Miért alacsony a humanista párterápia hatásfoka?

Rogers terápiás elvei nem állnak ellentétben a Biblia tanításával. Ezért fel kell tennünk a kérdést: miért alacsony mégis (Gottman szerint legfeljebb 35%-os) a humanista házasságterápia hatásfoka? Azt hiszem, ugyanazért, amiért a testi gyógyítás hatásfoka is alacsony.

Hogyan? – kérdezhetné valaki. – Vannak olyan betegségek, amelyeknek a gyógyítása magas hatásfokon történik.

Valóban? Azt mondják: az influenza gyógyszeres beavatkozással 2 hét alatt gyógyul, gyógyszer nélkül 14 nap alatt. Mindkét esetben a szervezet maga győzi le a betegséget. Igaz persze, hogy orvosi segítséggel kivédhetők a szövődmények.

Az orvosi terápia erősítheti a szervezet védekező tevékenységét, kiküszöbölhet károsító hatásokat, pótolhat hiányzó funkciókat – sőt tönkrement szöveteket és szerveket; meghosszabbíthatja az életet. De nem képes megállítani (legfeljebb csak lassítani) az öregedés folyamatát. A legfontosabb tény pedig ez: a halál elleni küzdelemben lehet csatákat nyerni, de a háború végső kimenetele mindig a vereség. Ennek a küzdelemnek a hatásfoka 0%.

Úgy vélem, Rogers elvei jók. Az elfogadás, az empátia, a hitelesség és a megfelelő kommunikáció (a szeretet célba érkező közlése) élesztgetik és erősítik a társkapcsolatot, mint a C-vitamin a szervezetet, de nem adnak védelmet a halál-erők ellen. Gottman 7 alapelve is jó. Az általa szerkesztett, társunk iránti érzéseinket, rejtett irányultságainkat stb. feltáró kérdőívei és az általa javasolt, kapcsolatunkat erősítő gyakorlatok alkalmazása is hasznos – a bibliai házassággondozásban is alkalmazható.

De általuk is csak a viselkedés változik meg, a megromlott emberi természet és az önző szív változatlan marad. Ezek a gondolatok újabb kérdéseket vetnek fel: Valójában mit akarunk elérni? Mi a bibliai házassággondozás célja?

Reklámok

A humanista pszichoterápiára épülő házassággondozás

Napjainkban a házasságterápiát túlnyomórészt Rogers személyközpontú pszichoterápiája uralja. Ez a lelki gyógymód négy alapelven nyugszik:

1. Elfogadás. Ez azt jelenti, hogy a segítséget kérő ügyfél (kliens) kezelése csak abban az esetben lehet eredményes, ha a terapeuta fenntartások nélkül elfogadja őt – függetlenül nemétől, életkorától, kultúrájától, bőrszínétől, nézeteitől. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy egyet kell értenie az illető nézeteivel, vagy helyeselnie kell a viselkedését, hanem csak azt, hogy a terapeutát nem zavarják a segítséget kérő tulajdonságai és megnyilvánulásai. Nem fél és nem undorodik tőle, nem háborodik fel attól, amit elmond vagy ahogy viselkedik.

2. Empátia. Maga a szó beleélést jelent. De nem csupán érzelmi rezonanciáról van szó, hanem inkább arról, hogy a segítő megérti a segítséget kérőt azáltal, hogy beleilleszkedik a helyzetébe; más szóval: onnan nézi a problémát, ahol a kliens van. Szép példa erre Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című verse. A rossz kölyök viselkedése felbosszantja az apát, meg akarja verni, de gondol egyet, és inkább leül a gyerek mellé a padlóra játszani. Ettől a pozíció-váltástól megváltozik az apa látásmódja, mert a padlóról nézve „olyan nagyok a nagyok” és „minden csupa láb”. Megérti Lócit. Így fejezi be a verset: „Magasba emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen.”

3. Kongruencia (hitelesség). A terapeuta nem játssza meg magát. Nem tesz úgy, mintha elfogadná és megértené ügyfelét, hanem valóban elfogadja és megérti őt.

