Hit és lelki egészség

Élő hitű keresztyén ember lehet-e lelkileg beteg?

Egyes körökben az a vélekedés járja, hogy a hívők mindig boldogok és egészségesek. Mert azért hívők, hogy azok legyenek. Aki szorgalmas látogatója a lelki alkalmaknak, és közben depressziós, az gyanús: talán nem is hívő igazán.

Tovább bővíthetjük a kérdést: hívő ember lehet-e kényszeres, szorongó, anorexiás, perfekcionista, munkamániás? Küzdhet-e csökkentértékűségi érzéssel? Lehet-e szenvedélybeteg: alkoholista, kábítószerfüggő? Lehetnek-e társkapcsolati zavarai? Azt mondja magáról, hogy megtért, és mégis rossz a házassága… Lehetséges ez?

Vannak, akik már magát a kérdést is botrányosnak tartják, ha felvetjük: hívő embernek lehetnek-e homoszexuális vagy pedofil hajlamai?

De még ennél is nehezebb megkérdezni: Hívő ember szenvedhet-e valamilyen pszichózisban, például skizofréniában?

Lehetne még sorolni a rokon kérdéseket, de sok hívő keresztyénnek ezekre is meglenne a kész válasza: Ha valaki nem gyógyul ki ezekből a nyavalyákból, akkor nem is hívő igazán.

Később esetleg finomítják ezt a kategorikus választ: Lehet, hogy hívő, de talán kicsi a hite. Esetleg még tovább finomítják: Rosszul, vagy keveset imádkozik.

Fontos tisztán látnunk ebben a kérdéscsoportban, hogy fölszámolhassuk azokat a sztereotip vélekedéseket, amelyek sok Istent kereső embert zavarba ejtenek, és sok szenvedőnek tovább fokozzák a szenvedését.

Kezdjük egy gyakran hangoztatott téves tanáccsal:

“Higgy – és minden lelki problémád megoldódik!”

Szögezzük le: a keresztyén hit nem önszuggesztió, a hitből fakadó imádság pedig nem lehet presszió Istenre.

A keresztyén hit bizalom Istenben: Isten hatalmában és jóságában.

Bízni Istenben azt jelenti: tudom, hogy Isten jó,

  • akkor is, amikor a betegség rossz és nem múlik el
  • akkor is, amikor nem szűnnek meg a családi zűrök
  • akkor is, amikor kilátástalan az anyagi helyzetünk
  • akkor is, amikor féregnek érzem magam
  • akkor is, amikor ismételten belezuhanok ugyanabba a gödörbe (bűnbe, kétségbeesésbe, depresszióba).

A hitből fakadó imádságban az imádkozó nem akarja Istent semmire sem kényszeríteni, mert tudja, hogy
Isten a javát akarja; sőt azzal is tisztában van, hogy Isten jobban tudja: mire van neki szüksége, és mi válna
javára.

Egy másik, gyakran hallott, de ugyanúgy téves „lelkigondozói” tanács:

“Kövesd a bibliai elveket – és minden rendbe jön!”

Aki ezt a tanácsot elfogadja, megpróbál jó keresztyén lenni saját erőből. Próbálkozásai és küzdelmei után elmondhatja:

  • Sokat és buzgón imádkozom.
  • Szorgalmasan olvasom a Bibliát.
  • Türelmes vagyok a gyerekeimhez, a házastársamhoz, az anyósomhoz, a szomszédokhoz, a munkatársaimhoz.
  • Segítek, akinek csak tudok.
  • Adakozom.
  • Példás a házasságom.
  • Jó apa (vagy jó anya) vagyok.
  • Szolgálatokat vállalok a gyülekezetben is.

