Kőtáblára, vagy szívbe írt törvény?


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Ha eddig úgy gondoltunk Isten Törvényére, hogy az megmondja, hogy mit szabad és mit nem szabad, mit kell megtennünk és mit nem mulaszthatunk el, akkor nem látjuk a lényegét. Első benyomásunk természetesen ez lehet, hiszen megmondja, hogy nem szabad ölni, lopni, hamisan tanúskodni, de meg kell tartanunk a nyugalom napját, tisztelnünk kell a szüleinket. Magatartási szabályok ezek, melyek betartását Isten ellenőrzi? Csak a felszínt látjuk, ha így gondolkodunk.

Tudnunk kell, hogy Isten igéje már az Ószövetségben a szívbe írt törvényről beszél:

Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be.
Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.
(Jeremiás 31:33)

A szívbe írt törvény lényege: az ÚR a mi Istenünk.

A Tízparancsolat nem tíz darab parancs, hanem egy fontos kijelentés, aminek tíz gyakorlati alkalmazása van.

Az egy fontos kijelentés így hangzik:

Én, az ÚR, vagyok a te Istened,
aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.
(2Mózes 20:2)

Én, az ÚR = Én, JAHVE

Az Ószövetségben az „ÚR” szó általában Jahve nevét rejti. Ezt a nevet – éppen a harmadik parancsolat miatt – nem ejtették ki és nem írták le.

Az egy fontos kijelentés, azaz a Tízparancsolat ezt a kérdést teszi fel a pusztában vándorló népnek, a hallgatónak vagy az olvasónak: Ki a te Istened?

A válasz egyértelmű: Én, Jahve.

A vándorló nép számára ez azt jelentette, hogy nem Egyiptom istenei, nem a pusztai népek istenei, és nem azoknak a népeknek az istenei, akik Kánaán földjén laknak, ahová a nép vándorol, hanem az Isten egyedül Jahve, aki kiszabadította a népet az egyiptomi rabságból. Hogy mennyire fontos ezt kijelenteni, kiderül abból a tragikus jelenetből, ami az aranyborjú felállításakor történt. Ezt mondták akkor a bálványszoborra: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről (2Mózes 32:4). Hihetetlen, de ez történt; ezt mondták azok az emberek, akik nem sokkal korábban még döbbenten álltak a Sínai-hegy lábánál, ámulattal hallgatva az ÚR szavát.

Mit jelent az, hogy isten? Isten az, akit az ember imád, akitől segítséget vár, akiben reménykedik, aki boldoggá vagy szerencséssé teheti.

Ezért a mai ember számára a Tízparancsolat válasza a ki a te Istened kérdésre ez: Én, Jahve, vagyok a te Istened – nem a pénz, nem a siker, nem a jószerencse, nem a hatalom, nem a komfortos élet, nem a kedvesed, nem a bálványozott gyereked, nem te saját magad. A mai ember ezektől az istenektől várja a boldogságát, vagy legalább a boldogulását, és ezeknek szokott áldozatot is bemutatni: időt, pénzt, munkát, egészséget, becsületet. Nem ritka az emberáldozat sem; Kőműves Kelemen a feleségét áldozta fel fél véka ezüstért és ugyanannyi aranyért.

Én, Jahve, vagyok a te Istened… – ez tehát az egy fontos kijelentés. Ebből következik, hogy éppen ezért…

  1. Ne legyen más istened rajtam kívül!
  2. Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot!
  3. Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét!
  4. Emlékezz meg a nyugalom napjáról!
  5. Tiszteld apádat és anyádat!
  6. Ne ölj!
  7. Ne paráználkodj!
  8. Ne lopj!
  9. Ne tanúskodj hamisan!
  10. Ne kívánj semmit, ami a felebarátodé!

Mindezt azért ne tedd vagy tedd, mert a te Istened az ÚR (=Jahve).


« Miért jött Jézus? ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A Tízparancsolat Jézusra mutat »


Reklámok

A lelkiismeret tisztasága


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Olyan tűz ez, amely a pusztulás helyéig emészt (Jób 31:12)

„Mert nehéz a kő és nehéz az ólom,
De nehezebb, kit titkos súlyú bűn nyom.” (Babits)

Tiszta-e a lelkiismereted? – tesszük fel a kérdést számonkérően egy másik embernek. De tudjuk-e, hogy mi a lelkiismeret?

Az „utca embere” egy vállrándítással talán ezt válaszolja: „Az, ami furdalni szokott.” A németeket mardossa a lelkiismeret; a bibliai személyeket égeti, perzseli, emészti, mint a tűz (pl. Jób 31:9-12). Valamiképpen mindenkit bánt, gyötör vagy kínoz. A valóság azonban az, hogy nem mindig és nem mindenkit szokott bántani.

A LELKIISMERET valamiféle jelzőkészülék, amit Valaki beleépített az emberbe. Amíg működik, addig számíthatunk arra, hogy az illető erkölcsileg befolyásolható, számonkérhető vagy megbízható. Akinél ez a „készülék” nem működik, azzal nem érdemes üzletet kötni, együtt dolgozni, barátkozni, de még szóba állni sem. A lelkiismeret megléte minden emberi kapcsolat előfeltétele.