4. Képes kifejezni – a segítséget kérő számára is érthető és meggyőző módon –, hogy elfogadja és megérti őt.

Ennek a négy alapelvnek összefoglaló kulcsszava a kommunikáció. A terapeuta egyrészt vételre képes: eljut hozzá minden információ a klienstől, nem állják útját a megismerésnek fenntartások és előítéletek. Másrészt a terapeuta, mint adó is jól működik, mert eljut a segítséget kérőhöz elfogadó attitűdje és megértő figyelme.

Mindez azt jelenti, hogy a pszichoterápiás folyamatban nem az eljárás vagy a módszer a legfőbb gyógyító tényező, hanem a terapeuta (elfogadó, megértő, hiteles és kommunikáció-képes) személyisége. Más szóval: fontosabb, hogy ki az, aki segítséget nyújt, mint az, hogy hogyan végzi a munkáját.

Nem nehéz észrevenni, hogy ezek az alapelvek nemcsak a pszichoterápiás kapcsolat, hanem minden emberi kapcsolat működésének fontos előfeltételei. Először a szülő-gyermek és a pedagógus-gyermek kapcsolatban fedezték fel a rogersi elvek jelentőségét (Thomas Gordon). De ezzel szinte egy időben evidenssé vált, hogy a házastársi kapcsolatban is elengedhetetlen, hogy a felek elfogadják és megértsék egymást, hitelesek (őszinték és „átlátszók”) legyenek egymás számára, és hogy kölcsönösen ki is fejezzék egymás iránti szeretetüket (elfogadásukat) és megértésüket úgy, hogy közben nem rendül meg egymásba vetett bizalmuk. Ezt felismerve a rogersi pszichoterápia a házasságterápiás eljárások legelterjedtebb eszmei alapjává vált.

Összhangban állnak-e Rogers alapelvei a Biblia tanításával?

Természetesen fölmerül a kérdés, hogy ez az eszmerendszer összhangban áll-e a Biblia szemléletével, továbbá, hogy ezek az alapelvek működnek-e Isten és a hívő ember kapcsolatában. Ezekre a kérdésekre első megközelítésben egyértelmű igen a válasz.

1. A Biblia arra bíztat minket, hogy feltétel nélkül fogadjuk el és szeressük egymást.

2. Pál apostol empátiás azok iránt, akikhez elviszi az evangéliumot (1Korinthus 9:19-22). Ez nála sem azt jelenti, hogy elfogadja a görög pogányságot, vagy a zsidó törvényeskedést, hanem csak azt, hogy a maguk szintjén és kultúrájában szólítja meg őket (lásd athéni prédikáció). Ugyanakkor arra kéri olvasóit, hogy kövessék őt (1Korinthusr 11:1).

3. A kongruencia (egyértelműség, hitelesség) is alapvető erkölcsi érték a Bibliában. Boldogok a tiszta szívűek (Máté 5:8).

4. Az is nyilvánvaló a Szentírásból, hogy Isten határozottan azzal a szándékkal teremtette az embereket, hogy kommunikáljanak egymással. Ki adott szájat az embernek?… Most azért menj! (2Mózes 4:11-12). A prófétát is Ő tanítja beszélni, hogy tudja szólni igéjét (Ézs 50, 4).

Mindezeknek az emberre jellemző tulajdonságoknak és megnyilvánulásoknak az az alapja, hogy maga Isten elfogadó és empátiás irántunk, egyértelmű minden szándékában és megnyilatkozásában (kongruens), és kommunikál: megszólít, üzen; kijelenti magát – és ugyanakkor gondolatainkat és szándékainkat is érti. Azért vagyunk
társas lények, mert maga a Teremtő társas lény – aki az embert a maga képmására teremtette (1Mózes 1:27).

