Mi a szerelem?

Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú?
Úgy, hogy megtartja igédet.
Zsoltárok 119:9

„Sötét verem” – írja Petőfi Sándor. Jaj annak, aki beleesik! Hasonlóképpen gondolkodik róla Balassi Bálint is, mert örül, amikor megszabadul tőle. Egyesek szerint a szerelem romantikus álmodozás, amelyből előbb-utóbb mindenki felébred. Mégis szép a plátói szerelem, amelyben csak vágyakozunk a kedves után, de eszünkbe se jut, hogy testi kapcsolatba is lehet lépni vele. (Létezik ma ilyen?) A pszichológus tudatbeszűkülést és projekciót emleget, amikor a szerelemről kérdezik. A mélylélektan materialista szemléletű hívei szerint egy ősi, állati ösztön szublimációjáról van szó.

Az a benyomásom, hogy korunk „gyakorló” szerelmesei túlnyomórészt ez utóbbi – darwinista-freudista – tanítást követik. Hiszen kortársaink közül sokan magas rendű állatnak, vagyis ösztönlénynek tekintik magukat, és viselkedésüket ehhez az emberképhez igazítják.

A 20. század folyamán az derült ki, hogy egy sokat hangoztatott marxista tételnek (a lét határozza meg a tudatot – és nem fordítva) éppen az ellenkezője igaz. Ugyanis ahhoz igazodva élünk és cselekszünk, amit tudunk önmagunkról és a világról. Aki tudja magáról, hogy ő tábornok, az parancsol a közkatonáknak, és nem kér tanácsot tőlük. Aki féregnek képzeli magát, az nem kezdeményez, nem áll elő ötletekkel, hanem visszahúzódik, és arra vár, hogy mikor tapossák el véglegesen.

Korunk emberképe Darwin elméletéből fakad. Eszerint magas rendű állatok vagyunk, akik a létért folytatott küzdelem során, a természetes szelekció révén fölkapaszkodtunk a törzsfejlődési létra legmagasabb fokára. Szabó Lőrinc szavaival: az ember „tökéletes állat”, akik végig járva a tökéletesedés útját „szívében végig fenevad maradt” (Szún Vu Kung lázadása). Egyszerűbben fogalmazva: az ember is ösztönlény, mint az állatok, akiknek nincsenek hosszú távú terveik, hanem csak közvetlen céljaik vannak: kielégíteni alapvető szükségleteiket. Ezzel magától értetődővé, sőt legálissá minősítettük az önzést. Az emberképből ugyanis értékrend sarjad (mit részesítünk előnyben, mit tartunk fontosnak, miért érdemes küzdeni és dolgozni). Életvezetésünk (döntéseink sorozata) pedig értékrendünk szerint alakul:
[table id=5 /]
A mai ember életében ez az ok-okozati lánc a következő:
[table id=6 /]

Az ösztönlény döntéseit és tetteit az élvezeti elv (Lust-Prinzip) vezérli. A szerelmi vágy – noha konkrét személyre irányul – lényegében személytelen, mert nem arra törekszik, hogy testi-lelki-szellemi kapcsolatot építsen egy másik emberrel, hanem arra, hogy élvezethez jusson a másik nem egy kívánatos tagjával.

Ebben a szemléletben a kedvesem (szerelmem tárgya) = ösztöntárgy. Az ösztöntárgy szerepe az, hogy kielégítse a szükségletemet, például a szexuális éhségemet.

Ha történetesen a kedves Olvasónak abban az örömben lenne része, hogy valaki szerelmes belé, gondoljon arra a freudi értelmezés tükrében: Olyan vagyok számára, mint egy csirkecomb: fel akar falni.

Nyilvánvalók ennek a felfogásnak a következményei:

1. Egy tárgyhoz nincs értelme a hűségnek. Bármennyire finom egy csirkecomb, nagyon unalmas, ha minden nap azt kell enni. Idővel a legjobb ennivalónak is romlik a minősége, kiszárad, megposhad, rágóssá válik stb. Ilyenkor természetesen ki kell dobni, és újat kell beszerezni helyette. Azt hiszem, köztudott, hogy sok kortársunk életében ez a szemlélet érvényesül a társukkal kapcsolatban: nem látnak problémát a szexuális hűtlenségben, a partner lecserélésében, a válásban.

