Kőtáblára, vagy szívbe írt törvény?


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Ha eddig úgy gondoltunk Isten Törvényére, hogy az megmondja, hogy mit szabad és mit nem szabad, mit kell megtennünk és mit nem mulaszthatunk el, akkor nem látjuk a lényegét. Első benyomásunk természetesen ez lehet, hiszen megmondja, hogy nem szabad ölni, lopni, hamisan tanúskodni, de meg kell tartanunk a nyugalom napját, tisztelnünk kell a szüleinket. Magatartási szabályok ezek, melyek betartását Isten ellenőrzi? Csak a felszínt látjuk, ha így gondolkodunk.

Tudnunk kell, hogy Isten igéje már az Ószövetségben a szívbe írt törvényről beszél:

Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be.
Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.
(Jeremiás 31:33)

A szívbe írt törvény lényege: az ÚR a mi Istenünk.

A Tízparancsolat nem tíz darab parancs, hanem egy fontos kijelentés, aminek tíz gyakorlati alkalmazása van.

Az egy fontos kijelentés így hangzik:

Én, az ÚR, vagyok a te Istened,
aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.
(2Mózes 20:2)

Én, az ÚR = Én, JAHVE

Az Ószövetségben az „ÚR” szó általában Jahve nevét rejti. Ezt a nevet – éppen a harmadik parancsolat miatt – nem ejtették ki és nem írták le.

Az egy fontos kijelentés, azaz a Tízparancsolat ezt a kérdést teszi fel a pusztában vándorló népnek, a hallgatónak vagy az olvasónak: Ki a te Istened?

A válasz egyértelmű: Én, Jahve.

A vándorló nép számára ez azt jelentette, hogy nem Egyiptom istenei, nem a pusztai népek istenei, és nem azoknak a népeknek az istenei, akik Kánaán földjén laknak, ahová a nép vándorol, hanem az Isten egyedül Jahve, aki kiszabadította a népet az egyiptomi rabságból. Hogy mennyire fontos ezt kijelenteni, kiderül abból a tragikus jelenetből, ami az aranyborjú felállításakor történt. Ezt mondták akkor a bálványszoborra: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről (2Mózes 32:4). Hihetetlen, de ez történt; ezt mondták azok az emberek, akik nem sokkal korábban még döbbenten álltak a Sínai-hegy lábánál, ámulattal hallgatva az ÚR szavát.

Mit jelent az, hogy isten? Isten az, akit az ember imád, akitől segítséget vár, akiben reménykedik, aki boldoggá vagy szerencséssé teheti.

Ezért a mai ember számára a Tízparancsolat válasza a ki a te Istened kérdésre ez: Én, Jahve, vagyok a te Istened – nem a pénz, nem a siker, nem a jószerencse, nem a hatalom, nem a komfortos élet, nem a kedvesed, nem a bálványozott gyereked, nem te saját magad. A mai ember ezektől az istenektől várja a boldogságát, vagy legalább a boldogulását, és ezeknek szokott áldozatot is bemutatni: időt, pénzt, munkát, egészséget, becsületet. Nem ritka az emberáldozat sem; Kőműves Kelemen a feleségét áldozta fel fél véka ezüstért és ugyanannyi aranyért.

Én, Jahve, vagyok a te Istened… – ez tehát az egy fontos kijelentés. Ebből következik, hogy éppen ezért…

  1. Ne legyen más istened rajtam kívül!
  2. Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot!
  3. Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét!
  4. Emlékezz meg a nyugalom napjáról!
  5. Tiszteld apádat és anyádat!
  6. Ne ölj!
  7. Ne paráználkodj!
  8. Ne lopj!
  9. Ne tanúskodj hamisan!
  10. Ne kívánj semmit, ami a felebarátodé!

Mindezt azért ne tedd vagy tedd, mert a te Istened az ÚR (=Jahve).


« Miért jött Jézus? ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A Tízparancsolat Jézusra mutat »


Reklámok

A beszéd tisztasága


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Élet és halál van a nyelv hatalmában.
(Példabeszédek 18:21)

Az a tény, hogy mi emberek tudunk beszélni (Isten földi teremtményei között egyedüliként!) – óriási kiváltság, hatalmas lehetőség, és súlyos felelősség.

Kiváltság a beszéd képessége, mert az állatok nem képesek rá.

Nem igaz, hogy a papagájt meg lehet tanítani beszélni. Amit ez a tanulékony és érdekes madár produkál, az a legjobb esetben is emberi hangok utánzása, amit megfelelő helyzetben alkalmaz. A jó kutya kitűnően kommunikál a jó gazdival, „megérti” az ember utasításait, de amit hangokkal és testmozgással kifejez, az messze van az emberi beszéd differenciáltan gazdag közlési lehetőségeitől.

Kiváltság a beszéd az ember számára azért is, mert isteni képesség. A bálványok némák – fejtegeti Jeremiás (10:1-10) –, de az élő Isten szól az emberekhez.

Lehetőség is a beszéd, mert minden más közlési módnál gazdagabb és hatékonyabb módja az információcserének, feltárulkozásnak, kapcsolatteremtésnek és a kapcsolataink ápolásának.

Ugyanakkor felelősséget is terhel ránk az, hogy beszélni tudunk: felelősség, hogy mit mondunk és mit hallgatunk el, – egyáltalán az, hogy mire használjuk a beszédet. Szavakkal ugyanis akár ölni is lehet, de lehet gyógyítani is és életet menteni.

Nyilvánvaló mindezek alapján, hogy ha a beszéd ennyire emberi és ennyire fontos dolog, meg kell becsülnünk. Amit mondunk, sohase legyen csak szó vagy üres fecsegés. Ennek a felelősségnek a komolyságát maga az IGE – Isten szava – is hangsúlyozza: Minden haszontalan szóról, amit kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján. (Máté 12:36) A „haszontalan” jelző itt többet jelent annál, hogy nem származik belőle haszon. A Károli fordítás „hivalkodó” beszédet említ; a Szent István Társulat szövege „fölösleges” szavakat ír.

Amit megbecsülünk, azt tisztán tartjuk. Tisztán tartjuk az utcát (bárcsak így lenne!), a lakást, az autót, a testünket, és fizikai értelemben is a szánkat. Hogy lehet, hogy sokan mégis elfogadhatónak tartják a mocskos beszédet, és ami a beszédet leginkább beszennyezi: a hazudozást?

Az Úr Jézus ezt tanítja: Amivel tele van a szív, azt szólja a száj. (Lukács 6, 45)

Ennek alapján szögezzük le, hogy a mocskos beszéd és a hazudozás

  • NEM rossz szokás csupán,
  • NEM pallérozatlan modor,
  • NEM ártatlan gátlástalanság,
  • NEM bizalmas jópofáskodás,
  • HANEM a romlott szív gyümölcse.

Ezen a tényen nem változtat az, hogy kinek szennyes a beszéde: hogy az illető neveletlen kamasz, sumákoló férj vagy vezető politikus. A trágár szavak minden esetben trágár szavak, a hazugság mindenki szájából hazugság. Aki így beszél, az romlott szívű ember.