Mindeközben így gondolkodik: „Ezek után elvárhatom Istentől, hogy hozza rendbe az ügyeimet, óvjon meg a testi és a lelki bajoktól, sőt ajándékokkal és áldásokkal árasszon el.” Elméletileg persze tudja, hogy Istennel szemben nem lehet követelése, gondolkodását mégis ez az „üzleti” szemlélet hatja át. Ha nem kapja meg, ami „jár”, meg van sértve Istenre. Az a csalódott szerelmes jut eszünkbe, akiről egy magyar nóta szól:

De mióta a lelkemből a reményt is ki engedted égni
Bocsássa meg a Jóisten, a templomba nem tudok betérni.

Ezek után tegyük fel újra a kérdést:

Az élő hitű keresztyén ember lehet-e lelkileg beteg?

A válaszunk egy szóval ez: igen.

Bővebben: Ahogyan az öregedés, a testi megbetegedés és a biológiai halál a Biblia elején leírt bűneset – az Istentől való elszakadás – következménye, ugyanúgy az Éden-kerten kívüli állapot velejárói a lelki megbetegedések és kapcsolati zavarok is. A hívő ember is öregszik, megbetegszik, és neki is véget ér egyszer a biológiai élete; ettől a megtérése és az újjászületése nem óvja meg. A lelki betegségekre ugyanez érvényes.

David Seamands írja: „Jézus Krisztus befogadása az életünkbe nem zárja rövidre az érzelmi gyógyulás útját” – ezért a teljesítménykényszerrel, a szorongással, a depresszióval stb. foglalkozni kell.[ref]David Seamands: Gyógyító sebeink (Harmat Kiadó)[/ref]

Ha ez így van…

Milyen előny származik abból, hogy hívő keresztyének vagyunk?

Keresztyénnek lenni sokszorosan előnyös állapot.

  1. Kegyelemben részesültünk. Ez azt jelenti, hogy nem kell örökre elpusztulnunk az Isten nélkül élő emberekkel együtt. „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak” (Róma 8:1).
  2. Mennyei polgárjogot nyertünk. „Nem vagyunk többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek” (Efezus 2:19).
  3. Reménységünk az örök élet. Maga Jézus mondja a juhairól (rólunk!): „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből” (János 10:28).
  4. Atyánkká lett Isten, testvérünk és barátunk lett Jézus. Az Ő első tanítványi körének vagyunk a lelki leszármazottai, akiket arra tanított, hogy a hatalmas Istent szólítsák bizalmasan mennyei Atyjuknak (Máté 6:9), miközben őket barátainak nevezte (János 15:13-14).
  5. Kaptunk egy baráti közösséget. A keresztyén gyülekezetben megértésre, támogatásra, segítségre számíthatunk, sőt szükség esetén szeretetből fakadó helyreigazításra is. „Intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez” – írja az apostol, megadva ezzel a közösségi élet sarokpontjait (1Thesszalonika 5:4).

Mindezeket az „előnyöket” ezzel a szóval foglalhatjuk össze: kegyelem.

Elég ez nekünk? Igen, elég. Valóban elég, ez fontos.

De azért nem árt, ha a depressziót is kezeljük…

Elég a kegyelem

Pál apostolnak elég volt, miután az Úr közölte vele, hogy nem gyógyítja meg, noha erősen imádkozott a gyógyulásért (2Korinthus 12:9). Úgy látszik: hitben járni azt jelenti, hogy egy „szoros kapun” átjutva, „keskeny úton” kell haladni. De van a hitnek más aspektusa is: Hitben járni annyit jelent, hogy személyes életközösségben élünk Jézussal. A kérdés azonban az, hogy az Ő személyes közelsége és barátsága több-e számunkra az ajándékainál, például a gyógyulásnál, dolgaink rendbe tételénél, helyzetünk javításánál. Tudjuk és hisszük: Isten meg tud gyógyítani minden betegségből, kapcsolatainkat rendbe tudja hozni, szeretet-éhségünket képes csillapítani, fel tudja oldani a szorongásunkat, pénzt is tud adni – „de ha nem tenné is” (Dániel 3:18), bízunk-e benne akkor is, és ragaszkodunk-e hozzá? Valóban több-e Ő számunkra annál, amit kérünk tőle, hogy adjon? Valóban elég-e a kegyelem?