2. Ebből a felfogásból ered az is, hogy a párok, ahelyett, hogy örömöt és kielégülést nyújtanának egymásnak, érzelmileg kifosztják, gyötrik, tönkreteszik egymást, míg végül a formálisan fennmaradó kapcsolatukban magányossá válnak. Jól példázza ezt a folyamatot egy vicc. A kannibál siránkozva áll a barlangja előtt: „Jaj, de éhes vagyok, jaj, de éhes vagyok…” Bemegy a barlangba. Amikor kijön, újra siránkozik: „Jaj, de árva vagyok…”

A Biblia emberképe alapvetően különbözik korunk darwini-freudi emberképétől. Isten „ föld porából” teremtett minket, vagyis ugyanabból az anyagból, amiből az élővilág többi tagját. Testünk minden funkciója hasonlóképpen működik a gerinces állatok megfelelő megnyilvánulásaihoz, beleértve a párzás és az ivadékgondozás aktusait is. Ugyanakkor azonban a Teremtő életnek leheletét lehelte orrába, és így lett az ember élőlénnyé (1Mózes 2:7). Nem a törzsfejlődésben elért csúcsteljesítmény, hanem Isten lehelete különbözteti meg az embert az állatoktól.

A föld pora + Isten lehelete = ember

Ez a képlet azt fejezi ki, hogy a test és a lélek szerves, szétválaszthatatlan egységet alkot az emberben, nem egymástól függetlenül működnek. A plátói szerelem, amely igyekszik figyelmen kívül hagyni a másik ember iránti testi vágyakat, nem felel meg a bibliai emberképnek. A Szentírásban testi szerelemről olvashatunk (Énekek Éneke, Példabeszédek 5). De ez a testi szerelem lelki üzenetet hordoz: személyes vonzalmat, kitárulkozást, bizalmat, életre szóló elkötelezettséget. Ugyanakkor idegen a Biblia tanításától a darwini-freudi antropológia is, amely arról akar meggyőzni, hogy csupán szerelmi érzéssé szublimált testi vágy létezik.

Ez a durva materializmus nemcsak a bibliai szemlélettől idegen, hanem minden konzervatív nézettől is. Képviselői talán arra is képesek lennének, hogy Radnóti Miklós „Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét” kezdetű versét fölcseréljék egy operett-dalra: „Vágyom egy nő után”.

Az ókori görög nyelv – az Újszövetség eredeti nyelve – három olyan szót ismer, amelyeket magyarra a szeretet vagy a szerelem szóval lehet lefordítani. De a görög szavak jelentéstartalmai másképpen különböznek egymástól, mint az említett magyar szavaké.

Az érosz testi élvezettel járó szeretetet jelent. Erotikus élményt nyújt az ölelés, a csók és minden szexuális cselekedet. De tágabb értelemben az érosz körébe tartozik az is, ha ízlik az étel, vagy ha élvezettel simogatjuk az ölünkbe bújó kiscicát.

Két és fél éves korában Noémi nevű unokám világított rá legélesebben arra, hogy mit jelent az érosz. Húsvétra egy élő kiskacsát kapott ajándékba. Nagyon szerette ezt a kis jószágot, állandóan a markában akarta tartani. „Ne szorongasd annyit, mert megdöglik” – figyelmeztette az apja. „De én a döglöttet is szeretem” – válaszolta Noémi. Valóban „szerette”, de nem volt tekintettel a kis állat érdekeire.

A görögdinnye ízletes gyümölcs. De ha meghámozzuk, és a tálon hagyjuk, hamarosan erjedni kezd, megszállják a muslicák, élvezhetetlenné válik. Az érosznak is védő burokra van szüksége, hogy ne romoljon el, és hosszú évekig – évtizedekig – élvezhető maradjon.

Az érosz első védőburka a filia. Ez a szó pozitív érzelmekkel telített baráti szeretetet jelent. Akit filiával szeretünk, azzal jókat tudunk beszélgetni, élvezzük egymás társaságát, közös az érdeklődésünk, az alapvető céljaink stb. Nem romlik meg hamar az érosz, ha filiába van burkolva. Ezért boldog, aki elmondhatja, hogy a párja a legjobb barátja.