A családi életet és a közéletet egyaránt jótékonyan gyógyító tanítás a Hegyi Beszédben ez: A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van. (Máté 5:37)

A hazugság gyümölcse halál

Ki az a „Gonosz”, akit az Úr itt egyes számban említ? (Írhatjuk nagy kezdőbetűvel, mert személyről van szó.) Jézus így jellemzi őt: Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. (János 8:44)

A Kígyó (első ízben így nevezi őt a Biblia) az Éden-kertben hazugsággal vette rá az embert a Teremtő Istentől való elszakadásra. Az első hazugságot kérdésbe csomagolta: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Isten ilyent nem mondott, ezt az ember is tudta. De ez a kérdés belecsempészte az ember szívébe az Isten iránti bizalmatlanság csíráját. Éva még megpróbálkozik a helyreigazítással: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. Nyilvánvaló, hogy Isten védeni akarja az embert. A helyzet hasonló ahhoz, mint amikor a magas feszültségű villanyvezeték oszlopára kiteszik a táblát: „A vezeték érintése életveszélyes.” De a hazug kérdés felkelti a gyanút: „Isten talán korlátozni akar minket?” Ez a gyanú nyit ajtót az ember szívében a következő, most már állításként megfogalmazott hazugság előtt: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. (1Mózes 3:1-5)

Fontos értenünk a bibliai jelképeket. Ősszüleink nem a „tudás fájáról” ettek, ahogyan sokan hiszik, hanem a jó és rossz tudásának fájáról (1Mózes 2:17), vagyis az erkölcsi megítélés fájáról. Amit az Éden-kertben az ember a Kígyó tanácsára tett, ezt fejezi ki: „Isten ne szóljon bele az életünkbe, nekünk ne mondja meg, hogy mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen, mert tudjuk azt mi magunktól is.” Az ember önmaga istene akart lenni (Olyanok lesztek, mint Isten.).

De vajon valóban meghaltak-e akkor? Isten kiűzte őket az Éden-kertből, gyermekeik már a kerten kívül születtek. A harmadiknak született fiú, Séth születése után Ádám még nyolcszáz évig élt, kilencszázharminc éves korában halt meg (1Mózes 5:5). Eszerint a Kígyó mégis igazat mondott? Egyáltalán nem.

A Biblia élet és halál fogalma nem biológiai. Ősszüleink meghaltak még akkor, ott, amikor ettek a tiltott fa gyümölcséből. Elszakadtak Istentől, az élet forrásától: olyanok lettek, mint a vágott virág, amelyben már nem működnek alapvető életfolyamatok, ezért nem érlel termést, csak olyan, mintha élne. Azóta az emberek az Éden-kerten kívül „halva születnek”; de akiknek helyreáll a kapcsolatuk az Élet Fejedelmével, azok átmennek a halálból az életbe (János 5:24). Pál így bíztatja a hívőket: Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek (Róma 6:13). János pedig leszögezi: Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe (1János 3:14), majd később: Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban (1János 5:12).

Az ördög tehát a hazugság által megölte az embert. A hazugság halálos méreg.

Halálos méregről szól Jakab is, amikor a nyelv bűneiről beszél. De olvassuk el az egész szakaszt:

Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? (Jakab 3:6-11)

Mindebből az következik, hogy a beszéd tisztasága vagy tisztátalansága nem mellékes kérdés, hiszen az életünk múlik rajta.

Nézzük meg először azt, hogy az Istentől való elszakadásból mi következik az emberiség számára, majd ezt követően beszéljünk személyes életünkről.

Az ember tragédiája

Amikor Isten megáldotta az embert és azt parancsolta: Hódítsátok meg a földet! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen! – hatalmat adott neki a természet fölött: a tudás hatalmát. Más szavakkal: felszólította az embert a természettudományos kutatásra, hiszen uralkodni az képes a természet fölött, aki ismeri a törvényeit, és a természeti törvények ismeretében képes lesz azokat alkalmazni, azaz technikát létrehozni. „A tudás hatalom” (Francis Bacon 1561-1626).

Isten nem vonta vissza az embertől a tudás hatalmát. De amióta elszakadtunk tőle, az erkölcsi megítélést is magunkhoz ragadtuk: mi akarjuk eldönteni, hogy mi jó és mi rossz, azaz mi erkölcsös és mi erkölcstelen. Az Isten kijelentésén alapuló, örök érvényű erkölcs helyett korszakról korszakra változó, a kultúrától (sőt ma már a szituációtól) függő erkölcs alapján élünk. A tudás hatalma megromlott erkölcsű teremtmény kezébe került. Emiatt minden tudományos felfedezésből és technikai vívmányból, ami az emberiség javát szolgálhatná, előbb-utóbb kár származik. Nagy találmány volt valaha a kerék, de hamarosan nemcsak építőköveket és élelmet szállítottak vele, hanem hadi szekereket is. A dinamit nemcsak a bányászatot segítette, hanem a pusztítást is már az első világháborúban. Hasonlókat mondhatunk az atomenergiáról, az informatikáról, vagy akár a génsebészetről, gyakorlatilag minden emberi tevékenységről.

Személyes életünk kudarca

Amikor leszakítottuk a gyümölcsöt a jó és rossz tudásának fájáról, ezt gondoltuk: Nekünk ne Isten mondja meg, hogy mi jó és mi rossz, tudjuk azt mi magunktól is. Mi tudjuk, hogy hogyan kell szervezni a társadalmat, a munkát, az emberi kapcsolatokat… Mindenhez van már tudományunk, van szociológiánk és van pszichológiánk.

Társkapcsolati zavaraink gyökerére is a bibliai őstörténet mutat rá. A bűneset után ezt olvassuk Ádámról és Éváról:

“Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.”
– 1Mózes 3:7

A bűneset előtt még nem zavarta őket a meztelenség – (1Mózes 2:25), de most már van „takargatni valójuk”, most már nem bíznak egymásban. Igen, az egymás iránti bizalom rendült meg bennük. A Hazugság Atyja sikeresen működött, beleoltotta az emberbe is a hazugság-csírát; hiszen az eltitkolás is hazugság. Ha valakiben nem bízom, feltételezem róla, hogy hazudhat.

A fejezet elején kimondtuk, hogy a nem tiszta beszéd a romlott szív gyümölcse. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a romlott szív = hazug szív. A hazugság tehát nem jelentéktelen kis bűnöcske a közvélemény által is súlyosnak tartott „főbűnök” között, hanem eredete és egyben eredője az Isten elleni lázadásunknak. Figyeljük meg, hogyan fogalmaz a Biblia, amikor elmondja: kik azok, akiket az Úr kizár a mennyei boldogságból.

“Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot.”
– Jelenések 22:15

Eszerint a hazugság minden más bűnt összefoglaló jelenség.

Tegyük szemléletessé ezt a súlyos és tömör mondatot!

A Kígyó a hazugság eszközével elszakította az embert Istentől. Kik azok, akik nem mehetnek be a mennyországba?