1. Az egész Biblia arról szól, hogy Isten elfogad és szeret minket – noha a bűneinket utálja.

2. Az isteni empátia Jézus Krisztus személyében nyilvánult meg legvilágosabban, aki áthatolt az egeken (Zsidók 4:14), azaz a végtelen dimenziójú láthatatlan világból eljött a mi látható háromdimenziós terünkbe. Ez a „pozíció-váltás” meggyőzhet minket arról, hogy nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben (Zsidók 4:15).

3. Isten abszolút megbízható. Ő a világosság Atyja, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása (Jakab 1:17). Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsidók 13:8).

4. Isten a Szentírásban világosan közli, hogy ki Ő, és azt is elmondja, hogy milyennek lát minket, sőt még azt is, hogy hogyan menekülhetünk meg a halál állapotából, amibe azért jutottunk, mert elszakadtunk tőle.

A humanista házassággondozás pszichológiai kritikája

Mindezek után meglepő, hogy a humanista szemléletű házasságterápia a gyakorlatban nem bizonyult eléggé eredményesnek.

Egy amerikai szerzőpáros (John M. Gottman és Nan Silver) nemrég magyarul is megjelent sikerkönyvében (A boldog házasság hét titka) azt olvashatjuk, hogy a hagyományos (nagyrészt Rogers elveire épülő) házasságterápia a legjobb
házassággondozó praxisában is legfeljebb 35 %-ban vezet némi javuláshoz. Ezzel szemben a tanulás-lélektani szemléletű szerzők 9 hónapos kurzusain a javuló párok visszaesése 0 %.

Már könyvük elején mítosznak minősítik a humanista házasságterápia alapvető gondolatát, hogy a kommunikáció, a megbeszélés – és azon belül is a konfliktusmegoldás elsajátítása – a romantikus, maradandóan boldog házassághoz vezető királyi út. Majd megállapítják: A konfliktusmegoldáson alapuló házasságterápiák többségére jellemző, hogy egy átmeneti javulás után a kezeltek nagy része visszaesik.

Nincs lehetőségünk arra, hogy ellenőrizzük: igazak-e ezek az állítások. Fogadjuk el, hogy a humanista házasságterápia nem eléggé sikeres. Arra a kérdésre, hogy miért nem eléggé sikeres, később még visszatérek. Egyelőre abban se kételkedjünk, hogy a szerzőpáros munkája kimagaslóan sikeres. De nézzük meg közelebbről, hogy mit állítanak, és mit javasolnak. Feszülten várjuk, hogy milyen az a biztosan hatékony eljárás, amit a szerzőpáros javasol, amelyben a visszaesés 0 % – ha a segítségért folyamodó házaspár vállalja a 9 hónapos tréninget.


Jézus etikája

Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Törvényemet a szívükbe írom be (Jeremiás 31:33)

Az etika eredetéről szólva már utaltunk arra, hogy az embert Isten erkölcsi lénynek teremtette. Az ember erkölcse a Teremtő kijelentéséből fakad. Isten fenntartotta magának az élet és a halál felől való döntés jogát, de nemcsak ezt, hanem azt is, hogy Ő mondja meg: mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen. Ez ellen lázadt fel az ember a Kígyó sugalmazására.

A „kijelentés etikája” legtömörebben a Tízparancsolatban nyer megfogalmazást. Ezt a kőtáblákra vésett Törvényt az Úr Jézus a Hegyi Beszédben újra értelmezte és alkalmazta, majd rámutatott az Istentől származó Törvény lényegére, amikor egy törvénytudó kérdésére kiemelt két parancsolatot:

Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
(Máté 22:37-39)

Jézus eszerint nem tanított mást, mint az Ószövetség. Sőt hangsúlyozta: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat (Máté 5:17).

Mi a különbség a humanista és a bibliai etika között?

