dörgedelmesnél.

A Bibliában az izzó parázs (az eleven szén) a megtisztító lelkiismereti gyötrelem jelképe. (Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet, mert parazsat gyűjtesz a fejére. Példabeszédek 25:21-22)

Ézsaiást akkor hívta el követének az Úr, amikor rádöbbent, hogy végzetes bűn a tisztátalan beszéd. Kétségbeesetten kiáltotta: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom! (Ézsaiás 6:5). Ézsaiás ajkát (beszédét) az oltárról vett parázzsal érintette meg az Úr angyala, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva (Ézsaiás 6:7). Ma sem történhet másképp, és ma is erre van szükség. A kínzó lelkiismeret vezethet öngyilkossághoz is, mint Júdás esetében, de megtisztulhat az „oltárról” vett parázs által: Jézus Krisztus áldozatáért a bűnbocsánatban. Tiszta szívű és tiszta beszédű követek szólhatják csak az „örök élet beszédét” a tisztátalan ajkú (és szívű) néphez.


« A lelkiismeret tisztasága ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A gondolatok tisztasága »

beszéd, halál, hazugság, manipuláció, pletyka, trágár szavak, tudás fája

Hit és lelki egészség

Élő hitű keresztyén ember lehet-e lelkileg beteg?

Egyes körökben az a vélekedés járja, hogy a hívők mindig boldogok és egészségesek. Mert azért hívők, hogy azok legyenek. Aki szorgalmas látogatója a lelki alkalmaknak, és közben depressziós, az gyanús: talán nem is hívő igazán.

Tovább bővíthetjük a kérdést: hívő ember lehet-e kényszeres, szorongó, anorexiás, perfekcionista, munkamániás? Küzdhet-e csökkentértékűségi érzéssel? Lehet-e szenvedélybeteg: alkoholista, kábítószerfüggő? Lehetnek-e társkapcsolati zavarai? Azt mondja magáról, hogy megtért, és mégis rossz a házassága… Lehetséges ez?

Vannak, akik már magát a kérdést is botrányosnak tartják, ha felvetjük: hívő embernek lehetnek-e homoszexuális vagy pedofil hajlamai?

De még ennél is nehezebb megkérdezni: Hívő ember szenvedhet-e valamilyen pszichózisban, például skizofréniában?

Lehetne még sorolni a rokon kérdéseket, de sok hívő keresztyénnek ezekre is meglenne a kész válasza: Ha valaki nem gyógyul ki ezekből a nyavalyákból, akkor nem is hívő igazán.

Később esetleg finomítják ezt a kategorikus választ: Lehet, hogy hívő, de talán kicsi a hite. Esetleg még tovább finomítják: Rosszul, vagy keveset imádkozik.

Fontos tisztán látnunk ebben a kérdéscsoportban, hogy fölszámolhassuk azokat a sztereotip vélekedéseket, amelyek sok Istent kereső embert zavarba ejtenek, és sok szenvedőnek tovább fokozzák a szenvedését.

Kezdjük egy gyakran hangoztatott téves tanáccsal:

“Higgy – és minden lelki problémád megoldódik!”

Szögezzük le: a keresztyén hit nem önszuggesztió, a hitből fakadó imádság pedig nem lehet presszió Istenre.

A keresztyén hit bizalom Istenben: Isten hatalmában és jóságában.

Bízni Istenben azt jelenti: tudom, hogy Isten jó,

  • akkor is, amikor a betegség rossz és nem múlik el
  • akkor is, amikor nem szűnnek meg a családi zűrök
  • akkor is, amikor kilátástalan az anyagi helyzetünk
  • akkor is, amikor féregnek érzem magam
  • akkor is, amikor ismételten belezuhanok ugyanabba a gödörbe (bűnbe, kétségbeesésbe, depresszióba).

A hitből fakadó imádságban az imádkozó nem akarja Istent semmire sem kényszeríteni, mert tudja, hogy
Isten a javát akarja; sőt azzal is tisztában van, hogy Isten jobban tudja: mire van neki szüksége, és mi válna
javára.