  • Ebek – akik hamis tanításokat terjesztenek
  • Varázslók – akik okkult praktikákat űznek
  • Paráznák (= házasságtörők) – akik kitörnek a házasságukból és betörnek mások házasságába
  • Gyilkosok – akik gyűlöletet szítanak, megölik a magzataikat, az evangéliumot elzárják mások elől
  • Bálványimádók – akik nem Istentől várják a segítséget, a gyógyulást, a boldogságot

Mindezek együttesen: Önámítók és ámítók – akik szeretik és cselekszik a hazugságot.

Azt hiszem, mindannyian szorongva olvassuk ezt a mondatot, hiszen valamelyik ponton biztosan elmarasztal minket. Éppen ezért fontos tudnunk, hogy kik azok, akik viszont bemehetnek a mennyei Jeruzsálembe. Ezt a megelőző mondat közli: “akik megmossák ruhájukat” (Jelenések 22:14). Tehát nem azok részesülnek az örök életben, akik nem követték el egyik bűnt sem, hanem azok, akik “megmosták ruhájukat a Bárány vérében”, azaz elfogadták Isten kegyelmét, amelyet Jézus Krisztus áldozatáért felkínált nekünk. Így ott lehetnek azok is, akik valaha tisztátalan beszédű hazugok voltak, de elfogadták a kegyelmet és szakítottak a bűnnel.

Fontos két megjegyzést tennünk.

Nem minden valótlan közlés hazugság. Nem hazugság, ha valaki tévedésből nem mond igazat. De az életmentő „hazugság” sem hazugság, például az üldözöttek elrejtése. Ezzel ellentétben a valódi hazugság valamilyen mértékben mindig pusztít és gyilkol; ha mást nem, a bizalmat és a jó kapcsolatot teszi tönkre.

Lehet szennyes az a beszéd is, amely tartalmilag igaz. Így lehet, hogy a hízelgő igazat mond, de a célja hamis. Igaz sokszor az is, amit a pletyka terjeszt, de ez sem épít, hanem rombol.

A pletyka természetrajza

A pletyka „megérdemli”, hogy kissé bővebben szóljunk róla, hiszen jelen van családi, baráti és gyülekezeti közösségeinkben is, és sok kárt okoz.

Attól tartok, sokak számára ismerősen cseng ez az álságos mondat, amit egy hívő asszony mondott a barátnőjének: „Csak azért mondom el neked, hogy kivel láttam Katit a parkban egy padon ülve, hogy imádkozz érte.”

Lehetséges, hogy aki ezt mondta, maga is elhitte saját magának, hogy „azért mondta”, de a Szívek Vizsgálója tudja, hogy nem ez volt az igazi indítéka, hanem egyszerűen az, hogy nem tudta magában tartani ezt a véletlenül birtokába került titkot. Gyakran az indítja az embert hasonló közlésre, hogy megmutassa: ő tud valamit, amit mások nem tudnak. Hogy ez a közlés senkinek sem használ, és semmit sem visz előbbre, arra nem gondol. Jó lenne, ha ilyenkor eszünkbe jutna Pál apostol figyelmeztetése: Csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre. (Efezus 4:29). Mindezek mellett lehet mélyebb és nem tudatos oka is a pletykálkodásnak: miközben valakit eláztatunk, magunkat különbnek érezzük nála.

A pletyka

  • gyanakvást,
  • bizalmatlanságot,
  • megosztást, sőt gyűlöletet szül.

Töröljük ki a pletykát „kommunikációs készletünkből”!

Hiszen a fentiekből az derül ki, hogy a pletyka a hazugság egyik variánsa, függetlenül attól, hogy a közlés tartalma igaz-e vagy nem. Hazudunk annak, akinek elmondjuk, mert elrejtjük a valódi indítékunkat, de hazudunk önmagunknak is, mert önbecsülésünk fenntartása érdekében mi is elhisszük az ál-indítékot. Szükségünk van ilyenkor Dávid imádságára: Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet… (Zsoltárok 139:23).

Törpésítés

Egy fiatal férj szívritmus zavar miatt feküdt a heverőn. Anyósa a közelében éppen vasalt, és „együtt érzően” megjegyezte: „Hát… gyönge fiú vagy, nem olyan, amilyent szeretett volna az ember.” Ez a mondat nemcsak fölösleges, hanem meggondolatlan is volt, mert nemcsak nem javította veje egészségi állapotát, de megtépázta az önbecsülését, noha az anyós nem akarta őt bántani.

Mindenkinek szüksége van arra, hogy átélje személyének jelentőségét: számítanak rá, fontos a jelenléte, a munkája, a véleménye vagy bármi, amit adni tud környezete tagjainak. Ha nem is nagynak, de legalább átlagosnak szeretnénk magunkat tartani; az ilyen mondatoktól azonban törpévé válunk.

Különösen a házastársaknak van „érzékük” ahhoz, hogy törpésítsék egymást. Ez történik, amikor a feleség így szól: „Nem értem, hogy lehet valaki ilyen rendetlen és hozzá még lusta is…” „Ilyen élhetetlen alakot még nem láttam.” De tud a férj is hasonlókat mondani: „Anyám ezt nem így csinálta.” „Hogy nem vagy képes időben elkészülni?” „Más asszony be tudja osztani a pénzt…”

Természetesen nem a beszédben kezdődik a törpésítő magatartás, hanem a szívben – a másik ember értékelésében. A jó kapcsolat kulcsa ebben az esetben az, hogy mire figyelünk, amikor a társunkra tekintünk. Pál apostol tanácsa nagyon jó eligazítást ad:

Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene. (Filippi 4:8)

A beszéd tisztasága szív-kérdés

Önző szív = szennyes szív = kemény szív.

Bármelyik jelzőt használjuk a szívre e három közül, végeredményben ugyanazt jelenti.

Az önző szívű ember (velünk született hajlamaink szerint mindnyájan ilyenek vagyunk!) a társát birtokolni, kihasználni, manipulálni akarja. A manipuláció legfőbb eszköze pedig a beszéd.

Manipulálhat az ember a beszéddel úgy is, hogy nem beszél, vagyis elhallgat valamit. Elmondhatjuk az igazat, beszámolhatunk arról, ami történt, de egy kicsit igazítunk rajta, magyarán elferdítjük a valóságot. Gyakori módja a manipulációnak a hízelgés. Kapcsolatépítő, jó dolog észrevenni a másik ember jó tulajdonságát, hasznos megnyilvánulásait, sikerét, és ezt közölni is vele, de ha ezt azért tesszük, hogy előnyhöz jussunk, „bevágódjunk” nála, vagyis a magunk önző érdekében, az megtévesztés = hazugság. Akár tömegeket is lehet manipulálni hamis ígéretekkel, például választási siker érdekében, amire alighanem mindenki tud élő példát mondani. Végül is a beszéd minden manipulációs formáját a hazugság fogalmával foglalhatjuk össze.