Az élő hitű keresztyén ember nem ösztönlény, hanem Isten követe az emberi társadalomban. Teste a Szentlélek temploma, ezért ösztönéletét is az Úrtól kapott szeretet irányítja. Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által – írja az apostol (Róma 5:5). Pál itt az agapé szót használja. Mindig ez a szó szerepel az Újszövetségben, amikor az Isten szeretetéről van szó. Az agapé himnusza az 1Korinthus 13 híres fejezete is. Miközben az élvezeti elv irányítja azok szerelmi életét, akik ösztönlénynek tekintik magukat, a keresztyén ember az agapé-elvhez igazodik a szerelem és a házasság gyakorlatában is.

A bibliai emberképből kiinduló ok-okozati lánc a következőképpen alakul:
[table id=7 /]

Az agapé szó eredetileg közös vacsorát jelentett. Az ókori keleti ember, ha asztalhoz telepedett valakivel, ezzel kifejezte azt, hogy kész elfogadni és befogadni az illetőt, sőt életközösséget vállal vele. Ezért ütköztek meg a farizeusok azon, hogy Jézus együtt evett és ivott a vámszedőkkel és „egyéb bűnösökkel”, mert ezzel azt fejezte ki, hogy vállalja ezeket az embereket. Meg is mondta: értük jött. Ennek fényében az Úr legnagyszerűbb ígérete számunkra az, hogy velünk vacsorázik, ha megnyitjuk számára az ajtót és behívjuk Őt az életünkbe.

Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
(Jelenések 3:20)

Az agapé elkötelezett szeretet. Nem függ a szeretett személy viszont-szeretetétől, viselkedésétől, hálájától. Az érosszal és a filiával ellentétben, az agapé nem múlik el soha (1Korinthus 13:8). Ezért az agapé olyan, mint egy kemény csonthéj a filia hártyája körül. Egyedül Isten képes agapéval szeretni, és azok, akiket megajándékozott vele.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy Isten azt akarja, hogy az Ő gyermekeinek életében az agapé legyen a kapcsolat, a házasság alapja. Ez először is azt jelenti, hogy a valódi keresztyének nem futó kalandokra vállalkoznak, hanem életre szóló szövetségre lépnek egymással.

Nem hagynak „biztonsági kiskaput” a menekülésre azzal, hogy a házasságot meg sem kötik, hanem csak összeköltöznek, hogy könnyebb legyen a kapcsolat megszakítása „szükség esetén”. Testi kapcsolat létesítésével képesek megvárni a házasság valóban biztonságos fészkét, hiszen az agapé türelmes (1Korinthus 13:4). Nemcsak a saját szükségleteik kielégítését keresik, hanem a párjukét is, hiszen az agapé nem keresi a maga hasznát (1Kor 13, 5a). Készek megbocsátani a másik botlásait, hiszen az agapé nem rója fel a rosszat (1Korinthus 13:5b). Ha zátonyra fut a kapcsolat, nem adják fel, hiszen az agapé mindent remél, mindent eltűr (1Korinthus 13:7).

Azt hiszem, nem szükséges bizonygatni, hogy az agapé-szerelemre csak olyan pároknak van esélyük, akik először Jézus Krisztussal vállaltak örök életre szóló közösséget, mielőtt egymással is egy földi életre szóló szövetségre lépnének. Magyarul: hívő embernek hívő ember legyen a párja. Hiszen, ha nem ugyanazok az értékeik, aligha fognak egymással harmonizálni.

Nem csodálkoznék, ha írásomat olvasva valaki azt kérdezné: Nem túlzás ez? Lehetséges-e agapé-szerelem a mai világban?

Meggyőződésem, hogy emberi erővel soha sem volt lehetséges. A keresztyén élet titka éppen az, hogy a bennünk élő Krisztus valósítja meg. A hitetlen ember Isten számára halott, sodródik az árral, mint a döglött halak. Az élő halak azonban képesek árral szembe úszni.

Reklámok

A kapcsolatok tisztasága ♥


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Tartozunk azzal, hogy szeressük egymást (1János 4:11)

Életközegünk a kapcsolat

A hal a vízben, a vaddisznó az erdei pocsolyában, a madár a levegőben, az ember pedig emberi közösségben érzi jól magát. A jó közérzet természetesen csak jel: annak a jele, hogy jelen vannak az alapvető életfeltételek. A hal nem él sokáig a szatyorban, a vaddisznó szenved, ha nem dagonyázhat, a kalitkába zárt madár ugyanolyan boldogtalan, mint az az ember, akire rászakadt az árvaság, vagy akit elhagyott a szerelmese.