Egy másik, gyakran hallott, de ugyanúgy téves „lelkigondozói” tanács:

“Kövesd a bibliai elveket – és minden rendbe jön!”

Aki ezt a tanácsot elfogadja, megpróbál jó keresztyén lenni saját erőből. Próbálkozásai és küzdelmei után elmondhatja:

  • Sokat és buzgón imádkozom.
  • Szorgalmasan olvasom a Bibliát.
  • Türelmes vagyok a gyerekeimhez, a házastársamhoz, az anyósomhoz, a szomszédokhoz, a munkatársaimhoz.
  • Segítek, akinek csak tudok.
  • Adakozom.
  • Példás a házasságom.
  • Jó apa (vagy jó anya) vagyok.
  • Szolgálatokat vállalok a gyülekezetben is.

Mindeközben így gondolkodik: „Ezek után elvárhatom Istentől, hogy hozza rendbe az ügyeimet, óvjon meg a testi és a lelki bajoktól, sőt ajándékokkal és áldásokkal árasszon el.” Elméletileg persze tudja, hogy Istennel szemben nem lehet követelése, gondolkodását mégis ez az „üzleti” szemlélet hatja át. Ha nem kapja meg, ami „jár”, meg van sértve Istenre. Az a csalódott szerelmes jut eszünkbe, akiről egy magyar nóta szól:

De mióta a lelkemből a reményt is ki engedted égni
Bocsássa meg a Jóisten, a templomba nem tudok betérni.

Ezek után tegyük fel újra a kérdést:

Az élő hitű keresztyén ember lehet-e lelkileg beteg?

A válaszunk egy szóval ez: igen.

Bővebben: Ahogyan az öregedés, a testi megbetegedés és a biológiai halál a Biblia elején leírt bűneset – az Istentől való elszakadás – következménye, ugyanúgy az Éden-kerten kívüli állapot velejárói a lelki megbetegedések és kapcsolati zavarok is. A hívő ember is öregszik, megbetegszik, és neki is véget ér egyszer a biológiai élete; ettől a megtérése és az újjászületése nem óvja meg. A lelki betegségekre ugyanez érvényes.

David Seamands írja: „Jézus Krisztus befogadása az életünkbe nem zárja rövidre az érzelmi gyógyulás útját” – ezért a teljesítménykényszerrel, a szorongással, a depresszióval stb. foglalkozni kell.[ref]David Seamands: Gyógyító sebeink (Harmat Kiadó)[/ref]

Ha ez így van…

Milyen előny származik abból, hogy hívő keresztyének vagyunk?

Keresztyénnek lenni sokszorosan előnyös állapot.

  1. Kegyelemben részesültünk. Ez azt jelenti, hogy nem kell örökre elpusztulnunk az Isten nélkül élő emberekkel együtt. „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak” (Róma 8:1).
  2. Mennyei polgárjogot nyertünk. „Nem vagyunk többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek” (Efezus 2:19).
  3. Reménységünk az örök élet. Maga Jézus mondja a juhairól (rólunk!): „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből” (János 10:28).
  4. Atyánkká lett Isten, testvérünk és barátunk lett Jézus. Az Ő első tanítványi körének vagyunk a lelki leszármazottai, akiket arra tanított, hogy a hatalmas Istent szólítsák bizalmasan mennyei Atyjuknak (Máté 6:9), miközben őket barátainak nevezte (János 15:13-14).
  5. Kaptunk egy baráti közösséget. A keresztyén gyülekezetben megértésre, támogatásra, segítségre számíthatunk, sőt szükség esetén szeretetből fakadó helyreigazításra is. „Intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez” – írja az apostol, megadva ezzel a közösségi élet sarokpontjait (1Thesszalonika 5:4).

Mindezeket az „előnyöket” ezzel a szóval foglalhatjuk össze: kegyelem.

