Pszichoterápia: A haladás iránya

Van-e helyük a pszichológiai ismereteknek a keresztyén lelkigondozásban és pedagógiában? Tegyük-e magunkévá és kövessük-e a korszerűnek mondott áramlatokat?

A pszichoterápiás eljárásoknak ez a felsorolása korántsem teljes, de talán segít eligazodni korunk szellemi labirintusában. A pszichológiai gondolkodás a 20. század folyamán a tudományos szemlélettől a tudománytalanság területe felé sodródott.

A század elején az volt a pszichológia ambíciója, hogy kísérleti tudomány legyen, mint a természettudományok. Ennek megfelelően radikális objektivizmus jellemezte. Az első pszichológiai laboratórium még a 19. század végén létrejött. Arra törekedtek, hogy a lelki folyamatokat objektív módon megfigyeljék és mérjék. Kezdetben ez csak néhány jelenség esetében volt lehetséges (reakcióidő, figyelem, emlékezet). Az alaklélektan és a mezőelmélet elérte, hogy az érzelmi élet, a motiváció és a cselekvés is vizsgálható legyen kísérleti módon, azaz mesterségesen előállítva, a befolyásoló tényezők módszeres variálása révén. Ez jelentős előrelépés volt a pszichológiai megismerés területén.

Ez a pszichológiai szemléletmód és kutatói tevékenység természetesen ma is létezik, de menet közben kialakult egy, a szubjektivizmus irányába ható tendencia, amely az empirikus kutatáshoz képest a közgondolkodás számára előtérbe került.

Az átbillenés a mélylélektan kialakulásával következett be. Freud bravúros megfigyelő volt, de tapasztalatait abba a hipotetikus fogalmi rendszerbe ágyazottan értelmezte, amelyet egy (!) hisztériás nőbeteg kezelése során felállított. Nem tévedés: egyetlen páciens kezelése során jött létre a pszichoanalízis, amit azután tovább épített és finomított ő maga és tanítványai, újabb tapasztalatokat gyűjtve, de a tapasztalatok értelmezését mindig az előre kész elméleti-fogalmi konstrukcióhoz igazítva.

Mindemellett Freudnak vannak fontos és maradandó felfedezései: maga a tudattalan, az elhárító mechanizmusok, és még sok más is.

Később szakadárrá vált követője, Carl Gustav Jung, nem annyira a tapasztalatszerzésben és a megfigyelésben folytatta mestere művét, hanem inkább abban, hogy még nagyobb mértékben eresztette szabadon a fantáziáját. Ha van maradandó érték Jung művében, az valószínűleg a típustana (extravertált, introvertált).

Ezután már a humanista pszichológia következik, Maslow, Rogers és mások. Tőlük is sokat tanulhatunk: mindenekelőtt azt, hogy az embert ne akarjuk alacsonyabb organizációs szintre redukálva megérteni, hanem a maga szerveződési szintjén vizsgáljuk. Ennek alapján vegyük figyelembe sajátos szükségleteit és motívumait, nyomon követve a szükségletek dominanciájának megjelenését a fejlődésben, ahogyan azt Maslow motivációs elmélete tanítja. De vegyük észre, hogy eközben az empíriától (főleg a kísérletezéstől) egyre távolabb kerülünk.

Ami ezután következik, az már végképp nem tudomány, hanem szabad fantázia, és a bibliai gondolkodástól idegen, pogány vallás.

Pszichológiai irányzatok a Biblia mérlegén

Mit mondjunk ezek után? Van-e helyük a pszichológiai ismereteknek a keresztyén lelkigondozásban és pedagógiában? Feltétlenül. Tegyük-e magunkévá és kövessük-e apszichoterápia minden korszerűnek mondott, divatos áramlatát? Semmiképpen.

Meggyőződésem szerint minden pszichoterápiai irányzatot, pszichológiai elméletet, eredményt és ismeretet két szűrőn kell átcsurgatni. Az első a tudományosság szűrője. A durva szemét és salak már ezen fönnakad. Sok szépen hangzó, tetszetős gondolatról kiderülhet, hogy semmi köze a tudományos igazsághoz, hanem csak fantázia, álmodozás, mítosz és mese.

A második szűrő a bibliai tanítás: Vajon a pszichológiai vagy pszichoterápiás elméletben felkínált ember- és életszemlélet, ígéret a gyógyulásra és a kiteljesedésre, megfelel-e annak az értékrendnek és életfilozófiának, amit Isten kijelentése közöl velünk?

Minden döntéshelyzetben Isten adjon világos látást és engedelmes szívet.