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, – írja Pál apostol – hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre. (Efezus 4:29)

Nekünk, embereknek, életközegünk a bensőséges emberi kapcsolat, ezért szüntelenül azon kellene fáradoznunk saját érdekünkben, hogy építsük a házasságunkat, a barátságot, erősítsük a rokoni jó viszonyt, a munkatársi együttműködést. A hazug beszéd azonban mindezeket – legalábbis hosszú távon – bomlasztja, mert lerombolja a bizalmat.

Érdemes utánanéznünk, hogy a bomlasztó jelző különböző bibliafordításokban hogyan jelenik meg. Károli Gáspár rothadt beszédet ír; Kecskeméthy István és Buday Gergely Újszövetség-fordításaiban az ocsmány szót olvashatjuk; a Szt. Jeromos alapján készült katolikus fordítás gonosz beszédet ír. Legszigorúbb a Szt. István Társulat által kiadott szöveg, valamint a Békés-Dalos féle Újszövetség: Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat! A halk figyelmeztetés néha keményebb a dörgedelmesnél.

A Bibliában az izzó parázs (az eleven szén) a megtisztító lelkiismereti gyötrelem jelképe. (Ha éhezik, aki gyűlöl téged, adj neki kenyeret, és ha szomjazik, adj neki vizet, mert parazsat gyűjtesz a fejére. Példabeszédek 25:21-22)

Ézsaiást akkor hívta el követének az Úr, amikor rádöbbent, hogy végzetes bűn a tisztátalan beszéd. Kétségbeesetten kiáltotta: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom! (Ézsaiás 6:5). Ézsaiás ajkát (beszédét) az oltárról vett parázzsal érintette meg az Úr angyala, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva (Ézsaiás 6:7). Ma sem történhet másképp, és ma is erre van szükség. A kínzó lelkiismeret vezethet öngyilkossághoz is, mint Júdás esetében, de megtisztulhat az „oltárról” vett parázs által: Jézus Krisztus áldozatáért a bűnbocsánatban. Tiszta szívű és tiszta beszédű követek szólhatják csak az „örök élet beszédét” a tisztátalan ajkú (és szívű) néphez.


« A lelkiismeret tisztasága ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A gondolatok tisztasága »

beszéd, halál, hazugság, manipuláció, pletyka, trágár szavak, tudás fája

Miért jött Jézus?


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Isten ma sem engedékeny, hanem kegyelmes. Nem azt mondja a szolgának, hogy „jól van, fizess később”, hiszen tudja, hogy soha sem lesz képes fizetni. Nem is mérsékeli az adósságát („elég lesz, ha a felét kifizeted”), hanem követeli az egészet – vagy elengedi az egész tartozást.

Jézus nem törölte el a Törvényt, sőt elmondta, hogy a követelmény magasabb, mint ahogy látszik.

Megmondatott a régieknek: Ne ölj!… Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette.
(Máté 5:21-22)

Megmondatott: Ne paráználkodj! Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. (Máté 5:27-28)

Hasonlóképpen „feljebb teszi a lécet” a válással, az adott szóval, a megtorlással ill. megbocsátással, az ellenség szeretésével, az adakozással, az imádkozással és a böjtöléssel kapcsolatban.

Jézus nem szigorúbb Mózesnél, hanem radikális. Radix = gyökér. Radikális = gyökeres. Jézus tanítása a cselekedeteink gyökerére mutat rá; arra, hogy mi van a szívünkben. Isten Törvénye szívtükör. Ha ebbe a tükörbe nézek, meg kell látnom, hogy bűnös vagyok, nem állhatok meg Isten színe előtt. Nem tudok törleszteni, hiába kapnék bármennyi haladékot – kegyelemre van szükségem. Kegyelemben pedig azért részesülhetek, mert Jézus eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszögezve a keresztfára (Kolossé 2:14).


« Jézus etikája ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ Kőtáblára, vagy szívbe írt törvény? »


Szív: értékrendünk centruma

SZÍV = az ember belső szellemi műhelye, ahonnan a gondolatok elindulnak, ahol az érzések megfogannak, ahol az akarat döntései születnek. A Biblia szóhasználatában az egész ember a szív. Amilyen a szíve, olyan az ember.[ref]Cseri Kálmán, 1998[/ref]


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

“Add nekem a szívedet, fiam!” (Példabeszédek 23:26)

Az ÉRTÉK = előnyben részesített dolog.

A kisiskolás gyerek előnyben részesíti a focizást az unalmas leckeírásnál, a szerelmes férfi lemond a vacsoráról, ha ez az ára annak, hogy találkozhasson az imádott kedvessel. De az érték döntéseket – sőt életvezetést – meghatározó szerepére a Bibliában találjuk a legszebb példákat.

Mózes „inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak (értéknek!) tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot” (Zsidók 11:25-26).

Pál apostol felsorolja korábbi életének meghatározó értékeit: „Izráel népéből, Benjámin törzséből származom… a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért… az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért” (Filippi 3:5-8).

A MEGTÉRÉS = értékváltás = szívcsere

Az édenkerti tragédia során az embernek a szíve romlott meg: saját magát emelte trónra a Teremtő helyett. Ettől kezdve nem volt számára valódi érték az Urat szolgálni (művelni és őrizni a Kertet, uralkodni Istent képviselve a természet felett). Az ember magához ragadta a döntést erkölcsi kérdésekben: mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen – ezt fejezi ki a jó és a rossz tudásának fájáról szakított gyümölcs, mint jelkép. Ettől kezdve az Úr szolgálata és a környezet iránti felelősség helyébe a saját, közvetlen érdek került, egy szóval: az önzés. Ettől kezdve lép érvénybe az emberi szívnek az a jellemzése, amit a Szentírás az első globális ítélet – az özönvíz – kapcsán fogalmaz meg: „Az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz” (1Mózes 6:5).

A megromlott szív etikai tézisei

  • Az ember dönti el, hogy mi erkölcsös és mi erkölcstelen (ez a gyümölcse a jó és rossz tudása fájának).
  • Az ember csak saját magának tartozik felelősséggel (nincs tekintély az ember fölött = az ember a maga istene).
  • Az erkölcs forrása is az ember. A mérce a kultúrában, a társadalomban, a többségi döntésben vagy a szituációban van.

Saul életében a Pál-fordulás = a megtérés – szív-cserét, az értékek kicserélését jelentette. A farizeusi vallásos buzgalmat, a merev törvénytiszteletet, a teológiai képzettség túlértékelését, az Isten népéből való test szerinti származást felváltotta a Krisztus iránti szorongató szeretet (2Korinthus 5:14). Pált nemcsak azért tartjuk a „szeretet apostolának”, mert megírta a Szeretet Himnuszát (1Korinthus 13), hanem inkább azért, mert a sikeresnek ígérkező karriert és a biztonságos, kényelmes életet fel tudta adni az Úr ismeretéért és szolgálatáért, ami bizony sok szenvedést, nélkülözést, üldöztetést és (földi értelemben) bizonytalan jövőt hozott számára. Ugyanakkor nem önmagáért fáradozott, hanem azokért a többségükben pogányokért, akiket addig nem is ismert, és akiktől nem várhatta, hogy valaha is hálásak lesznek neki.