Elég ez nekünk? Igen, elég. Valóban elég, ez fontos.

De azért nem árt, ha a depressziót is kezeljük…

Elég a kegyelem

Pál apostolnak elég volt, miután az Úr közölte vele, hogy nem gyógyítja meg, noha erősen imádkozott a gyógyulásért (2Korinthus 12:9). Úgy látszik: hitben járni azt jelenti, hogy egy „szoros kapun” átjutva, „keskeny úton” kell haladni. De van a hitnek más aspektusa is: Hitben járni annyit jelent, hogy személyes életközösségben élünk Jézussal. A kérdés azonban az, hogy az Ő személyes közelsége és barátsága több-e számunkra az ajándékainál, például a gyógyulásnál, dolgaink rendbe tételénél, helyzetünk javításánál. Tudjuk és hisszük: Isten meg tud gyógyítani minden betegségből, kapcsolatainkat rendbe tudja hozni, szeretet-éhségünket képes csillapítani, fel tudja oldani a szorongásunkat, pénzt is tud adni – „de ha nem tenné is” (Dániel 3:18), bízunk-e benne akkor is, és ragaszkodunk-e hozzá? Valóban több-e Ő számunkra annál, amit kérünk tőle, hogy adjon? Valóban elég-e a kegyelem?

A gazdag ifjú megtorpant a szoros kapu előtt (Máté 19:22), a kegyelem neki nem volt elég.

Mit jelent lelkileg egészségesnek lenni?

Pál apostol számára ez azt jelentette, hogy volt mindenhez ereje: a bőséget és a szűkölködést egyaránt el tudta viselni lelki sérülés nélkül.

Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.
(Filippi 4:12-13)

A lelki egészség eszerint azt jelenti, hogy működik lelki immun-rendszerünk: fel tudjuk dolgozni a csalódásokat, a traumákat, a veszteségeket, mindezek nem borítják fel lelki egyensúlyunkat. Más szóval: békességünk van akkor is, amikor nincs nyugalmunk (Reményik Sándor után szabadon).

A lelki egészség forrása a kegyelem: Isten elfogad engem – ezért én is el tudom fogadni magamat gyengeségeimmel, hibáimmal, sérüléseimmel együtt is. Üres szeretet-tankomat is feltölti az Úr jelenléte, ezért nem kell magammal foglalkoznom: felszabadultam arra, hogy a másik emberre figyeljek.

Olykor biológiai immun-rendszerünk is feladja: megbetegszünk. Ez megtörténik lelki síkon is: elbukunk, kétségbeesünk. A megszakadt kapcsolatot az élet és az erő Forrásával helyre lehet, sőt helyre kell állítani.

Forduljunk-e pszichiáterhez vagy klinikus pszichológushoz?

Ha szükséges: természetesen. Fájós fogunkkal is felkeressük a fogorvost, pedig Isten azt is meg tudja gyógyítani, ha akarja.

Tudatosítanunk kell: testi bajjal, betegséggel fogyatkozással éppúgy az Úré lehet az életünk, mint lelki és társkapcsolati zavarokkal terhelten. Testi és lelki bajokban egyaránt ajánlatos emberi segítséget kérni. De ne felejtsük: a gyógyító mindkét területen Jézus, aki akár megteszi, akár nem, mindkét esetben szeretetből fakadóan cselekszik: azt teszi, ami a javunkat szolgálja.

Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, családgondozó


A terhektől való szabadulás útja

Ha már felismertem, ami megterhel, a bűneim éppúgy, mint a bűn kísértetei, megállok az Úr előtt és Neki elmondom. Megvallom. Valljátok meg egymásnak bűneiteket és imádkozzatok, hogy meggyógyuljatok. Sokszor segít, ha egy másik ember jelenlétében vallom be az Úrnak.