A gazdag ifjú megtorpant a szoros kapu előtt (Máté 19:22), a kegyelem neki nem volt elég.

Mit jelent lelkileg egészségesnek lenni?

Pál apostol számára ez azt jelentette, hogy volt mindenhez ereje: a bőséget és a szűkölködést egyaránt el tudta viselni lelki sérülés nélkül.

Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.
(Filippi 4:12-13)

A lelki egészség eszerint azt jelenti, hogy működik lelki immun-rendszerünk: fel tudjuk dolgozni a csalódásokat, a traumákat, a veszteségeket, mindezek nem borítják fel lelki egyensúlyunkat. Más szóval: békességünk van akkor is, amikor nincs nyugalmunk (Reményik Sándor után szabadon).

A lelki egészség forrása a kegyelem: Isten elfogad engem – ezért én is el tudom fogadni magamat gyengeségeimmel, hibáimmal, sérüléseimmel együtt is. Üres szeretet-tankomat is feltölti az Úr jelenléte, ezért nem kell magammal foglalkoznom: felszabadultam arra, hogy a másik emberre figyeljek.

Olykor biológiai immun-rendszerünk is feladja: megbetegszünk. Ez megtörténik lelki síkon is: elbukunk, kétségbeesünk. A megszakadt kapcsolatot az élet és az erő Forrásával helyre lehet, sőt helyre kell állítani.

Forduljunk-e pszichiáterhez vagy klinikus pszichológushoz?

Ha szükséges: természetesen. Fájós fogunkkal is felkeressük a fogorvost, pedig Isten azt is meg tudja gyógyítani, ha akarja.

Tudatosítanunk kell: testi bajjal, betegséggel fogyatkozással éppúgy az Úré lehet az életünk, mint lelki és társkapcsolati zavarokkal terhelten. Testi és lelki bajokban egyaránt ajánlatos emberi segítséget kérni. De ne felejtsük: a gyógyító mindkét területen Jézus, aki akár megteszi, akár nem, mindkét esetben szeretetből fakadóan cselekszik: azt teszi, ami a javunkat szolgálja.

Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, családgondozó


Reklámok

A párkapcsolatok anomáliái – az önzés ideológiája


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Mivel pedig megsokasodik a gonoszság,
a szeretet sokakban meghidegül (Máté 24:12)

Megtévesztő táblák

Egy háborús filmen láttam azt a jelenetet, hogy egy ellenséges ügynök elfordította az útjelző táblákat egy fontos kereszteződésnél. Emiatt a hadsereg autói és tankjai nem a kitűzött cél felé haladtak, hanem csapdába rohantak.

Azt hiszem, valami ehhez hasonló történik ma velünk. Szeretnénk kiegyensúlyozott, békés és örömteli életet élni: ez lenne az úti cél. Ahhoz, hogy ide eljussunk, arra lenne szükség, hogy megbecsüljük és szeressük egymást. Gyakorlatilag: kutassuk és fedezzük fel a velünk együtt élő másik ember értékeit és alapvető szükségleteit, majd törekedjünk ezek kielégítésére. Röviden: legyünk elkötelezettek arra, hogy elsősorban a másik boldogságán fáradozzunk, és csak azután a magunkén. A boldogsághoz vezető útnak ezt a „közlekedési szabályát” az Úr Jézus fogalmazta meg: Nagyobb boldogság adni, mint kapni (ApCsel 20:35).

De valaki elfordította a táblákat.

Emiatt hiszik azt sokan, hogy akkor lennének boldogok, ha mindent megkapnának a másik embertől, amire (úgy érzik) szükségük van: elismerést, kényelmet, biztonságot, kellemes élményeket, szexet… Ennek érdekében kötünk házasságot. Tulajdonképpen összetévesztjük a boldogságot a komfort-érzéssel. A csalódás szükségszerű, mert a párunk is hiányállapotban szenved, és először kapni szeretne, mielőtt eszébe jutna, hogy adnia kellene.