Az új szív etikai tézisei:

  • Az erkölcsi megítélés Isten kompetenciája.
  • Életünkkel Istennek kell számot adnunk.
  • A mérték Isten örök érvényű kijelentése.

Az érték-váltás lényege: az önzést a szeretet váltja fel.

„Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt.” (Lukács 17:33)


« Honnan ered az etikánk? ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A lelkiismeret tisztasága »


Ítélet és Örömhír

Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: “Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája!”
(Jelenések 14, 6:7)

Nincs ítélet evangélium nélkül, és nincs evangélium ítélet nélkül.

Ősszüleink elfordultak Istentől, és ítélet sújtotta őket: kiűzetés, halál. De megszólalt az evangélium: Az asszony utóda a Kígyó fejére tapos (1Mózes 3:15).

Izráel népe elfordult Istentől, és ítélet sújtotta őket: fogság és szétszóratás. De megszólalt az evangélium: Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked. (Ézsaiás 54:7-8)

Korunk embere elfordult Istentől, és ítélet sújtotta: Isten kiszolgáltatta az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak (Róma 1:28). De az evangélium, az örömhír ma is szól: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (János 3:16).

A bűn magában hordja az ítéletet

A letépett virág elhervad hervasztás nélkül is, mert elszakadt élete forrásától.

Istentől elszakadva mi is ítélet alatt állunk: ki vagyunk szolgáltatva a halálnak, nincs aki megvédjen.

Isten ítéletének jelei életünk minden területén megmutatkoznak: természeti környezetünkben, társadalmi jelenségekben, személyes életünkben.

1. Az ítélet jelei a természetben

Teljesen elpusztul a föld, teljesen kifosztják.
Az ÚR jelentette ki ezt az igét.
Gyászol, hervad a föld, elalél, hervad a világ,
elalél a magas ég a földdel együtt.
Gyalázatossá tették a földet lakói, mert megszegték a törvényeket,
megmásították a rendelkezéseket, megszegték az örök szövetséget.
Ezért átok emészti a földet, megbűnhődnek lakói…
Megnyílnak a magas ég csatornái, és megrendülnek a föld alapjai.
Recseg, ropog a föld, darabokra törik a föld, inogva reng a föld!
Ide-oda tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, mint a kunyhó!
Ránehezedik vétke, és elesik, nem is kel föl többé.
(Ézsaiás 24:3-6, 18-20)

Ézsaiás próféciájának beteljesedését figyelhetjük meg napjainkban. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy természeti katasztrófák korábban is voltak, földtani és régészeti leletek tanúskodnak erről.

De Isten ítélete is elkezdődött már akkor, amikor első ízben fordult el tőle az ember: az Éden-kertben. Az ítélet időnként „tetőzik”, amikor a gonoszság áradata is megnövekszik. Ilyen ítélet-tetőzés volt valaha az özönvíz. De a természeti katasztrófákban megmutatkozó ítélet folyamatosan tart. Földrengésekre Jézus is utal (Máté 24:7; Márk 13:8). Mind ezzel együtt az a benyomásunk, hogy ezek a katasztrófák egyre sűrűbben jelentkeznek, hasonlóképpen a lavina lezúdulásához, amelynek egyre nő a tömege és a sebessége.

Észre kell vennünk azt is, hogy a természeti katasztrófákat jelentős mértékben emberi tevékenység váltja ki. Gyalázatossá tették a földet lakói, mert megszegték a törvényeket – írja Ézsaiás. A természet egyensúlyát fenntartó törvények ellen vétettünk a felelőtlen erdőirtással, mértéktelen műtrágyázással, környezetszennyezéssel, ózonpajzsot átlyukasztó gázok kibocsátásával.

2. Az ítélet jelei a társadalom életében

Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad
(Máté 24:7)

Háborúk is voltak mindig az emberiség történetében. Akik falvaik és városaik pusztulását, lányaik és asszonyaik megerőszakolását, a fogságot és az öldöklést elszenvedték, Isten ítélete miatt szenvedtek.

Így szóltak a próféták az asszír hódításról, a babiloni fogságról, Jeruzsálem pusztulásáról a káldeusok majd a rómaiak által, Izráel népének szétszóratásáról. De így értelmezték a mi népünk életében a tatárjárást és a törökdúlást nemcsak a reformátorok, hanem Kölcsey is a Himnuszban: „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben…”

A 20. században a háborúk permanenssé váltak. Dühöng és pusztít a nemzeti sovinizmus. A népirtás és a pogromok a föld valamelyik részén szinte mindig jelen vannak. A terrorizmus feltartóztathatatlannak látszik. A közélet – úgy érezzük – soha sem volt olyan mértékben hazugsággal és korrupcióval fertőzött, mint napjainkban. „Megáradt a gonoszság” – írja Babits a Jónás könyvében.

3. Az ítélet jelei személyes életünkben

Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.
(Máté 24:12)

Az Élet Forrásától – Istentől – való elszakadásunknak nyilvánvaló és egyenes következménye, hogy azóta betegségek támadnak meg minket, öregszünk, végül (biológiai értelemben) meghalunk.

De Istentől elszakadva egymástól is elszakadunk. Szenvedünk a magánytól, miközben nem tudjuk egymást elviselni. Könnyen kialakul az életünkben egy ördögi kör, amely „pokollá” teszi a párok, a családok, a közösségek életét.

Ki vagyunk szolgáltatva az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak. Ebben valósul meg az ítélet rajtunk.

Az emberi kapcsolatok sérülésének és betegségeinek egész sora figyelhető meg napjainkban. Néhány jellegzetes ezek közül:

Megrendült bizalom ∙ Értékét vesztett hűség

Válás

Páros magány ∙ Szexuális devianciák

Szüleikkel élő árvák

Sterilizált fiatal nők ∙ Magzatelhajtás

A jövő jelen van

Néhány teológus vitatkozik arról, hogy a Bibliában a végidőkre vonatkozó jövendölések valóban a jövőről szólnak-e, vagy a szerző saját korát igyekszik jellemezni. Különösen a Jelenések Könyve képezi e vita tárgyát. Úgy vélem, hogy ez a vita értelmetlen, mert mindkét félnek igaza van.

Az ég közepén repülő angyal (Jelenések 14:6-7) már az apostoli igehirdetések idején szárnyra kelt, hogy hirdesse az örök evangéliumot minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetségnek. Ma még nem ért egészen útja végére, de hamarosan teljesíti a Máté 24:14-ben kijelölt küldetését. Megdöbbentő, hogy az angyal nem a János 3:16-ot idézi (Úgy szerette Isten a világot…), hanem istenfélelemre szólít fel. Erkölcsileg lezüllött világunkban éppen ez hiányzik. Kijelenti: Eljött Isten ítéletének órája. Tapasztaljuk.

A hamis próféta is működött már az első században, és tanít napjainkban is, hogy sokakat megtévesszen.

A fenevadban az első század végén a keresztyének Néró császárt ismerték fel. Igazuk volt. De a fenevad az elmúlt kétezer évben újra megjelent több ízben is. A mi nemzedékünk is láthatta néhány megjelenését. Adatott neki nagyokat mondó és istenkáromló száj (Jelenések 13:5).