Ez a gyógyulás kezdete. A következő lépés: ha már nyilvánvaló, akkor vesd az Úrra a terhedet (Zsoltárok 55:23); – és hagyd is ott azt a terhet az Úrnál. Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja a sebeidet. Felszabadulsz a megbocsátásra és a szeretetre. Ahhoz, hogy a társamat tudjam szeretni, nekem előbb meg kell szabadulnom. A szeretethez szabadságra van szükség. Amíg magam körül forgok, a magam sebeivel, addig nem tudok a másik emberhez odafordulni. Pedig a szeretet azzal kezdődik, hogy a másikra figyelek, nem magamra. Amíg magammal vagyok elfoglalva, nem jön ki belőlem a szeretet.

A következő lépés: bocsáss meg azoknak, akik kárt okoztak neked. A társad szüleidnek. Ha már nem élnek? Akkor is bocsáss meg nekik. Nem biztos, hogy meg lehet beszélni a szülőkkel. Meg aztán úgy vagyunk vele, hogy nem szeretünk arra gondolni, hogy a szüleink ellenünk vétettek valamit akármivel. Inkább elfojtjuk ezt a tudást, a tudattalanba küldjük. Fel kell tárni az Úrnak. Esetleg egy lelki testvérnek, belső jóbarátnak. És meg kell bocsátanom magamnak is? Igen. Ha Isten nekem megbocsátott, akkor hogy jövök ahhoz, hogy én ne bocsássak meg? Isten az első, nála kell elintéznem mindent, egész életemben.

Ezután következik, hogy kövesd bizalommal Jézust. Bízz benne! Tudod, hogy Ő merre és hova megy… kövesd Őt.

Miért jött Jézus?


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Isten ma sem engedékeny, hanem kegyelmes. Nem azt mondja a szolgának, hogy „jól van, fizess később”, hiszen tudja, hogy soha sem lesz képes fizetni. Nem is mérsékeli az adósságát („elég lesz, ha a felét kifizeted”), hanem követeli az egészet – vagy elengedi az egész tartozást.

Jézus nem törölte el a Törvényt, sőt elmondta, hogy a követelmény magasabb, mint ahogy látszik.

Megmondatott a régieknek: Ne ölj!… Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette.
(Máté 5:21-22)

Megmondatott: Ne paráználkodj! Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. (Máté 5:27-28)

Hasonlóképpen „feljebb teszi a lécet” a válással, az adott szóval, a megtorlással ill. megbocsátással, az ellenség szeretésével, az adakozással, az imádkozással és a böjtöléssel kapcsolatban.

Jézus nem szigorúbb Mózesnél, hanem radikális. Radix = gyökér. Radikális = gyökeres. Jézus tanítása a cselekedeteink gyökerére mutat rá; arra, hogy mi van a szívünkben. Isten Törvénye szívtükör. Ha ebbe a tükörbe nézek, meg kell látnom, hogy bűnös vagyok, nem állhatok meg Isten színe előtt. Nem tudok törleszteni, hiába kapnék bármennyi haladékot – kegyelemre van szükségem. Kegyelemben pedig azért részesülhetek, mert Jézus eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszögezve a keresztfára (Kolossé 2:14).


« Jézus etikája ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ Kőtáblára, vagy szívbe írt törvény? »


A humanista pszichoterápiára épülő házassággondozás

Napjainkban a házasságterápiát túlnyomórészt Rogers személyközpontú pszichoterápiája uralja. Ez a lelki gyógymód négy alapelven nyugszik:

1. Elfogadás. Ez azt jelenti, hogy a segítséget kérő ügyfél (kliens) kezelése csak abban az esetben lehet eredményes, ha a terapeuta fenntartások nélkül elfogadja őt – függetlenül nemétől, életkorától, kultúrájától, bőrszínétől, nézeteitől. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy egyet kell értenie az illető nézeteivel, vagy helyeselnie kell a viselkedését, hanem csak azt, hogy a terapeutát nem zavarják a segítséget kérő tulajdonságai és megnyilvánulásai. Nem fél és nem undorodik tőle, nem háborodik fel attól, amit elmond vagy ahogy viselkedik.