Eddig ez még a tévútnak csak a kezdete, ahonnan nem lenne nehéz visszafordulni. De a csalódásból hibás következtetéseket vonunk le, és így kerülünk különféle zsákutcákba:

Amikor összetévesztjük a boldogságot a komfort-érzéssel

Nem kapom meg, amire szükségem lenne, ami jár nekem? Ráadásul ő is csalódott bennem? Akkor ne folytassuk tovább, hanem váljunk el. A házasságot fenntartani csak addig van értelme, amíg általa megkapjuk mindazt, amiért létrehoztuk. Ez a válásra készülők „logikus” ideológiája.
A válás »

Mások már előre óvatosak. Nem kötelezik el magukat, nem kötik meg a házasságot, csak összeköltöznek és együtt élnek. „Hátha nem jön be – gondolják – és akkor nem kell végigszenvednünk a kínos és nehéz válási procedúrát.” Ideológiájuk: „Nem a papír és a szertartás fontos. Szeretjük egymást, az a lényeg.” Nem veszik észre, hogy a szeretetnek egyik legfontosabb eleme hiányzik a kapcsolatukból: a bizalom.
A “majdnem-házasság” (élettársi kapcsolat) »

Vannak, akik még náluk is óvatosabbak (vagy inkább önzőbbek?). Nem vállalnak terheket és felelősséget sem társért, sem gyerekekért. Ők a szinglik. Karriert építeni és vagyont szerezni könnyebb házasság nélkül. „Egyébként ma már – mondják – mindent meg lehet kapni házasságon kívül is, hiszen vannak félkész ételek, van mikrosütő, és senki se szól bele abba, hogy mire költöm a pénzemet, és mivel töltöm az időmet. Szexuális vágyaimat is ki tudom elégíteni.”
A szingli-jelenség »

Válás, élettársi együttélés, szingli életforma – a kihűlt szeretet kor- és kórtünetei.

De van még valami: a szocializációs folyamatban megrekedt gondolkodás. Infantilizmus ez? Vagy egyszerűen önzés?

Az önzés ideológiája

Amit megkívánok, ahhoz jogom van.

Kétéves gyereknél még természetes ez a hozzáállás az élethez, amin a nevelés változtatni igyekszik. Nyilvánvaló, hogy az ember sok olyan dolgot megkíván, amiről eleve lemond, mert tudja: ezt kell tennie. Pihenni szeretne, de dolgoznia kell.

De menjünk még tovább ezen a gondolati síkon: ha valakiben homoerotikus vágyak ébrednek, ezeket is joga van kielégíteni? Milyen keretek között? Milyen alapon lehet ezt eldönteni? És ha valaki pedofil hajlamokkal küzd? Ki és mi, és milyen alapon szabhat határt?

Úgy vélem, lényegében az önzés ideológiája érvényesül, amikor valaki azon az alapon cselekszik, amit megkíván (a másik ember testét kívánja meg), és nem áll útjába erkölcsi akadály.

Az Úr Jézus nem engedte, hogy megkövezzék a házasságtörő asszonyt, de világossá tette, hogy elítéli a bűnt, hiszen ezt mondta neki: Menj el és többé ne vétkezz. Nem szabad “megkövezni” sem a szingliket, sem az élettársi kapcsolatban élőket, sem a homoszexuálisokat, sem az elváltakat. Ugyanakkor el akarjuk mondani, hogy ezek a jelenségek miért kórtünetek korunk társadalmában, milyen kóros állapot jelei, és milyen úton lehet kilábalni ebből az állapotból.

Az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben őhozzá, aki a fej, a Krisztus
(Efezus 4:15).


« A kapcsolatok tisztasága ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ Pálhegyi Ferenc további cikkei »