Az első keresztények számára Róma volt a nagy Babilon. Mi már kezdjük sejteni, hogy a mi korunkban nem lehet földrajzilag lokalizálni: a Globális Pénzhatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett uralkodni akar.

A hajnalcsillag

A hajnalcsillag a remény csillaga. Ha felragyog, már tudják a virrasztók, hogy közel van a reggel.

Péter apostol szerint a hajnalcsillag a szívünkben kel fel (2Péter 1:19). A hajnalcsillag maga Jézus (Jelenések 22:16). Ő mondta: Aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe (János 5:4).

Isten végső válasza az ember bűnére nem az ítélet, hanem az evangélium.

Ítélethirdetésre szükség van, hogy megszólalhasson az evangélium. Csak az tudja igazán, hogy mi a kegyelem, aki előbb megtudta, hogy halálra van ítélve.

Az ítélet persze érvényben marad, ha valaki nem hajlandó meghallani az evangéliumot. Ha a gutaütött fekve marad a kelj fel és járj felszólításra, nem tapasztalja meg Jézus gyógyító hatalmát. Ma, ha az Ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket! (Zsidók 3:7-8).

Láttuk, hogyan van jelen az ítélet a természetben, a társadalomban és az ember személyes életében. Az evangélium terjedése éppen fordított irányba halad: a személytől a társadalmon át a természetig.

Az embernek személyesen kell újjászületnie. Nem elég beleszületni egy hívő családba. „Ha valaki istállóban született, attól még nem lesz ló” – mondta Luis Palau.

Ha Isten lelki ébredést ajándékoz egy népnek (ez azt jelenti, hogy sokan felismerik: ítélet alatt állnak és elfogadják az Ő kegyelmét), akkor erkölcsi megújulás következhet be a társadalom életében is. Ez történt több európai országban a 16. századi reformáció idején, egy évszázaddal később Angliában Wesley fellépése után, a finn ébredéskor a 19. században. Erről szól Jézus a Hegyi Beszédben: Ti vagytok a föld sója (Máté 5:13). Ahogyan a só ízletessé teszi az ételt, Jézus tanítványainak jelenléte élhetővé teheti az életet a társadalomban.

A közgondolkodás megújulása hozhatja létre az erkölcsi megújulást. A természet pusztulásának a megállítása ennek lehet a következménye:

személy
Újjászületés
Valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok.
1Thesszalonika 5:5

társadalom
Erkölcsi megújulás
Ti vagytok a föld sója.
Máté 5:13
Nép a népre kardot nem emel.
Ézsaiás 2:4

természet
Meggyógyul a föld
Ha kiárasztod Lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.
Zsoltárok 104:30

A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát.
A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog
(Ézsaiás 9:1)


« Jézus Etikája

« Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül


Az indítékok és tettek tisztasága

Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Lázár, jöjj ki! (János 11:43)

Az Éden-kertben meghalt az ember.
Bűnt követett el, ezáltal elszakadt Istentől, az élet forrásától. Ettől kezdve csak biológiai értelemben él tovább, lelkileg halott.

bűn → sötétség = halál

A sötétség és a halál szavakat a Biblia szinte szinonimaként használja.
Pál apostol így bíztatja a hívőket: Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben… Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok (1Thesszalonika 5:4-5) János apostol pedig ezt írja: Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe (1János 3:14).

Mi jellemzi a halottat?

1. Nem érzékeli mások szükségleteit és szenvedéseit.

Azt hiszem, sok ilyen – biológiai értelemben élő – embert ismerünk. Velük nem szerveződnek közösségek, mert ahhoz empátiára – a másik emberre való odafigyelésre és a másik megértésére – lenne szükség. Nem képesek kölcsönösen kielégítő házastársi kapcsolatra és egymást építő barátságra sem.

2. Nem tud jót tenni – de a rosszat, a „sötétség cselekedeteit” (Efezus 5:11) igen.

Aki testi értelemben halott, az nem tud se jót, se rosszat tenni, csak bűzleni és oszladozni képes, ehhez azonban nem kell szándék és akarat. A lelkileg halottaknak is megy „magától”, akarattalanul is a „sötétség cselekedeteinek” a véghezvitele; ez a bűn-állapot bűze. Pál apostol hosszú listát ír ezekről: Házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók (Galata 5:19-21). Van-e olyan házaspár, amelynek az életében ezek közül legalább egy nem fordult elő soha?

3. Saját magán sem képes segíteni.

Ez testi értelemben nyilvánvaló. De Isten igéje alapján be kell látnunk, hogy ez a kijelentés lelkileg is igaz. Minden keresztyén Pál apostollal együtt vallja, hogy megtérése sem az ő érdeme, Istent illeti érte a hála, hiszen Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és Ő vitt át minket szeretett Fiának országába (Kolossé 1:13).

4. Nem hallja, ha megszólítják.

Hogy lehet akkor, hogy a negyednapja halott Lázár meghallotta Jézus szavát, amikor azt kiáltotta: Lázár, jöjj ki! (János 11:43)?

A halott ember egyetlen esélye (testi és lelki értelemben egyaránt) az IGE természetfölötti megszólító ereje.

Eljön az óra, és azt most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.
(János 5:25)

A legfontosabb, amit Istentől a magunk számára kérhetünk, a halló szív. Szokatlan ezt a jelzőt a szívhez illeszteni, de lelki értelemben teljesen illeszkedik hozzá. A szív – lelki értelemben értékrendünk központja – „hallószerv” is lehet: arra figyelünk, ami fontos számunkra. A fiatal Salamon király trónra lépésekor halló szívet kért az Úrtól (az eredeti szöveg pontos fordítása szerint), hogy jól tudjon kormányozni (1Királyok 3:9). Rá akart hangolódni Isten eligazító szavára.

Ugyanakkor a legsúlyosabb következménnyel járó mulasztás, amit egy ember elkövethet, az, hogy amikor Isten megnyitja a szívét a hallásra, nem akarja meghallani, hogy mit mond neki az Úr. Ezért figyelmeztet: Ma, ha az Ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket! (Zsidók 3:7-8). A kemény szív magára vonja az ítéletet: Hallván halljatok, és ne értsetek (Ézsaiás 6:9; Máté 13:14).

A gonosz szolgának „halott” cselekedetei vannak

Nem kétséges, hogy amikor Jézus példázataiban a király vagy egy nagy hatalmú úr szolgáiról beszél, hívő emberekre utal. Isten szolgái is lehetnek engedetlenek, uruk akaratát nem értők, társaikkal szemben gonoszok. Ez a tény is figyelmeztet minket.