2. Empátia. Maga a szó beleélést jelent. De nem csupán érzelmi rezonanciáról van szó, hanem inkább arról, hogy a segítő megérti a segítséget kérőt azáltal, hogy beleilleszkedik a helyzetébe; más szóval: onnan nézi a problémát, ahol a kliens van. Szép példa erre Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című verse. A rossz kölyök viselkedése felbosszantja az apát, meg akarja verni, de gondol egyet, és inkább leül a gyerek mellé a padlóra játszani. Ettől a pozíció-váltástól megváltozik az apa látásmódja, mert a padlóról nézve „olyan nagyok a nagyok” és „minden csupa láb”. Megérti Lócit. Így fejezi be a verset: „Magasba emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen.”

3. Kongruencia (hitelesség). A terapeuta nem játssza meg magát. Nem tesz úgy, mintha elfogadná és megértené ügyfelét, hanem valóban elfogadja és megérti őt.

4. Képes kifejezni – a segítséget kérő számára is érthető és meggyőző módon –, hogy elfogadja és megérti őt.

Ennek a négy alapelvnek összefoglaló kulcsszava a kommunikáció. A terapeuta egyrészt vételre képes: eljut hozzá minden információ a klienstől, nem állják útját a megismerésnek fenntartások és előítéletek. Másrészt a terapeuta, mint adó is jól működik, mert eljut a segítséget kérőhöz elfogadó attitűdje és megértő figyelme.

Mindez azt jelenti, hogy a pszichoterápiás folyamatban nem az eljárás vagy a módszer a legfőbb gyógyító tényező, hanem a terapeuta (elfogadó, megértő, hiteles és kommunikáció-képes) személyisége. Más szóval: fontosabb, hogy ki az, aki segítséget nyújt, mint az, hogy hogyan végzi a munkáját.

Nem nehéz észrevenni, hogy ezek az alapelvek nemcsak a pszichoterápiás kapcsolat, hanem minden emberi kapcsolat működésének fontos előfeltételei. Először a szülő-gyermek és a pedagógus-gyermek kapcsolatban fedezték fel a rogersi elvek jelentőségét (Thomas Gordon). De ezzel szinte egy időben evidenssé vált, hogy a házastársi kapcsolatban is elengedhetetlen, hogy a felek elfogadják és megértsék egymást, hitelesek (őszinték és „átlátszók”) legyenek egymás számára, és hogy kölcsönösen ki is fejezzék egymás iránti szeretetüket (elfogadásukat) és megértésüket úgy, hogy közben nem rendül meg egymásba vetett bizalmuk. Ezt felismerve a rogersi pszichoterápia a házasságterápiás eljárások legelterjedtebb eszmei alapjává vált.

Összhangban állnak-e Rogers alapelvei a Biblia tanításával?

Természetesen fölmerül a kérdés, hogy ez az eszmerendszer összhangban áll-e a Biblia szemléletével, továbbá, hogy ezek az alapelvek működnek-e Isten és a hívő ember kapcsolatában. Ezekre a kérdésekre első megközelítésben egyértelmű igen a válasz.

1. A Biblia arra bíztat minket, hogy feltétel nélkül fogadjuk el és szeressük egymást.

2. Pál apostol empátiás azok iránt, akikhez elviszi az evangéliumot (1Korinthus 9:19-22). Ez nála sem azt jelenti, hogy elfogadja a görög pogányságot, vagy a zsidó törvényeskedést, hanem csak azt, hogy a maguk szintjén és kultúrájában szólítja meg őket (lásd athéni prédikáció). Ugyanakkor arra kéri olvasóit, hogy kövessék őt (1Korinthusr 11:1).

3. A kongruencia (egyértelműség, hitelesség) is alapvető erkölcsi érték a Bibliában. Boldogok a tiszta szívűek (Máté 5:8).