Reklámok

Tranzakció-analízis

Eric Berne terápiája. A humanista pszichoterápiának ez az ága részben a pszichoanalízis elméletében gyökerezik. Létrehozója a freudi es-ich-überich személyiségstruktúrára emlékeztető módon három én-állapotot feltételez: gyermeki én, felnőtt én, szülői én. Mindhárom minden emberben egyidejűleg jelen van, de a másik emberrel kapcsolatba lépve, azaz tranzakcióban, a személyes relációnak megfelelően vagy egyiket, vagy másikat mozgósítja.

Például a férj kérdésére: „Nem tudod, hol van a szemüvegem?” – a feleség válaszolhat felnőttként: „Az asztalfiókban.” Vagy: „Sajnos nem tudom.” De válaszolhat szülői énjét mozgósítva is: „Igazán megtanulhatnád végre, hogy a helyére rakd a holmidat.” Reagálhat gyerekként is: „Nem én tüntettem el.” Az emberek között zajló jellegzetes tranzakciók elárulják az elemző terapeutának a kapcsolat harmonikus vagy diszharmonikus voltát. A pár tudatosíthatja rossz reakcióit vagy „játszmáit”, hogy megfelelő, feszültségmentes, például felnőtt-felnőtt kapcsolathoz jusson el. Mivel a tranzakció-analízis gyakorlati módon nyúl az emberi kapcsolatok problémáihoz, sokat segíthet azok megértésében és pozitív irányú megváltoztatásában. Jól alkalmazható a tranzakció-elemzés szülő-gyermek és pedagógus-gyermek relációkra is.[ref]Erről szól Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam… c. könyve[/ref]

Tranzakció-analízisre épülő pszichoterápia és a Biblia

Fenntartásaink lényegében ugyanazok lehetnek, mint amelyeket általában a humanista pszichológiával és pszichoterápiával kapcsolatban megfogalmaztunk: én-központúságra, végső soron önzésre nevel; az emberi természet megromlott, megváltásra szoruló voltát figyelmen kívül hagyja. Minden ember alapjában véve jó – ez a humanista rousseau-i gondolat a kiindulópontja. Feszültség akkor keletkezik két ember között, ha valamelyik (vagy akár mindkettő) azt érzi, hogy ő a másik szemében nem „O.K.”, azaz valami miatt nincs rendben nála. A terápia célja a kölcsönös O.K.-érzés létrehozása. Nyilvánvaló, hogy e szemléletmód szerint a házasságterápiának is ez a célja.

Mi baj van a pszichológiával?

Lehet-e bibliai lelkigondozásnak tekinteni azt a munkát, melynek keretében pszichológiai teszteket töltetnek ki, önismereti vagy társkapcsolati játékokat alkalmaznak?

Néhány bibliai lelkigondozással foglalkozó szerző éles kritikát fogalmaz meg a pszichológiával és a pszichológiára épülő lelkigondozással szemben. Vannak, akik a pszichológiát „csak” veszélyesnek tartják, de akadnak olyanok is, akik az ördög eszközének tekintik.

Magam is pszichológus vagyok, de ismerek más pszichológusokat is, akik élő hitű keresztyének, bibliai módon gondolkodnak az emberi életről és az emberek lelki problémáiról, mégsem dobják a papírkosárba pszichológiai ismereteiket, amikor dolgoznak. Ez a tény arra kényszerít, hogy nyersen és egyenesen feltegyem a kérdést:

Mi baj van a pszichológiával?

Meg kell mondanom: a pszichológiával valóban baj van. Ez a baj részben abból adódik, hogy a pszichológia, amikor meg akarja érteni a lelki jelenségeket, és ennek érdekében kutatásokat végez, meglehetősen különböző antropológiai előfeltevésekre épít, akár kísérletekkel és rendszeres megfigyelésekkel dolgozik (például a behaviorizmus), akár egyedi esetek megfigyelése és elemzése alapján alkot elméleteket (például a pszichoanalízis). Más megfogalmazásban: először válaszol arra a kérdésre, hogy kicsoda az ember, és ezután fog bele az ember viselkedésének, gondolkodásának v. akár lelki zavarainak a vizsgálatába. Mindeközben az embert, akit meg akar érteni, gépnek, állatnak, vagy minden más élőlény fölött álló aktív, autonóm lénynek tekinti, attól függően, hogy melyik pszichológiai irányzat követője. A különböző pszichológiai irányzatok emberképei nem fedik egymást: ha például egy behaviorista szemléletű könyv elolvasása után egy humanista szerző művét vesszük a kezünkbe, az a benyomásunk, hogy nem is ugyanarról az élőlényről (az emberről) szól.