Az alábbi vázlat lehetővé teszi, hogy összehasonlítsuk a humanista gondolkodást és a bibliai tanítást néhány fontos kérdésben:

[table id=1 /]

Az emberek többsége magától értetődőnek tartja azt, hogy a saját maga tulajdonosa. „Mégis, kinek az élete?” – így szól egy ismert dráma címe, melyben egy súlyos balesetet szenvedett tehetséges fiatalember nehéz küzdelmek árán eléri, hogy a kórházban kapcsolják ki az életben tartó készülékeket. Ez a szemlélet szabadítja fel az embereket saját testük pusztítására, vagy akár az életük kioltására. A Biblia ezzel szemben ezt mondja: Nem a magatokéi vagytok (1Korinthus 6:20). Szépen és egyértelműen fejezi ki ugyanezt a Heidelbergi Káté az első kérdés-feleletben:

Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?
Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.

De folytassuk az összehasonlítást három fontos téma – az ember, a tekintély és az erkölcs – dolgában:

[table id=2 /]

Rousseau azt tanította, hogy az ember eleve jó, de megrontotta a civilizáció. Ebből kiindulva fogalmazta meg híres jelszavát: Vissza a természethez! A mai humanisták nem utasítják el a civilizációs vívmányokat – ők is használják az elektromos áramot, a hírközlési technikát, a gépesített közlekedést stb. De a jelszónak megfelelően sokmindent „természetessé” igyekeznek tenni: természetes táplálkozás, természetes gyógymódok, természetközeli életforma… Mindezekre valóban nagy szükség van, mert a civilizáció pusztításai Rousseau óta gigantikus méretűvé váltak. A humanizmus úttévesztése abban van, hogy nem a természethez, hanem a természet Alkotójához lenne szükséges visszatérni. Ez a lépés változtatná meg az értékrendünket és tisztítaná meg önző, rövidlátó gondolkodásunkat.

Az ember nem képes önerejéből véghezvinni ezt a szemléletváltást, mert mindenestől, lénye legmélyét tekintve megromlott. A „jó” emberek is ebbe a kategóriába tartoznak, ezért kell nekik is újonnan születniük. Télen nem találunk az erdőben gombákat, pedig azok ott vannak akkor is: a talajt behálózzák a gombafonalak. Ami látható a gombákból, az a gomba-termés. A gomba bizonyos időjárási feltételek mellett terem. A hírhedt bűnösök – a világ zsarnokai és tömeggyilkosai – hatalmas „bűngombákat” teremnek. A „rendes emberek”, a tisztességes polgárok bűngombái alig látszanak, néha csak a velük együtt élők veszik észre. Ha ki akarjuk irtani a gombákat, nem elég mindig szorgalmas leszedni; ki kell cserélni a talajt. Ez az újonnan születés, amit Isten kegyelméből az Ő igéje és Lelke végez, de csak „ama napra” készül el a munkával, amikor tökéletesként állítja maga elé az egyházat – a világból kihívottak közösségét (Efezus 5:26-27).

A mai humanisták számára a civilizációnál nagyobb bűnbak a tekintély. Ezt igyekszik kiiktatni az életből a szabados korszellem. A tendencia a pedagógiától a gazdasági életig szinte minden területen felfedezhető. Aki már szakított ezzel a szemlélettel, az felismerte, hogy Isten uralmának elfogadásánál, az Ő szolgálatánál nincs nagyobb kiváltság és tisztesség.

Korábban már rámutattunk arra, hogy a bűneset kapcsán az ember visszautasította Isten megbízását és uralmát azzal, hogy az erkölcsi megítélést a maga kezébe vette. Más szóval: önmaga istenévé vált. Ettől kezdve az egymást követő évszázadok során az erkölcs fokozódó relativizálódását figyelhetjük meg. Isten nem változik, ezért az általa adott erkölcsi útmutatás és mérce is állandó. Az ember etikája azonban korszakok és kultúrák függvénye. Napjainkban már a szituatív erkölcsnél tartunk, ami azt jelenti, hogy helyzete válogatja: mi erkölcsös és mi nem. A következő lépés valószínűleg az lesz, hogy semmi sem erkölcstelen, amit az ember nem tart annak. Ezt látva kételkedni kezdünk abban is, hogy az ember értelmes lény; hiszen nem volna nehéz belátni, hogy szilárd talajon biztonságosabb a járás, mint a mocsaras ingoványon.