4. Az is nyilvánvaló a Szentírásból, hogy Isten határozottan azzal a szándékkal teremtette az embereket, hogy kommunikáljanak egymással. Ki adott szájat az embernek?… Most azért menj! (2Mózes 4:11-12). A prófétát is Ő tanítja beszélni, hogy tudja szólni igéjét (Ézs 50, 4).

Mindezeknek az emberre jellemző tulajdonságoknak és megnyilvánulásoknak az az alapja, hogy maga Isten elfogadó és empátiás irántunk, egyértelmű minden szándékában és megnyilatkozásában (kongruens), és kommunikál: megszólít, üzen; kijelenti magát – és ugyanakkor gondolatainkat és szándékainkat is érti. Azért vagyunk
társas lények, mert maga a Teremtő társas lény – aki az embert a maga képmására teremtette (1Mózes 1:27).

1. Az egész Biblia arról szól, hogy Isten elfogad és szeret minket – noha a bűneinket utálja.

2. Az isteni empátia Jézus Krisztus személyében nyilvánult meg legvilágosabban, aki áthatolt az egeken (Zsidók 4:14), azaz a végtelen dimenziójú láthatatlan világból eljött a mi látható háromdimenziós terünkbe. Ez a „pozíció-váltás” meggyőzhet minket arról, hogy nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben (Zsidók 4:15).

3. Isten abszolút megbízható. Ő a világosság Atyja, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása (Jakab 1:17). Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsidók 13:8).

4. Isten a Szentírásban világosan közli, hogy ki Ő, és azt is elmondja, hogy milyennek lát minket, sőt még azt is, hogy hogyan menekülhetünk meg a halál állapotából, amibe azért jutottunk, mert elszakadtunk tőle.

A humanista házassággondozás pszichológiai kritikája

Mindezek után meglepő, hogy a humanista szemléletű házasságterápia a gyakorlatban nem bizonyult eléggé eredményesnek.

Egy amerikai szerzőpáros (John M. Gottman és Nan Silver) nemrég magyarul is megjelent sikerkönyvében (A boldog házasság hét titka) azt olvashatjuk, hogy a hagyományos (nagyrészt Rogers elveire épülő) házasságterápia a legjobb
házassággondozó praxisában is legfeljebb 35 %-ban vezet némi javuláshoz. Ezzel szemben a tanulás-lélektani szemléletű szerzők 9 hónapos kurzusain a javuló párok visszaesése 0 %.

Már könyvük elején mítosznak minősítik a humanista házasságterápia alapvető gondolatát, hogy a kommunikáció, a megbeszélés – és azon belül is a konfliktusmegoldás elsajátítása – a romantikus, maradandóan boldog házassághoz vezető királyi út. Majd megállapítják: A konfliktusmegoldáson alapuló házasságterápiák többségére jellemző, hogy egy átmeneti javulás után a kezeltek nagy része visszaesik.

Nincs lehetőségünk arra, hogy ellenőrizzük: igazak-e ezek az állítások. Fogadjuk el, hogy a humanista házasságterápia nem eléggé sikeres. Arra a kérdésre, hogy miért nem eléggé sikeres, később még visszatérek. Egyelőre abban se kételkedjünk, hogy a szerzőpáros munkája kimagaslóan sikeres. De nézzük meg közelebbről, hogy mit állítanak, és mit javasolnak. Feszülten várjuk, hogy milyen az a biztosan hatékony eljárás, amit a szerzőpáros javasol, amelyben a visszaesés 0 % – ha a segítségért folyamodó házaspár vállalja a 9 hónapos tréninget.


Pszichoterápia: A haladás iránya

Van-e helyük a pszichológiai ismereteknek a keresztyén lelkigondozásban és pedagógiában? Tegyük-e magunkévá és kövessük-e a korszerűnek mondott áramlatokat?

A pszichoterápiás eljárásoknak ez a felsorolása korántsem teljes, de talán segít eligazodni korunk szellemi labirintusában. A pszichológiai gondolkodás a 20. század folyamán a tudományos szemlélettől a tudománytalanság területe felé sodródott.