A pszichológus Gordon Allport nem a lelkiismeretet, hanem a LELKIISMERET-FURDALÁST definiálja: belső konfliktus, pontosabban az énkép és a cselekvés disszonanciája.

Kellemetlen, fülsértő élmény, ha valaki egy bádogdarabbal karcolja a betont, vagy ha két egymás melletti billentyűt egyszerre üt le a zongorán. A hangok, amiket hallunk, összeférhetetlenek, nem tűrik egymást.

Becsületes embernek ismerem magam. De amit most tettem, az becstelenség. Ez a két tény nem fér meg egymás mellett, valami csikorog bennem: bánt a lelkiismeret.

„Az Úr szolgája vagyok” – ezt a tényt tartalmazta Jónás próféta énképe. De nem azt tette, amit a Gazda parancsolt neki. Ezért kínozta a lelkiismeret.

Mit lehet tenni a kínzó lelkiismerettel? El lehet hallgattatni? El lehet altatni? Ki lehet irtani? Jónás mindezeket megpróbálta.

…és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot…

Hajóra szállott, mely elvinné őtet
Tarsis felé, s megadta a hajóbért,
futván az Urat, mint tolvaj a hóhért!
– Babits

Két ellentétes irányú erő csap össze a lelkiismeret-furdalástól szenvedő ember lelkében: az, amit önismerete (énképe) alapján tennie kellene, és az, amit tesz. (A konfliktus = ellentétes irányú erők összecsapása.)

Két ellentétes irányú erő csap össze Jónás lelkében; az Úr parancsa: Menj Ninivébe és prédikálj! – hiszen próféta vagy, most ez a dolgod, oda küldelek. A másik erő: Nem akarok menni. Utálom ezt a munkát. Nem szeretem a niniveieket, hiszen ellenségeik, még meg találnak térni, és ezt én nem szeretném. Mit tesz Jónás? Látszólag „közbülső” utat választ: megy is meg nem is. Az Úr parancsára elindul, de nem oda, ahová az Úr küldi. „Kilép a mezőből” (Kurt Lewin kifejezése). Menekülni próbál a kínos helyzetből.

Mitől „nem tiszta” a lelkiismeretünk?

Ennek sokféle oka lehet:

  • nem tettem meg, amit meg kellett volna tennem;
  • megfosztottam a társamat (vagy egy másik embert – a gyerekemet, a barátomat, a szüleimet, a munkatársamat) attól, amit tőlem kellett volna megkapnia (időt, figyelmet, gondoskodást, tiszteletet, szeretetet, szerelmet stb.);
  • elhallgattam valamit vagy hazudtam;
  • veszteséget, kárt, fájdalmat okoztam.

Pedig nem ilyen önzőnek, figyelmetlennek, hazugnak stb. szeretném ismerni magamat! Most úgy érzem: kis féreg vagyok, azt sem érdemlem meg, hogy rám süssön a nap. Vagy pedig folyton csak magammal foglalkozom, már egészen belecsavarodtam önmagamba.

Gyakran menekülni szoktunk, ha nem tudunk megoldani egy nehéz konfliktus-helyzetet, például házassági válságot, munkahelyi kudarcot, önbecsülésünk megrendülését, fenyegető veszélyhelyzetet, vagy akár lelkiismeretünk háborgását. A menekülés „helye” sokféle lehet: fokozott munka, hobby, pszichoszomatikus betegség, cimborák társasága, házasságon kívüli párkapcsolat, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás, lótás-futás… Csalódott asszonyok a gyerekeikhez menekülnek. Elkeseredett férfiak visszaszaladnak a mamához. Menedékhely lehet egy álomvilág is, okkult praktikák, idegen vallások. Még lehetne folytatni a felsorolást. Az biztos, hogy ezek a „helyek” nem adnak valódi védelmet. A hívő ember, ha nem veszítette el a fejét, Istenhez menekül, mert tudja, hogy Ő „pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek” (Zsoltárok 18:31). Isten pedig többnyire visszaküld a nehézségek közé, de megerősít, felkészít, és jelenlétéről biztosít minket. Így tett Jónással is. De előbb még fokozta a veszélyt és a kétségbeesést.