De mégis közös sajátossága az összes pszichológiai emberképnek, hogy egyik sem egyeztethető össze a Biblia emberképével.

A legfőbb pszichológiai irányzatok nagy vonalakban

A behaviorizmus az emberi viselkedés objektív megfigyelésére törekszik. Azzal nem foglalkozik, hogy mi van a viselkedés „mögött”, csak azt nézi és regisztrálja, ami megfigyelhető. Úgy véli, a lelki fejlődés: tanulási folyamat. A viselkedési zavar oka az, hogy valamit rosszul tanultunk meg, hibásan gyakoroltunk be. A megoldás: viselkedésterápia, vagyis a rosszul begyakorolt viselkedéssémák leépítése, és új, jó sémák begyakoroltatása. Ami rossz, azt nem gyakoroljuk, vagy negatív megerősítést alkalmazunk (a köznyelv ezt büntetésnek nevezi); ami jó, azt pozitív megerősítésben részesítjük (magyarul: jutalmazzuk). Jutalmazás-büntetés, avagy: megerősítés-kioltás. Így idomítják az állatokat is.

Kérdés: használjuk-e a jutalmazás-büntetés módszert a gyermeknevelésben? Korlátozott mértékben igen. Ez nem áll ellentétben a Biblia tanításával sem. De súlyosan tévedünk, ha azt hisszük, hogy az ember csupán mechanikus lény, és a tanulási folyamatok alapján megérthetjük a lelki életét és annak zavarait.

A pszichoanalízis az evolúció elméletének emberképét vette át, ami azt jelenti, hogy az ember is az állatvilág tagja, vagyis ösztönlény. Lelkileg is csak akkor működik harmonikusan, ha alapvető ösztöntörekvéseit – főleg szexuális vágyát – kielégíti. A pszichoanalízis felfedezte, hogy vannak nem tudatos lelki folyamatok is. Kellemetlen és fájdalmas élményeinket nem szeretjük tudni, ezért ezeket kiszorítjuk a tudatunkból: elfojtjuk. Ez történik gyermekkorunk fájdalmas lelki traumáival is: a tudattalanba szorítjuk őket. Ezzel azonban nem szűnnek meg, hanem ellenőrizetlenül tovább működnek, neurózist okozva. A megoldás: az elfojtott élmények feltárása, és a betöltetlen szükségletek kielégítése, azaz: pszichoanalízis.

A tudattalan lelki tartalmak létezése tény. Feltárásuk és megismerésük hasznos lehet. De súlyos tévedés azt hinni, hogy lelki zavaraink csupán a gyermekkori traumákban gyökereznek. A Biblia azt tanítja, hogy a leli zavarok – és a társas élet zavarai – alapvetően az Istentől való elszakadásban, azaz a bűnben gyökereznek. Lehet, hogy néhány embernek pszichoanalízisre is szüksége van, de mindannyian megváltásra és Isten kegyelmére szorulunk.

A humanista pszichológia felfedezte, hogy az ember nem gép és nem állat, hanem vannak sajátosan emberi szükségletei és képességei is. Legfontosabb sajátossága, hogy „egyedüli példány” (Kosztolányi), ezért minden egyes ember önmagává szeretne válni, vagyis önmegvalósításra törekszik.

A humanista pszichológia, miközben részben tartalmazza azt is, amit a Biblia mond az emberről, tükrözi azt az emberi lázadást is, amiről a bűneset története számol be. Ennek a lázadásnak a lényege: az ember a maga nevében akar uralkodni, nem Isten nevében. Más szóval: a maga istene óhajt lenni, ő maga akarja eldönteni, hogy mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen – Isten ne szóljon bele az életébe.

A keresztyén ember Krisztus-központú, a humanista ember-központú. Elég nagy különbség.

A Biblia “pszichológiája”

A Biblia is azt tanítja, hogy az ember nem gép és nem állat, de „porból” lett ő is, mint az állatok, és teste ugyanazokat az anyagokat tartalmazza, mint az élettelen természethez tartozó ásványok. Minthogy a Teremtő „élet leheletét lehelte orrába”, sajátosan emberi szükségletei és képességei lettek, hasonlóak a Teremtő szükségleteihez és képességeihez: például bensőséges és személyes kapcsolatra vágyik, eredetit és személyeset törekszik adni, amikor létrehoz valamit (ezt nevezik kreativitásnak). Mindezekre azért van szüksége az embernek, mert a teremtett világban Istentől származó küldetése van: Őt, a Teremtőt kell képviselnie – az Ő képét kell hordoznia – a világban. A Teremtőtől kapott áldás után Őt képviselve kell uralkodnia a természet felett.