Évtizedek óta írja a fejlődéspszichológia, hogy a szülők nélkül felnövő gyerekek, vagy azok, akiknek a nevelőotthonban nincsenek megfelelő emberi kapcsolataik, visszafordíthatatlanul károsodnak lelkileg. Hany Istók és Hauser Gáspár esetei illusztrálják ezt a tényt. Az űrhajózást előkészítő amerikai csendkamra-kísérletek pedig arról győznek meg, hogy érzékelhető ingerek nélkül – és főleg társ nélkül – nagyon nehéz elviselni akár csak néhány órát is. Régóta tudjuk, hogy a magánzárka nagyon súlyos büntetés.

De gondoljunk mindennapos tapasztalatainkra! A kellemes élmények is akkor lesznek igazán mélyek és maradandóak, ha együtt éljük át számunkra kedves és fontos emberekkel. („Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek.”) A betegség és a testi fájdalom pedig egyedül sokkal gyötrelmesebb, mint akkor, amikor valaki leül az ágyunk szélére és fogja a kezünket.

Mik azok az életfeltételek, amelyek jelen vannak minden jó – azaz kölcsönösen kielégítő – emberi kapcsolatban, legyen az házasság vagy mély barátság?

Elfogadás
„Szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié” – írja Ady Endre. A szeretet egyik komponense a másik ember elfogadása. Ha az elfogadás Istentől jövő parancsra történik, még hozzá kell tennünk: feltétel nélkül.

Jelentőség
Bővebben ez azt a tapasztalatot jelenti, hogy „szükség van rám, fontos vagyok”.

Ha ez a két társas alapszükséglet nem elégül ki az ember életében, akkor érzi boldogtalannak magát. Előáll a „szárazra vetett hal” szindróma:

Nem fogadnak be maguk közé

Nincs rám szüksége senkinek

→ → →
Nincs kedvem élni!

Ezt a lelkiállapotot rendkívül szemléletesen és gyönyörűen fejezi ki Ady Endre:

„Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem…”

A következő sor fölvillantja a végső és teljes megoldást az elhagyott és elkeseredett ember számára.

„Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.”

Ha társas alapszükségleteink kielégülnek – például egy valódi szeretettel telített házasságban – akkor a „hal a vízben” élet-állapot valósul meg:

Elfogadnak, szeretnek

Szükség van rám, fontos vagyok

→ → →
Kibírom és legyőzöm a nehézségeket!

„Éltem, és ebbe más is belehalt már” – írja József Attila, kifejezve ezzel azt, hogy az emberi élet nehéz és küzdelmes. Pedig ebbe nem kell belehalni; nem is halunk bele, ha társaink szeretetét és személyünk jelentőségét tapasztaljuk. Ez ad az életünknek értelmet.

A második világháború végén koncentrációs táborban szenvedő zsidók életénél aligha lehetett gyötrelmesebb élethelyzet. De volt esélye a túlélésre annak, akit otthon várt valaki (például „Fanni a rőt sövény előtt” – Radnóti), vagy valami (például fontos feladat: kidolgozni a logoterápiát – Frankl).

Pótcselekvés hiányállapotban

Ha valaki nem kap szeretetet, és azt tapasztalja, hogy a személye senkinek sem fontos, még nem biztos, hogy depressziós vagy öngyilkos lesz. Az emberölő Ősi Kígyó rendkívül fantáziadús: az önpusztítás más lehetőségeit is felkínálja az embernek.

A szeretethiányban szenvedő testi élvezetekkel, eszem-iszommal, droggal, csavargással „kárpótolhatja” magát, miközben iszonyatos károk keletkeznek a lelkében és az egészségében.

Aki nem éli át személye fontosságát, azt csökkentértékűségi komplexuma arra ösztökéli, hogy maga alá gyűrjön másokat, és manipulálja az embereket. A történelem híres zsarnokai is így váltak fenevadakká.

Pótcselekvés hiányállapotban

A keserűség bűn! A keserű szívből önzés, pusztítás és önpusztítás fakad. Aki nem kap szeretetet és elismerést, az bezárkózik (az önző embernek és a zsarnoknak nincs barátja csak érdekszférája), és ő sem ad senkinek szeretetet és elismerést (csak hízelgést és előnyszerző ajándékokat).