A század elején az volt a pszichológia ambíciója, hogy kísérleti tudomány legyen, mint a természettudományok. Ennek megfelelően radikális objektivizmus jellemezte. Az első pszichológiai laboratórium még a 19. század végén létrejött. Arra törekedtek, hogy a lelki folyamatokat objektív módon megfigyeljék és mérjék. Kezdetben ez csak néhány jelenség esetében volt lehetséges (reakcióidő, figyelem, emlékezet). Az alaklélektan és a mezőelmélet elérte, hogy az érzelmi élet, a motiváció és a cselekvés is vizsgálható legyen kísérleti módon, azaz mesterségesen előállítva, a befolyásoló tényezők módszeres variálása révén. Ez jelentős előrelépés volt a pszichológiai megismerés területén.

Ez a pszichológiai szemléletmód és kutatói tevékenység természetesen ma is létezik, de menet közben kialakult egy, a szubjektivizmus irányába ható tendencia, amely az empirikus kutatáshoz képest a közgondolkodás számára előtérbe került.

Az átbillenés a mélylélektan kialakulásával következett be. Freud bravúros megfigyelő volt, de tapasztalatait abba a hipotetikus fogalmi rendszerbe ágyazottan értelmezte, amelyet egy (!) hisztériás nőbeteg kezelése során felállított. Nem tévedés: egyetlen páciens kezelése során jött létre a pszichoanalízis, amit azután tovább épített és finomított ő maga és tanítványai, újabb tapasztalatokat gyűjtve, de a tapasztalatok értelmezését mindig az előre kész elméleti-fogalmi konstrukcióhoz igazítva.

Mindemellett Freudnak vannak fontos és maradandó felfedezései: maga a tudattalan, az elhárító mechanizmusok, és még sok más is.

Később szakadárrá vált követője, Carl Gustav Jung, nem annyira a tapasztalatszerzésben és a megfigyelésben folytatta mestere művét, hanem inkább abban, hogy még nagyobb mértékben eresztette szabadon a fantáziáját. Ha van maradandó érték Jung művében, az valószínűleg a típustana (extravertált, introvertált).

Ezután már a humanista pszichológia következik, Maslow, Rogers és mások. Tőlük is sokat tanulhatunk: mindenekelőtt azt, hogy az embert ne akarjuk alacsonyabb organizációs szintre redukálva megérteni, hanem a maga szerveződési szintjén vizsgáljuk. Ennek alapján vegyük figyelembe sajátos szükségleteit és motívumait, nyomon követve a szükségletek dominanciájának megjelenését a fejlődésben, ahogyan azt Maslow motivációs elmélete tanítja. De vegyük észre, hogy eközben az empíriától (főleg a kísérletezéstől) egyre távolabb kerülünk.

Ami ezután következik, az már végképp nem tudomány, hanem szabad fantázia, és a bibliai gondolkodástól idegen, pogány vallás.

Pszichológiai irányzatok a Biblia mérlegén

Mit mondjunk ezek után? Van-e helyük a pszichológiai ismereteknek a keresztyén lelkigondozásban és pedagógiában? Feltétlenül. Tegyük-e magunkévá és kövessük-e apszichoterápia minden korszerűnek mondott, divatos áramlatát? Semmiképpen.

Meggyőződésem szerint minden pszichoterápiai irányzatot, pszichológiai elméletet, eredményt és ismeretet két szűrőn kell átcsurgatni. Az első a tudományosság szűrője. A durva szemét és salak már ezen fönnakad. Sok szépen hangzó, tetszetős gondolatról kiderülhet, hogy semmi köze a tudományos igazsághoz, hanem csak fantázia, álmodozás, mítosz és mese.

A második szűrő a bibliai tanítás: Vajon a pszichológiai vagy pszichoterápiás elméletben felkínált ember- és életszemlélet, ígéret a gyógyulásra és a kiteljesedésre, megfelel-e annak az értékrendnek és életfilozófiának, amit Isten kijelentése közöl velünk?