A Biblia emberképe röviden: az ember Isten eltorzult képe. Miközben az emberi test állati test, melynek működése emberi (azaz orvosi) eszközökkel befolyásolható és javítható, vannak mechanikus folyamatai (reflexei és tanulási képessége), vannak testi és lelki alapszükségletei, melyeket ki kell elégítenie, ha testileg és lelkileg egyensúlyban kíván élni – és mindezek emberi (orvosi vagy akár pszichológiai) eszközökkel befolyásolhatók.

Pszichológia és bibliai lelkigondozás

Mindezek alapján úgy vélem, hogy a pszichológiai segítségnyújtás – bármelyik irányzat emberképén alapul is – csak egy „rész-emberen” segít, nem az egész emberen. Az ember alapvető baja adott esetben nem az, hogy pszichésen zavart vagy beteg, de az sem, hogy testileg nyomorék, tüdőbajos vagy rákos (mindez és még sok egyéb baj, de nem a legnagyobb: Jobb neked ha csonkán vagy sántán mégy az életre… Máté 18:8), hanem az, hogy az Élet Forrásától (Istentől) elszakadt, vagyis lelkileg halott állapotban van. Ezért minden bibliai lelkigondozásnak (a bibliai házassággondozásnak is) elsődleges célja, hogy a gondozott ember (vagy emberpár) megismerje Istent vagy közelebb kerüljön hozzá. Ha ez megtörténik, lelki (vagy párkapcsolati) zavara is könnyebben helyreáll.

Kérdés: lehet-e bibliai lelkigondozásnak (vagy házassággondozásnak) tekinteni azt a munkát, melynek keretében a gondozottakkal pszichológiai teszteket töltetnek ki, önismereti vagy társkapcsolati játékokat alkalmaznak? Az én válaszom: Igen, ha a probléma megoldását nem a pszichológiai eljárástól, hanem Istentől várjuk. Ugyanakkor: ha Isten Igéjét csak illusztrációnak használjuk, de a szabadulás vagy a gyógyulás útját az Igéből nem mutatjuk meg, nem beszélhetünk bibliai lelkigondozásról.

Pszichoanalízis és keresztényég

A freudi pszichoanalízis azáltal szabadítja meg az embert a bűntudattól, hogy tagadja a bűn romboló valóságát, helyette a gyerekkori traumatikus élményeket teszi felelőssé.

Egyik-másik pszichoterápiás iskola igaz tényeket vagy összefüggéseket is föltárt. Ezzel előbbre vitte az ember lelki életének megismerését. A “pszichoanalÍzis atyja”, Freud például fölfedezte, hogy a tudatos lelki folyamatokon kívül vannak tudattalan lelki jelenségek is.

Ez a megállapítás igaz: valóban van tudattalan lelkijelenség-világ. Ez a megállapítás gyakorlati szempontból is fontos, mert jobban értjük az ember működését, ha ezt tudjuk. De ha teljes egészében magunkévá akarjuk tenni a freudi ideológiát, akkor hamarosan döntenünk kell: keresztények vagyunk-e vagy freudisták. Ez a kettő ugyanis nem fér össze egymással.

Pszichoanalízis és lelkigondozás

A keresztény hittel minden valóban tudományos gondolatrendszer jól harmonizál. A freudi pszichoanalízis keresztény lelkigondozásban való alkalmazása esetében azonban nem egy tudományág és egy hitvallás „házasságáról” lenne szó, hanem két – számos ponton összeférhetetlen – világnézet ütközik össze.

A freudista például nem tartja szükségesnek azt, hogy megszabaduljon a bűneitől, mert hite szerint pszichés zavarait nem a bűnei okozzák, hanem a tudattalanba szorult lelki traumák. A freudi pszichoanalízis azáltal szabadítja meg az embert a bűntudattól, hogy tagadja a bűn romboló valóságát, helyette a gyerekkori traumatikus élményeket teszi felelőssé, ha lelki zavarral találkozik. Ezeket a traumákat igyekszik feltárni, azaz a tudattalan homályából a tudatosság világosságára hozni, hogy a neurotikus páciens számára kezelhetőkké váljanak.

József Attilának is része volt a pszichoanalitikus kezelésben. Így vall erről:

Atyát hívtál elesten,
embert, ha nincsen Isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalízisben.

Föltárták a gyermekkorát, ráleltek a „romlott kölkökre”, de őt ez nem szabadította meg. Ugyanebben a versben írja ezt is:

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat…
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.