Isten gyermekeit Isten igéje figyelmezteti:

Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon és sokakat meg ne fertőzzön!
(Zsidók 12:15)

A boldog párkapcsolat titka

Ezt a titkot az Úr Jézus közölte: Nagyobb boldogság adni, mint kapni (ApCsel 20:35). Walter Nitsche ezzel összhangban fogalmazta meg a valódi szeretet definícióját: „Szeretni annyit jelent, mint a másik valódi szükségleteit felkutatni és betölteni.” A „valódi szükségletek” biztosan az „elfogadottnak lenni” és „elismertnek lenni” kategóriákon belül találhatók meg. Fontos tudni továbbá, hogy ezt a szeretetet ki is kell fejezni, de csak a másik „szeretet-nyelvén” érdemes (G. Chapman). Ezt a „nyelvet” is fel kell kutatni, majd meg kell tanulni, hogy betölthessük a társunk szükségletét.

Itt is elindul egy önmagába visszatérő körfolyamat: aki boldognak érzi magát, mert azt tapasztalja, hogy elfogadják és szeretik, azt könnyebb lesz szeretni:

Aki úgy érzi, hogy szeretik, azt könnyebb lesz szeretni.

Tiszta kapcsolat csak „hátsó szándék” (érdek és önzés) nélkül jöhet létre, más szóval: csak tiszta szívből fakadhat. Az ember szívét Jézus vére (vagyis Isten bűnbocsátó kegyelme) tisztítja meg. A tiszta szívet önzés helyett szeretet tölti be.

♥ Mi a szeretet? ♥

Walter Nitsche adott rá egy definíciót. Ezt elfogadjuk, mert megfelel a Biblia szemléletének és tanításának. Mégis hasznos lesz más oldalról is körüljárni ezt a fontos fogalmat.

A SZERETET

  • nem ösztönös vágy szublimációja (ahogyan a pszichoanalízis próbálja elhitetni),
  • nem érzelmi fellángolás (ahogyan a naiv szerelmesek hiszik),
  • nem romantikus álmodozás (ahogyan a lírai költők hirdetik),

hanem

  • a másik ember elfogadása – feltétel nélkül,
  • és önmagunk odaadása – feltétel nélkül.

Azt hiszem, a szeretet fenti körülírásában a „feltétel nélkül” határozó okoz gondot számunkra.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy elfogadom a másikat függetlenül attól, hogy ő milyen, sőt függetlenül attól is, hogy ő elfogad-e engem. Lehet, hogy a másik ember büdös, gonosz, és meg akar engem ölni. Elfogadom őt akkor is? Az biztos, hogy annak az embernek, aki leül velem szemben, hogy tanácsot adjak neki párkapcsolati problémájában, csak akkor tudok segíteni, ha elfogadom és megértem őt. Ha görcsbe rándul a gyomrom látva az öltözködését, a frizuráját, és főleg, amikor elmondja: hogy bánt a párjával vagy a gyerekével, – nem tudok segíteni neki. Ugyanakkor: elfogadni és megérteni valakit nem azt jelenti, hogy helyeslem a külső megjelenését vagy a viselkedését, azt pedig végképp nem jelenti, hogy egyet kell értenem vele.

Vajon lehet-e szeretni olyan embert, akinek nem tetszik a megjelenése és a gondolkodása?

A feltétlen önátadás ugyanilyen „nehezen emészthető” követelmény. Hogy adhatnám oda magamat annak, aki „nem érdemli meg”?

„Önmagam” gyakorlatilag ezt jelenti: figyelmem, időm, energiám.

Itt persze tisztázni kell, hogy nem minden az enyém abból, ami a köztudat szerint az. Így például a testem nem az enyém, hanem a páromé (1Korinthus 7:4), ezért nem adhatom oda senki másnak. Az időmnek van olyan része, amit odaadtam az Úrnak – nem tölthetem rejtvényfejtéssel a csendesórámat. A szabad szombat – ha így döntöttünk – a családomé; ha mégis másra kell fordítanom, a társamtól és a gyerekektől kell elkérnem ezt a napot, mert az övék. Nem a szeretet vezérli azt az embert, aki mindenki más kérésére azonnal rohan, a feleségére azonban nincs ideje.

Mindezek mellett a „feltétlen elfogadás” és a „feltétlen önátadás” emberfeletti követelmény. Ki képes erre?