A gonosz szolga elássa vagy kendőbe csavarva őrzi ura pénzét. (Máté 25:25; Lukács 19:20)
Ez az ember – a talentumokról szóló példázat egyik szereplője – látszólag semmi rosszat nem tett: nem lopta el a pénzt, sőt gondoskodott arról, hogy megmaradjon. Amikor számadásra kerül a sor, nem érti, hogy mi a baj. Hogy lehet, hogy ura őt gonosznak nevezi? Tudtam, hogy kemény ember vagy – kezdi védekezését. Éppen ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz – hangzik a válasz. Kiderül, hogy ez a szolga nem ismerte a gazdáját, nem tudott az ő fejével gondolkodni. Bennünk pedig Krisztus gondolatai vannak (1Korinthus 2:11) – írja ezzel szemben Pál apostol. Konklúzió: az Úrral való közösség, más szóval a Szent Lélekkel való betöltekezés nélkül nem leszünk képesek szolgálni az Urat.

A gonosz szolga nem táplálja, hanem veri a szolgatársait, és a hitetlenek körében érzi jól magát. (Máté 24:45-51)
Ez az ember úgy viselkedik, mintha nem tartozna Krisztus egyházához. Az idézett példázat szerint az lenne a dolga, hogy gondoskodjék ura háznépéről. Ehelyett önkényesen cselekszik, azt teszi, ami jól esik neki, nem látja el a feladatát. Saul király példája lehetne komoly figyelmeztetés számára. Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke (1Sám 15:23). De Jézus is kimondja az ítéletet: aki hitetlenül él és a hitetlenekhez ragaszkodik, azt az Úr a képmutatók sorsára juttatja (Máté 24:51).

A gonosz szolga csak a kötelező munkát végzi el. (Lukács 17:10)
Ennek az embernek nem szívügye Isten munkája, hanem terhes kötelesség. Akit valóban szeretek, annak azt is megteszem, amire külön nem kér meg, mert „kitalálom” a gondolatát és az óhaját. A gyümölcsöző keresztyén élethez Istennel való szeretetkapcsolatra van szükség.

Indítékaink mérlege

Tehetek sok szépet és jót, de ha szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból (1Korinthus 13:3). Isten a szíveket vizsgálja, ezért döntő kérdés, hogy milyen indítékok vannak erényeink és jócselekedeteink mögött. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek – dicsekszik a vallásos ember. De Isten látja a belső valóságot, ami a tetszetős külső mögött van. Ezért mondja Isten embere: Minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha (Ézsaiás 64:5). Egy 17. századi francia ateista, La Rochefoucauld is meglátta ugyanezt: „Erényeink csak álcázott bűnök” – írja.

Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek! (Lukács 18:13)

A vallásos emberek is csak Isten kegyelmében reménykedhetnek. Krisztus vére… megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől (Zsidók 9, 14).

Mit tegyünk? – teszi fel a kérdést Jézusnak a vallásos emberek egy csoportja (János 6:28). De ugyanezt kérdezik Pétertől az első Pünkösd napján a különböző országokból összesereglett hívők, akik megdöbbentek annak a hírnek hallatán, hogy Isten feltámasztotta a halálból azt a Jézust, akit a jeruzsálemi vallásos vezetők irigységből és vallásos buzgalomból pogányok keze által megölettek (ApCsel 2:37).

A válasz kétféle:

Higgyetek… (János 6:29)

Térjetek meg… (ApCsel 2:38)

Hasonló válaszokat kaptak azok is, akik személyesen tették fel ezt a kérdést.
A filippi börtönőr:

Higgy az Úr Jézusban… (ApCsel 16:31)

A gazdag ifjú:

Add el vagyonodat, osztd szét a szegényeknek…
aztán jöjj és kövess engem! (Máté 19:21)

Vagyis: változtass az értékrendeden és az életvezetéseden, más szóval: térj meg!

Ezek a bibliai igék így egymás mellett arról győznek meg, hogy a hit és a cselekedet szorosan összetartoznak, nem szabad, de nem is lehet szembeállítani őket. A gazdag ifjúban volt vallásos érdeklődés, de nem bízott abban, hogy „biztonságos” az az út, amit Jézus kínál neki, más szóval: nem hitt Jézusban. A filippi börtönőr más eset. Nem tudunk arról, hogy vallásos lett volna, de Pál és Szilász magatartása és a megdöbbentő események meggyőzték arról, hogy hitelt adhat Pál szavainak: nyíltan vállalta Jézust azzal, hogy megkeresztelkedett és a tanítványokat befogadta a házába.

A megtérés minden esetben az indítékok és a tettek megváltozását jelenti. A kiinduló pont a hit (a bizalom) Jézusban. Isten nem a mi vallásos buzgalmunkért vagy emberbaráti tetteinkért szeret minket, hanem azért, mert az Ő lényéből szeretet fakad. Jézusban kegyelmet kínál a tőle elfordult, gonosz embernek. Aki bízik ebben a kegyelemben (hisz Jézusban), annak megváltoznak az indítékai és ettől az életvitele. Nem a jótett eredménye a Jézussal való kapcsolat, hanem a Jézussal való kapcsolatból fakadnak a jótettek.

Zákeus tettei Jézus látogatása előtt: vagyonszerzés hamis úton, zsarolás. Örök sorsa: kirekesztés Isten népének közösségéből.

Zákeus tettei a Jézussal való találkozás után: jóvátétel, mások segítése. Örök sorsa: Isten családjának tagja, mivelhogy ő is Ábrahám fia (Lukács 19:9).

Összefoglalva: Nem a vallásos ember üdvözül, aki azt mondja Jézusnak: Uram, Uram; hanem csak az, aki cselekszi a mennyei Atya akaratát (Máté 7:21). De a Atya akaratát cselekedni csak az képes, aki átment a halálból az életbe (János 5:24) a Jézusba vetett hit által.

A „tiszta” cselekvés forrása az élő hit Jézus Krisztusban.


« A gondolatok tisztasága ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A kapcsolatok tisztasága »


Jézus etikája

Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Törvényemet a szívükbe írom be (Jeremiás 31:33)

Az etika eredetéről szólva már utaltunk arra, hogy az embert Isten erkölcsi lénynek teremtette. Az ember erkölcse a Teremtő kijelentéséből fakad. Isten fenntartotta magának az élet és a halál felől való döntés jogát, de nemcsak ezt, hanem azt is, hogy Ő mondja meg: mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen. Ez ellen lázadt fel az ember a Kígyó sugalmazására.

A „kijelentés etikája” legtömörebben a Tízparancsolatban nyer megfogalmazást. Ezt a kőtáblákra vésett Törvényt az Úr Jézus a Hegyi Beszédben újra értelmezte és alkalmazta, majd rámutatott az Istentől származó Törvény lényegére, amikor egy törvénytudó kérdésére kiemelt két parancsolatot:

Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
(Máté 22:37-39)

Jézus eszerint nem tanított mást, mint az Ószövetség. Sőt hangsúlyozta: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat (Máté 5:17).

Mi a különbség a humanista és a bibliai etika között?

Az alábbi vázlat lehetővé teszi, hogy összehasonlítsuk a humanista gondolkodást és a bibliai tanítást néhány fontos kérdésben:

[table id=1 /]

Az emberek többsége magától értetődőnek tartja azt, hogy a saját maga tulajdonosa. „Mégis, kinek az élete?” – így szól egy ismert dráma címe, melyben egy súlyos balesetet szenvedett tehetséges fiatalember nehéz küzdelmek árán eléri, hogy a kórházban kapcsolják ki az életben tartó készülékeket. Ez a szemlélet szabadítja fel az embereket saját testük pusztítására, vagy akár az életük kioltására. A Biblia ezzel szemben ezt mondja: Nem a magatokéi vagytok (1Korinthus 6:20). Szépen és egyértelműen fejezi ki ugyanezt a Heidelbergi Káté az első kérdés-feleletben:

Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?
Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.