A kétségbeesett ember kiáltását halljuk ebben a versben – és élete utolsó szakaszának más verseiben is –, akit a pszichoanalízis nem tudott megszabadítani a betegségéből.

De van olyan ember is, akit a pszichoanalízis megszabadított – a tüneteitől. Nem a bajától, hanem a tüneteitől. Ez nem ugyanaz.

Gestalt-terápia

A Gestalt-terápia alapítója Fritz Perls. Az elnevezésen kívül semmi köze sincs a lelki jelenségek kutatását jelentős mértékben előbbre vivő Gestalt-pszichológiához (alaklélektanhoz). Die Gestalt (német) = alak, forma.

Ahhoz igyekszik hozzásegíteni a pácienst, hogy szükségleteit „pregnáns” módon észlelje, múltjának terhét, a betegítő „nem kész Gestaltokat” tegye le, és spontán módon, szabadon, kényszer nélkül éljen. A Gestalt-terápia életfilozófiája szerint az ember számára nincs kötelező erkölcsi norma, mindenki maga dönti el, hogy mit tart helyesnek, mit tekint pregnánsnak, kész Gestaltnak.

Jelszava: Elfogadlak téged olyannak, amilyen vagy, és te fogod magadat megváltoztatni.

Perls „Miatyánkja” a terápiás szoba falán, egy poszteren olvasható:

Teszek amit teszek,
és te is teszel amit teszel.
Nem azért vagyok ezen a világon,
hogy a te elvárásaidért éljek,
és te is azért vagy ezen a világon,
hogy az én elvárásaimért élj.
Ha véletlenül találkozunk – az csodálatos.
Ha nem, akkor sem tehetünk semmit.

A Gestalt-terápia és a bibliai szemlélet

Nyilvánvaló, hogy ennek a pszichoterápiás irányzatnak semmi köze sincs az empirikus tudományokhoz, ez életfilozófia. S mint ilyennek, semmi köze sincs a bibliai gondolkodáshoz. Ugyanakkor összhangban van korunk posztmodern életszemléletével.

Személyközpontú pszichoterápia és pedagógia

Karl Rogers non-direktív terápiája

A személyközpontúság a kliens (a segítséget kérő ügyfél) személyére vonatkozik, a terapeuta ugyanis megpróbál – mint személy – visszahúzódni a terápiás beszélgetés során. Ezt úgy éri el, hogy a klienst állandóan visszautalja önmagához. Ha a kliens feltesz egy kérdést, a terapeuta válasz helyett visszakérdez: „Ön erről mit gondol?” Közben a kliens teljes megértést és elfogadást tapasztal a terapeuta részéről. Az elfogadó és megértő magatartást a kliens a terápia során önmagával szemben is felveszi, azaz megtanulja megérteni és elfogadni saját magát.

Rogers szerint a leghatékonyabb terápiás tényező a terapeuta elfogadó és empátiás attitűdje. A módszer közvetlenül ebből az attitűdből fakad, ha a terapeuta kongruens (hiteles) személyiség, és elfogadó-empátiás attitűdjét ki tudja fejezni. (Az empátia egyébként nem csupán érzelmi beleélést jelent a másik ember állapotába, hanem a beszélgetőtárs megértését az által, hogy helyzetébe illeszkedve vizsgáljuk a problémát.)

Személyközpontú megközelítés a pedagógiában: Gordon pedagógia

Rogers pszichoterápiás szemlélete pedagógusok számára különösen fontos lehet. Napjainkban hazánkban is egyre terjed a Gordon-pedagógia, ami erre épül. Thomas Gordon személyesen Rogers tanítványa. Nemcsak a pszichoterapeuta, hanem a pedagógus és a szülő nevelői attitűdjét is jellemeznie kell a gyermek teljes elfogadásának, megértésének. A pedagógusnak hiteles személyiségnek kell lennie, és meg kell tanulnia, hogy mindezt érthetően ki tudja fejezni a gyermek számára – ha valóban hatékony szeretne lenni.

Személyközpontú megközelítés és a Biblia

Ami Rogers elgondolásaiból nem felel meg a bibliai szemléletnek, az elsősorban az a vélekedés, hogy az ember önmaga ura és önmaga gyógyítója is, minthogy a fejlődés és a kibontakozás minden lehetőségét önmagában rejti. Más szóval: nincs szüksége Istenre.

Ez a szemlélet a Gordon-pedagógiában minden szülői és pedagógusi tekintély elvetésében mutatkozik meg: a gyerek egyenrangú partner, akinek érzéseit és gondolatait annyira tiszteletben kell tartani, hogy kibontakozása elé semmiféle korlátot nem állíthatunk.