Az evangéliumok elmondják, hogy Jézus képes volt erre. Odafigyelt a vakokra, a leprásokra, az özvegyekre, volt ideje a gyerekekre, az értetlen írástudókra és farizeusokra, volt ereje újra gyógyítani, amikor már pihenni szeretett volna, mert felfedezte hollétét a tömeg. És végül meghalt az őt szerető és gyűlölő emberekért egyaránt.

Nyilvánvaló, hogy mi erre nem vagyunk képesek.

De akkor miért mondja, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket? (János 15:12)

Hogy mindezt megértsük, tovább kell tisztáznunk a szeretet fogalmát.

A háromrétegű szeretet

A görög érosz szót legszívesebben állandó jelzővel látnám el magyar fordításban, így használnám: kívánság-szeretet. „Szeretlek téged, mert kívánatos vagy” – mondhatja, vagy mondja is a szexuális vágytól fűtött fiatal a kedvesének. De kívánatos az asztalra tett friss gyümölcs is, kívánatos a töltött káposzta, a vajas sütemény – kinek mi. Mindez beletartozik az érosz körébe.

Az érosz jegyében könnyű így kezdeni egy mondatot: Szeretlek, mert…

Szeretlek, mert kedves vagy, szép vagy, jól esik veled lenni, élvezem a társaságodat, a testedet, a humorodat, a logikádat, a bátorságodat…

Amikor az Úr Jézus arra szólít fel, hogy szeressük egymást, vajon használhatná az érosz szót? Amikor az ige már az Ószövetségben megparancsolja: Szeresd felebarátodat – lefordítható lenne-e a héber szó a görög éroszra? Aligha. A töltött káposzta és a vajas sütemény szeretete nem parancsra megy, szeretjük parancsszó nélkül is. Viszont hiába parancsolná meg valaki, hogy szeressem a spenótot, ha nem szeretem. A szexuális vágyat sem serkenti a parancs.

A „szeretlek, mert…” mondatkezdés a fília esetében is alkalmazható. De itt szinte csak egyetlen folytatás képzelhető el: Szeretlek, mert te is szeretsz engem. A Bibliában gyakran találkozunk ezzel a szóval. Sokat idézett példa: Mi szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket (1János 4:19). Nem biztos, hogy ennek a mondatnak a fordítása így pontos, bár az üzenete megfelel a valóságnak: a mi Isten iránti szeretetünk viszont-szeretet az Ő szeretetére. Jó tudnunk ugyanakkor, hogy az eredeti szövegben hiányzik az „Őt” szó. Eszerint ez a mondat így szól: Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket. Ez pedig azt jelenti, hogy mi egyáltalán nem tudnánk szeretni (senkit), ha Isten nem szeretett volna minket.

A fentieknek megfelelően a fília elnevezhető adok-kapok szeretetnek is. A jó barátok bizonyára így szeretik egymást. Egymás segítése, megajándékozása, megvédése, előnyökhöz juttatása kölcsönös. Nyilvánvalóan része ez a fajta szeretet a jó házasságnak is: a házastársak – sok egyéb mellett – barátai is egymásnak. C.S.Lewis szerint a barátok egy irányba néznek – szemben a szerelmesekkel, akik egymásra néznek. Ez azt jelenti, hogy azonosak a céljaik, és azonos az útirányuk.

A barátság – és ezért a fília – értékét kiemeli az Úr Jézusnak a tanítványaihoz intézett egyik mondata: Ti az én barátaim vagytok (János 15:14). Milyen megtisztelő ajándék ez a kijelentés!

Ugyanakkor a fíliáról is elmondható, hogy nem parancsra működik. Néha a szülők megkísérlik arra utasítani a gyerekeiket, hogy kivel barátkozzanak, és kivel ne barátkozzanak. Még nem hallottam olyan esetről, amikor ez sikerrel járt volna.

Milyen hát az a szeretet, amelyet Isten igéje határozottan megparancsol már az ószövetség népének, s amelyet az Úr Jézus is megerősít? (V.ö. Lukács 10:25-37).

Ezt a szeretetet az Újszövetség görög szövege az agapé szóval fejezi ki.