A büszke humanista

Az ősidőkben Bábel tornya jelképezte az ember önhitt büszkeségét. Ezt a félbemaradt monumentális építményt ragyogó fantáziával megfestette Pieter Bruegel a 16. században. Egy 20. századi festőművész – Pierre Brauchli – kiegészítette a csonka tornyot egy atomreaktor hűtőtornyává. A kép címe: Bábel tornya ma.

„Sok van, mi csodálatos, de az embernél semmi nincs csodálatosabb” – kezdi a kórus az embert dicsőítő himnuszt Szophoklész drámájában – legalábbis Trencsényi Waldapfer Imre fordításában. Hiszen az ember csodálatos dolgokat visz végbe: fölszántja a földet, átszeli hajójával a tengert, megszelídíti a vadállatokat. A mai Szophoklész énekelhetne az űrhajókról, az atomenergiáról, az informatikáról…

A fődolog a teljesítmény és a még nagyobb teljesítmény. Csodáljuk és kitüntetjük a bajnokokat – és magát az embert. Néha megtörténik, hogy egyik-másik bajnok váratlanul összeesik a pályán; sajnáljuk és gyászoljuk őt. Járhat-e így „maga az ember”?

A vallásos embernek is vannak teljesítményei. Böjtölök kétszer egy héten, dézsmát adok mindenből, amit szerzek…” – kezdi a felsorolást (Lukács 18:9-14). Vannak, akik díjazzák ezért, de Isten nem dicséri meg. Ő nem teljesítményeket vár tőlünk.

A reménytelen humanista

A csodálatos teljesítmények azonban – mint a rossz puskák – néha (de előbb-utóbb szinte mindig) visszafelé sülnek el. A toronyépítők egymás ellen fordulnak, majd szétszélednek. A munkagépek fegyverekké válnak. A gyors közlekedés és hírközlés nem biztosít több időt, mert a civilizált ember nem ér rá ellazulni. Szophoklész drámája pedig – Ratkó József fordításában – másképp szólal meg: „Sok szörnyű csodafajzat van, s köztük az ember a legszörnyebb”, mert megsebzi a földanyát, és rabbá teszi az állatokat. A civilizáció pusztítja és szennyezi a környezetet. „Az ember fáj a földnek” – írja Vörösmarty. „Az emberfaj sárkányfog vetemény: nincsen remény, nincsen remény.”

Reménytelen humanista a vallásos ember is. Amikor rájön, hogy képtelen megfelelni a Törvény mércéjének, megpróbálja kiengesztelni Istent: sanyargatja, bünteti magát, fokozza vallásos teljesítményeit, és kétségbeesetten fogadkozik: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked (Máté 18:26). Nem kegyelmet kér, hanem haladékot. Balgán és öntelten azt hiszi, hogy ki tudja fizetni Istent. A példázatban szereplő király nem haladékot ad, hanem kegyelmet: Megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát (Máté 18,27).

Miért jött Jézus?

Kőtáblára, vagy szívbe írt törvény?

A tízparancsolat Jézusra mutat

A vallásos emberek nem mind Jézus követői


« A párkapcsolatok anomáliái – az önzés ideológiája ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ Ítélet és örömhír »


„Már megint megbántottál…”

Mindenkinek van néhány érzékeny pontja – felszisszen, ha ahhoz hozzáér valaki. A bántás és a megbántódás hátterében megromlott emberi természetünk áll. Ezért a bántás kapcsolataink természetes velejárója. Éppolyan természetes, mint az, hogy időnként baktériumok és vírusok támadják meg testi egészségünket. Ne essünk kétségbe tehát, ha megbántott valaki (talán éppen az, aki legközelebb áll hozzánk), hanem tanuljuk meg kezelni a megbántottságot.

De mielőtt rátérnénk a kezelésre, fogalmazzuk meg pontosabban a diagnózist.