Az Úr azonban szerzett nagy szelet
és elbocsátá a tenger felett.
– Babits

Kísérletek a disszonancia feloldására

A. Önbecsapás (= önmagamnak hazudok)
Lélektani alapja az elfojtás, más szóval: amit kellemetlen érzés tudnom, azt kiszorítom a tudatomból. Erről a tőről tarka jelenség-világ sarjad:

  • Eltagadás – Nem tudatos tagadása a valóságnak; vagyis magam is elhiszem, hogy nem hazudtam, nem csaltam, nem loptam, nem ordítoztam – pedig valójában mindezt megtettem.
  • Bagatellizálás – Elismerem ugyan, hogy megtettem, de meggyőződéssel állítom, hogy ennek nincs jelentősége. „Mindenki ezt csinálja.” „Nem ártottam ezzel senkinek.”
  • Racionalizáció – Kimagyarázom a történteket: tulajdonképpen jót tettem. „Igen, megettem a vacsoráját, de ő legalább nem fog elhízni.”
  • Projekció – „Nem én hazudtam, hanem ő.” „A szálka az ő szemében van.”
  • Reakcióképzés – „Csakazértis megmutatom, hogy…”

B. Békekötés a „rosszabbik énemmel”

  • „Én már csak ilyen vagyok.”
  • „Nem tudok (valójában nem akarok) megváltozni.”
  • „Fogadjatok el ilyennek.”

C. Beismerés = bűnvallás
Ez a tett kockázatosnak látszik. Ugyanakkor a disszonancia feloldásának ez az egyetlen célravezető módja.

Kockázatos dolog levetni a páncélt és ez által sebezhetővé válni. De jó, ha tudjuk: az állatok így szoktak „kibékülni”. Etológusok megfigyelték a fajon belüli küzdelem „játékszabályait”. Küzdenek a szarvasbikák, csattognak az agancsok. Amikor az egyik érzi, hogy veszíteni fog, feladja a harcot: oldalra fordul, ezzel teljes oldalát odakínálja ellenfelének: ide döfj bele. Ez a döfés súlyos sebet ejtene. De az erre a jelre megtorpan, nem döf bele, a harc véget ér. Hasonlóképpen viselkednek az egymással marakodó farkasok is: amelyik vesztésre áll, a nyakát kínálja fel. Ha a másik belemarna, a főütőeret harapná ketté, ez halálos harapás lenne. De a győztes ezt nem teszi.

Nekünk, embereknek, ez nehéz lecke: merjünk vesztesek lenni. Persze a másik is ember (nem szarvas és nem farkas), ezért nem biztos, hogy nem döf vagy nem harap belénk. A beismerés valóban kockázatos.

Foglaljuk össze a lelkiismeret-furdalás feloldásának lehetőségeit:

Kínoz a lelkiismeret

→ elfojtom

→ beindulnak az elhárító mechanizmusok – a neurózis útja

→ tudatosítom és feltárom

→ békét kötök a rosszabbik énemmel – a bűnözővé válás útja

→ megbánom, bevallom és elhagyom a bűnt – a megtérés útja

Ahhoz, hogy megtérésre jussunk, a kétségbeesésnek – a viharnak – fokozódnia kell. Csak az tudja, hogy mi a kegyelem, aki felfogta, hogy ítélet alatt áll. Ennek érdekében – Isten kegyelméből – jön a cethal.

Jónás a hal gyomrában értette meg, hogy az Úr egyszerre hatalmas és szerető Isten, és azt is, hogy kicsoda ő maga: hűtlen és tehetetlen – a természeti erőknek kiszolgáltatott – követ, akit az Úr mégsem küld el a szolgálatból, hanem továbbra is használni akarja. Istent szolgálni kegyelem és kiváltság.

Emberi testünkben mi is ki vagyunk szolgáltatva természeti erőknek és pneumatikus hatalmaknak. De megérthetjük Jónás történetéből, hogy kegyelem a tehetetlenség, kegyelem a vihar, és kegyelem a cethal.

Hogy lehet imádkozni egy cethal gyomrában? Lehetnek-e ott ép gondolatai az embernek? Jónásnak voltak. Akinek nem volnának, olvassa el figyelmesen és mondja el Jónás imáját.

Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és Ő meghallgatott engem.
A halál torkából kiáltottam segítségért, és Te meghallottad hangomat.
Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül.
Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem.
Azt gondoltam, hogy eltaszítottál engem magad elől.
Bárcsak újra megláthatnám szent templomodat!
Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül,
hínár fonódott a fejemre.
Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld,
de Te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem!
Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam,
és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba.
Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket.
De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem.
Az Úrtól jön a szabadulás.
– Jónás 2:3-10

Néhány fontos tanulság

  • A föl nem tárt, ki nem tisztított sebet nem szabad bekötni, mert a gennyes gyulladás az egész testet beteggé teszi. „Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.” (Példabeszédek 28:13)
  • Ne hazudj magadnak se!

Mert aki éltét hazugságba veszti,
A boldogságtól magát elrekeszti.
– Babits

  • A lelkiismeret elhallgattatása (az elfojtás) és a Gonosszal való békekötés (az önzés és a hazugság elfogadása, beépítése az énképbe) végzetes lépések.
  • Amíg furdal a lelkiismeret, addig nem reménytelen a helyzeted. Amikor már nem jelez, menthetetlen vagy.
  • A kereszt tövében (= Krisztus váltságművét elfogadva) köss békét önmagaddal!

„Járuljunk oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől!” (Zsidók 10:22)


« A szív: értékrendünk centruma ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A beszéd tisztasága »