Ez a szó eredetileg asztalközösséget jelent. De tudnunk kell, hogy az asztalközösség abban a korban azt jelentette, hogy az asztalt körül ülő emberek vállalják és elfogadják egymást. Az ókori keleti ember nem ült le bárkivel egy asztalhoz, és nem is fogadta el akárkinek a meghívását. (Nem úgy zajlott abban az időben a közös étkezés, mint napjainkban egy gyorsbüfé!) Ez volt az oka annak, hogy az írástudók és a farizeusok megbotránkoztak, amikor látták, hogy Jézus kikkel ül asztalhoz (Máté 9:10-13). Az Úr vállalja és elfogadja ma is a vámszedőket és egyéb bűnösöket.

Ezt a tényt ismerve érthetjük meg igazán a Jelenések 3:20 jelentőségét: Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Ez azt jelenti, hogy Jézus életközösséget vállal azokkal, akik Őt befogadják a szívükbe. Ennél nagyobb és fontosabb ígéretet nem adhatott volna.

Az agapé tehát asztalközösség és életközösség.

Gyakorlatilag pedig így írhatjuk le ennek a szeretetnek a tartalmát:

Szeretlek függetlenül attól, hogy milyen vagy, sőt annak ellenére, hogy nem vagy se kedves, se szép, hogy nem élvezem a társaságodat, nem vagy számomra kívánatos, és nincs semmi hasznom abból, hogy szeretlek.

Ez az utolsó mondat első hallásra lehet, hogy furcsa, és nemtetszést vált ki. De gondoljunk egy átlagos házasságra! Szinte minden házasságban előfordul, hogy az egyik fél éppen nem kedves, nem is látszik szépnek, unalmas, és egyáltalán nem élvezetes a társasága, nem kívánatos szexuálisan sem, és semmiféle hasznot sem jelent a létezése. De a házastársa parancsot kapott arra, hogy szeresse, vagyis kutassa fel és töltse be a társa valódi szükségleteit. Erre a szeretetre tett fogadalmat az esküvő alkalmából, nem pedig arra, hogy mindig lángolni fog a párjáért, és szaporább lesz a pulzusa, majd megnő a vérében a fenil-etil-amin koncentrációja, amikor az megfogja a kezét vagy átkarolja a vállát. Arra tett fogadalmat minden házas ember a házasságkötés alkalmából, hogy feltétel nélkül elfogadja a társát, akkor is, amikor az beteg, undok, terhes vagy unalmas. És fogadalmat tett arra is, hogy feltétel nélkül odaadja önmagát a társának: idejét, figyelmét, gondoskodását. Ha az esküvői fogadalomban nem szerepelnek is ezek a szavak, lényegében mégis erről a megparancsolható szeretetről szólnak.

A Bibliában jól szemlélteti az agapét az irgalmas samaritánus példázata. A samáriai kereskedő számára az útfélen heverő, kifosztott, félholtra vert ember nem lehetett sem rokonszenves, sem kívánatos, ezen kívül nem származott semmi haszna abból, hogy segített rajta. Sőt inkább ráfizetett, hiszen időt és pénzt veszített, amikor elsősegélyben részesítette, és a saját állatán elvitte egy fogadóba, kifizetve a beteg ellátásának költségeit. Miért tette? Belső parancsra. Ebben az emberben szeretet volt, a benne lévő szeretet miatt nem tehetett másként.

Miért szeret minket Isten? Ugyanebből az okból: az Ő lényének a lényege a szeretet (1János 4:8).

A Szeretet Himnusza (1Korinthus 13) Isten szeretetéről szól. Csak az Ő szeretetéről mondható el, hogy soha el nem múlik. Az agapé Isten szeretete. Csak az képes így szeretni, akiben Ő benne él.

Az agapé nem az érosz és a fília helyett van. Mindhárom szeretet-fajtára szükségünk van harmonikus kapcsolatainkhoz. Az agapé, mint egy ízletes gyümölcs csonthéja, körülveszi, védi, tartósabbá és élvezhetőbbé teszi a fíliát és az éroszt.

erosz-filia-agape

Minden agapé-szeretetről szóló bibliai tanítást összefoglalnak János apostol szavai:

Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van,
és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent;
aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet.
Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete,
hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.
Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent,
hanem az, hogy ő szeretett minket,
és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Szeretteim, ha így szeretett minket Isten,
akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.
(1János 4:7-11)


« Az indítékok és tettek tisztasága ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A társkapcsolatok anomáliái »