Minden döntéshelyzetben Isten adjon világos látást és engedelmes szívet.

Szív: értékrendünk centruma

SZÍV = az ember belső szellemi műhelye, ahonnan a gondolatok elindulnak, ahol az érzések megfogannak, ahol az akarat döntései születnek. A Biblia szóhasználatában az egész ember a szív. Amilyen a szíve, olyan az ember.[ref]Cseri Kálmán, 1998[/ref]


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

“Add nekem a szívedet, fiam!” (Példabeszédek 23:26)

Az ÉRTÉK = előnyben részesített dolog.

A kisiskolás gyerek előnyben részesíti a focizást az unalmas leckeírásnál, a szerelmes férfi lemond a vacsoráról, ha ez az ára annak, hogy találkozhasson az imádott kedvessel. De az érték döntéseket – sőt életvezetést – meghatározó szerepére a Bibliában találjuk a legszebb példákat.

Mózes „inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak (értéknek!) tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot” (Zsidók 11:25-26).

Pál apostol felsorolja korábbi életének meghatározó értékeit: „Izráel népéből, Benjámin törzséből származom… a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért… az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért” (Filippi 3:5-8).

A MEGTÉRÉS = értékváltás = szívcsere

Az édenkerti tragédia során az embernek a szíve romlott meg: saját magát emelte trónra a Teremtő helyett. Ettől kezdve nem volt számára valódi érték az Urat szolgálni (művelni és őrizni a Kertet, uralkodni Istent képviselve a természet felett). Az ember magához ragadta a döntést erkölcsi kérdésekben: mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen – ezt fejezi ki a jó és a rossz tudásának fájáról szakított gyümölcs, mint jelkép. Ettől kezdve az Úr szolgálata és a környezet iránti felelősség helyébe a saját, közvetlen érdek került, egy szóval: az önzés. Ettől kezdve lép érvénybe az emberi szívnek az a jellemzése, amit a Szentírás az első globális ítélet – az özönvíz – kapcsán fogalmaz meg: „Az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz” (1Mózes 6:5).

A megromlott szív etikai tézisei

  • Az ember dönti el, hogy mi erkölcsös és mi erkölcstelen (ez a gyümölcse a jó és rossz tudása fájának).
  • Az ember csak saját magának tartozik felelősséggel (nincs tekintély az ember fölött = az ember a maga istene).
  • Az erkölcs forrása is az ember. A mérce a kultúrában, a társadalomban, a többségi döntésben vagy a szituációban van.

Saul életében a Pál-fordulás = a megtérés – szív-cserét, az értékek kicserélését jelentette. A farizeusi vallásos buzgalmat, a merev törvénytiszteletet, a teológiai képzettség túlértékelését, az Isten népéből való test szerinti származást felváltotta a Krisztus iránti szorongató szeretet (2Korinthus 5:14). Pált nemcsak azért tartjuk a „szeretet apostolának”, mert megírta a Szeretet Himnuszát (1Korinthus 13), hanem inkább azért, mert a sikeresnek ígérkező karriert és a biztonságos, kényelmes életet fel tudta adni az Úr ismeretéért és szolgálatáért, ami bizony sok szenvedést, nélkülözést, üldöztetést és (földi értelemben) bizonytalan jövőt hozott számára. Ugyanakkor nem önmagáért fáradozott, hanem azokért a többségükben pogányokért, akiket addig nem is ismert, és akiktől nem várhatta, hogy valaha is hálásak lesznek neki.

Az új szív etikai tézisei:

  • Az erkölcsi megítélés Isten kompetenciája.
  • Életünkkel Istennek kell számot adnunk.
  • A mérték Isten örök érvényű kijelentése.

Az érték-váltás lényege: az önzést a szeretet váltja fel.

„Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt.” (Lukács 17:33)


« Honnan ered az etikánk? ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A lelkiismeret tisztasága »