De folytassuk az összehasonlítást három fontos téma – az ember, a tekintély és az erkölcs – dolgában:

[table id=2 /]

Rousseau azt tanította, hogy az ember eleve jó, de megrontotta a civilizáció. Ebből kiindulva fogalmazta meg híres jelszavát: Vissza a természethez! A mai humanisták nem utasítják el a civilizációs vívmányokat – ők is használják az elektromos áramot, a hírközlési technikát, a gépesített közlekedést stb. De a jelszónak megfelelően sokmindent „természetessé” igyekeznek tenni: természetes táplálkozás, természetes gyógymódok, természetközeli életforma… Mindezekre valóban nagy szükség van, mert a civilizáció pusztításai Rousseau óta gigantikus méretűvé váltak. A humanizmus úttévesztése abban van, hogy nem a természethez, hanem a természet Alkotójához lenne szükséges visszatérni. Ez a lépés változtatná meg az értékrendünket és tisztítaná meg önző, rövidlátó gondolkodásunkat.

Az ember nem képes önerejéből véghezvinni ezt a szemléletváltást, mert mindenestől, lénye legmélyét tekintve megromlott. A „jó” emberek is ebbe a kategóriába tartoznak, ezért kell nekik is újonnan születniük. Télen nem találunk az erdőben gombákat, pedig azok ott vannak akkor is: a talajt behálózzák a gombafonalak. Ami látható a gombákból, az a gomba-termés. A gomba bizonyos időjárási feltételek mellett terem. A hírhedt bűnösök – a világ zsarnokai és tömeggyilkosai – hatalmas „bűngombákat” teremnek. A „rendes emberek”, a tisztességes polgárok bűngombái alig látszanak, néha csak a velük együtt élők veszik észre. Ha ki akarjuk irtani a gombákat, nem elég mindig szorgalmas leszedni; ki kell cserélni a talajt. Ez az újonnan születés, amit Isten kegyelméből az Ő igéje és Lelke végez, de csak „ama napra” készül el a munkával, amikor tökéletesként állítja maga elé az egyházat – a világból kihívottak közösségét (Efezus 5:26-27).

A mai humanisták számára a civilizációnál nagyobb bűnbak a tekintély. Ezt igyekszik kiiktatni az életből a szabados korszellem. A tendencia a pedagógiától a gazdasági életig szinte minden területen felfedezhető. Aki már szakított ezzel a szemlélettel, az felismerte, hogy Isten uralmának elfogadásánál, az Ő szolgálatánál nincs nagyobb kiváltság és tisztesség.

Korábban már rámutattunk arra, hogy a bűneset kapcsán az ember visszautasította Isten megbízását és uralmát azzal, hogy az erkölcsi megítélést a maga kezébe vette. Más szóval: önmaga istenévé vált. Ettől kezdve az egymást követő évszázadok során az erkölcs fokozódó relativizálódását figyelhetjük meg. Isten nem változik, ezért az általa adott erkölcsi útmutatás és mérce is állandó. Az ember etikája azonban korszakok és kultúrák függvénye. Napjainkban már a szituatív erkölcsnél tartunk, ami azt jelenti, hogy helyzete válogatja: mi erkölcsös és mi nem. A következő lépés valószínűleg az lesz, hogy semmi sem erkölcstelen, amit az ember nem tart annak. Ezt látva kételkedni kezdünk abban is, hogy az ember értelmes lény; hiszen nem volna nehéz belátni, hogy szilárd talajon biztonságosabb a járás, mint a mocsaras ingoványon.

A büszke humanista

Az ősidőkben Bábel tornya jelképezte az ember önhitt büszkeségét. Ezt a félbemaradt monumentális építményt ragyogó fantáziával megfestette Pieter Bruegel a 16. században. Egy 20. századi festőművész – Pierre Brauchli – kiegészítette a csonka tornyot egy atomreaktor hűtőtornyává. A kép címe: Bábel tornya ma.

„Sok van, mi csodálatos, de az embernél semmi nincs csodálatosabb” – kezdi a kórus az embert dicsőítő himnuszt Szophoklész drámájában – legalábbis Trencsényi Waldapfer Imre fordításában. Hiszen az ember csodálatos dolgokat visz végbe: fölszántja a földet, átszeli hajójával a tengert, megszelídíti a vadállatokat. A mai Szophoklész énekelhetne az űrhajókról, az atomenergiáról, az informatikáról…

A fődolog a teljesítmény és a még nagyobb teljesítmény. Csodáljuk és kitüntetjük a bajnokokat – és magát az embert. Néha megtörténik, hogy egyik-másik bajnok váratlanul összeesik a pályán; sajnáljuk és gyászoljuk őt. Járhat-e így „maga az ember”?

A vallásos embernek is vannak teljesítményei. Böjtölök kétszer egy héten, dézsmát adok mindenből, amit szerzek…” – kezdi a felsorolást (Lukács 18:9-14). Vannak, akik díjazzák ezért, de Isten nem dicséri meg. Ő nem teljesítményeket vár tőlünk.

A reménytelen humanista

A csodálatos teljesítmények azonban – mint a rossz puskák – néha (de előbb-utóbb szinte mindig) visszafelé sülnek el. A toronyépítők egymás ellen fordulnak, majd szétszélednek. A munkagépek fegyverekké válnak. A gyors közlekedés és hírközlés nem biztosít több időt, mert a civilizált ember nem ér rá ellazulni. Szophoklész drámája pedig – Ratkó József fordításában – másképp szólal meg: „Sok szörnyű csodafajzat van, s köztük az ember a legszörnyebb”, mert megsebzi a földanyát, és rabbá teszi az állatokat. A civilizáció pusztítja és szennyezi a környezetet. „Az ember fáj a földnek” – írja Vörösmarty. „Az emberfaj sárkányfog vetemény: nincsen remény, nincsen remény.”

Reménytelen humanista a vallásos ember is. Amikor rájön, hogy képtelen megfelelni a Törvény mércéjének, megpróbálja kiengesztelni Istent: sanyargatja, bünteti magát, fokozza vallásos teljesítményeit, és kétségbeesetten fogadkozik: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked (Máté 18:26). Nem kegyelmet kér, hanem haladékot. Balgán és öntelten azt hiszi, hogy ki tudja fizetni Istent. A példázatban szereplő király nem haladékot ad, hanem kegyelmet: Megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát (Máté 18,27).

Miért jött Jézus?

Kőtáblára, vagy szívbe írt törvény?

A tízparancsolat Jézusra mutat

A vallásos emberek nem mind Jézus követői


« A párkapcsolatok anomáliái – az önzés ideológiája ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ Ítélet és örömhír »