A kórkép leírásához pedig a kóreredet tisztázására van szükség. Mitől romlott meg az emberi természet, és pontosabban mit jelent az, hogy romlott?

Kóreredet

Korunk művelt és jó szándékú embereinek többsége humanista. Ez azt jelenti, hogy Rousseau-val együtt vallják, hogy az ember természeténél fogva jó, csak megrontotta valami. Hogy mi rontotta meg, arra a kérdésre különböző válaszokat adnak.

Rousseau szerint a civilizáció (térjünk vissza tehát a természethez); a reformpedagógia hívei szerint a tekintélyelvűség (tehát ne korlátozzuk és ne fegyelmezzük a gyerekeket, hogy szabadon kibontakozhasson a személyiségük); korunk relativista és pluralista gondolkodói szerint a ragaszkodás ahhoz, hogy az igazság és az erkölcsi törvény abszolút. Szerintük az, hogy mi az igazság, attól függ, hogy honnan nézzük. Ugyanígy: helyzete válogatja, hogy mi helyénvaló és mi nem. E szemlélet alapján értelmetlen dolog az emberi természetet eredendően romlottnak tartani.

Mi keresztyének a humanistákkal szemben azt valljuk, hogy Megváltóra – Krisztusra – éppen azért van szükségünk, mert emberi természetünk eredendően romlott, más szóval: bűnös. Ezért vagyunk hajlamosak mindannyian a bántásra és a megbántódásra.

Diagnózis

Az alapbetegség neve: egocentrizmus (én-központúság). Ez azt jelenti, hogy akkor is magamra figyelek, amikor a társamra nézek. Kevésbé érdekel, hogy neki mire van szüksége és mit kellene adnom neki, hanem azt kutatom, hogy mit kaphatok tőle: adja-e azt, ami nekem tőle jár. Megbecsül-e, értékel-e, milyennek tart engem, (Harris találó megfogalmazása szerint:) O.K. vagyok-e nála? Ha a másik szavait vagy viselkedését úgy értelmezem, hogy az veszélyezteti az önbecsülésemet, akkor meg vagyok bántva.

Ha egy kapcsolatban szüntelenül egocentrikus módon fordulok a társamhoz, akkor egyre érzékenyebb leszek az ő megnyilvánulásaira, bántásként jut el hozzám tőle az is, amit ő nem bántásnak szánt. Emiatt újabb (vélt vagy valós) bántások érnek. Társamat egyre rosszabbnak, sőt gonoszabbnak látom, akitől újabb és újabb bántásokat kapok.
Tehát elkerülhetetlenül ördögi körbe keveredek.

[table id=10 /]

A fokozódó érzékenység és sötéten látás miatt a kapcsolat légköre egyre romlik. A felek elszigetelődnek egymástól. A rossz légkör ördögi köre, mint egy kerék, gurul le az elszigetelődés lejtőjén. Nemcsak egymástól kerülnek egyre távolabb, hanem a valóság érzékelésétől is, sőt Istentől is.

A megbántottság természetes következményei
A bántás és a megbántódás „természetes” jelenség abban az értelemben, hogy mindkettő romlott (bűnös) emberi természetünkből fakad. Ezért „természetesek” a következményei is. Nem csoda hát, ha többé-kevésbé minden emberi
kapcsolatban (főleg a házasságban) megjelennek.

A bántás általában haragot vált ki. A haragot azonban nemcsak nyílt támadással fejezhetem ki (kiabálással, csapkodással, tárgyak rongálásával, a másik személy tettleges bántalmazásával), hanem el is fojthatom. Ekkor keserű érzések keletkeznek bennem. Sőt a le nem vezetett és fel nem oldott harag, ha hagyom stabilizálódni magamban, élet-állapottá lesz, gyűlölködéssé fajulhat.

[table id=12 /]

Mérgezési tünetek

A keserűséget az egocentrikus látásmód miatt sokan jogosnak érzik, nem tartják bűnnek, sőt sajnálják magukat megkeseredett életük miatt. A keserű kedvű ember dédelgeti magában a keserű gondolatokat. Rejtett vágyai a házasságon kívüli kielégülés, sőt a válás felé terelhetik.

Aki megbántottságot él át, annak sérül az önbecsülése is. Társától azt az üzenetet veszi, hogy nem vagy jó társ, szégyelld magad! Ez az üzenet, mint a méreg dolgozik benne: fölöslegesnek érzi magát, elmegy a kedve a munkától, a kapcsolattól, az élettől. Lelkiállapota depresszióvá fokozódhat.

A kevésbé harcias emberek önbecsülésüket kompenzációval próbálják helyreállítani, kárpótolják magukat a valós vagy vélt sérelmekért: esznek-isznak, költekeznek, társaságba mennek. Ezzel mintegy kiegyenlítik a számlát. Természetesen ezzel tovább növelik a kettőjük közti távolságot.

A harciasabbak önbecsülésük védelmére a megtorlást választják. Ezzel hosszú, sok szenvedést okozó háború alakulhat ki a házastársak között. Különösen tragikus formája a vissza-bántásnak az öngyilkos terrorakció. Ez azt jelenti, hogy úgy büntetem a másikat, hogy az nekem is szenvedést okoz: visszautasítom az ajándékot, a másik szeretet-megnyilvánulásait, testi közeledését, megszüntetem a kommunikációt.

[table id=14 /]

A megbántottság rendezése bibliai módon

A megbántottság bibliai kezelésének első lépése egy elkötelezett döntés: Nem tűröm el magamban a haragot, hanem Isten elé viszem a bántást és a haragomat.

Amire én képtelen vagyok, azt meg tudja tenni Isten. Ehhez az kell, hogy tehetetlenségemet felismerve és beismerve megálljak előtte, és segítségét kérjem. Hiszen „természetes” folyamatokat megszüntetni vagy visszafordítani csak természetfölötti módon – Isten beavatkozásával – lehet.

A keresztyén élet természetfölötti élet. Azzal a csodával kezdődik, hogy megértek egy titkot: Isten személyesen ismer és szeret. Ez elsősorban abban mutatkozik meg, hogy Jézus Krisztus – személyesen engem is képviselve – kifizette értem a váltságdíjat az Atyánál. Az Atya elfogadta Fia váltságművét, és ezért engem – minden bűnöm és jellemhibám ellenére – bűntelennek és országa polgárának tekint. Mindez természetfölötti, mennyei esemény, ami az én közvetlen beavatkozásom nélkül zajlott és zajlik le. Valóságos következményeit azonban megtapasztalhatom az életemben, mert rájövök, hogy többé nem kell bűntudatot éreznem és szégyenkeznem. Megszabadulhatok a túlérzékenységtől, és annak forrásától, az egocentrizmustól. Isten bűnbocsátó kegyelme szent életre és Isten szava iránti engedelmességre kötelez.

Ezért Isten szavának megfelelően elindulok a bántó személy felé a megbékélés szándékával.

Megbeszélés, megbocsátás, megbékélés

Ráébredhetek arra is, hogy a másik nem is akart bántani, hanem saját elromlott „felvevő készülékem” torzította bántássá társam megnyilvánulását.

Ha pedig a másik valóban bántott, megérik a szívemben a megbocsátás gyümölcse, hiszen én már bűnbocsánatot nyertem Istentől. A bántás hátterében álló konfliktust meg tudjuk beszélni, és – ha a másik félben is van erre készség – meg tudunk békélni egymással.

Végül szeretném megjegyezni, hogy a megbántottság bibliai módon való rendezése nem pszichoterápiás módszer vagy konfliktuskezelő technika! Maga a Szentlélek Isten indítja erre az embert és vezeti le lépésről lépésre a megbékélésnek ezt a folyamatát. Szentlelket pedig azoknak adott az Isten, akik engedelmeskednek Neki (ApCsel 5:32).