Mi baj van a pszichológiával?

Lehet-e bibliai lelkigondozásnak tekinteni azt a munkát, melynek keretében pszichológiai teszteket töltetnek ki, önismereti vagy társkapcsolati játékokat alkalmaznak?

Néhány bibliai lelkigondozással foglalkozó szerző éles kritikát fogalmaz meg a pszichológiával és a pszichológiára épülő lelkigondozással szemben. Vannak, akik a pszichológiát „csak” veszélyesnek tartják, de akadnak olyanok is, akik az ördög eszközének tekintik.

Magam is pszichológus vagyok, de ismerek más pszichológusokat is, akik élő hitű keresztyének, bibliai módon gondolkodnak az emberi életről és az emberek lelki problémáiról, mégsem dobják a papírkosárba pszichológiai ismereteiket, amikor dolgoznak. Ez a tény arra kényszerít, hogy nyersen és egyenesen feltegyem a kérdést:

Mi baj van a pszichológiával?

Meg kell mondanom: a pszichológiával valóban baj van. Ez a baj részben abból adódik, hogy a pszichológia, amikor meg akarja érteni a lelki jelenségeket, és ennek érdekében kutatásokat végez, meglehetősen különböző antropológiai előfeltevésekre épít, akár kísérletekkel és rendszeres megfigyelésekkel dolgozik (például a behaviorizmus), akár egyedi esetek megfigyelése és elemzése alapján alkot elméleteket (például a pszichoanalízis). Más megfogalmazásban: először válaszol arra a kérdésre, hogy kicsoda az ember, és ezután fog bele az ember viselkedésének, gondolkodásának v. akár lelki zavarainak a vizsgálatába. Mindeközben az embert, akit meg akar érteni, gépnek, állatnak, vagy minden más élőlény fölött álló aktív, autonóm lénynek tekinti, attól függően, hogy melyik pszichológiai irányzat követője. A különböző pszichológiai irányzatok emberképei nem fedik egymást: ha például egy behaviorista szemléletű könyv elolvasása után egy humanista szerző művét vesszük a kezünkbe, az a benyomásunk, hogy nem is ugyanarról az élőlényről (az emberről) szól.

De mégis közös sajátossága az összes pszichológiai emberképnek, hogy egyik sem egyeztethető össze a Biblia emberképével.

A legfőbb pszichológiai irányzatok nagy vonalakban

A behaviorizmus az emberi viselkedés objektív megfigyelésére törekszik. Azzal nem foglalkozik, hogy mi van a viselkedés „mögött”, csak azt nézi és regisztrálja, ami megfigyelhető. Úgy véli, a lelki fejlődés: tanulási folyamat. A viselkedési zavar oka az, hogy valamit rosszul tanultunk meg, hibásan gyakoroltunk be. A megoldás: viselkedésterápia, vagyis a rosszul begyakorolt viselkedéssémák leépítése, és új, jó sémák begyakoroltatása. Ami rossz, azt nem gyakoroljuk, vagy negatív megerősítést alkalmazunk (a köznyelv ezt büntetésnek nevezi); ami jó, azt pozitív megerősítésben részesítjük (magyarul: jutalmazzuk). Jutalmazás-büntetés, avagy: megerősítés-kioltás. Így idomítják az állatokat is.

Kérdés: használjuk-e a jutalmazás-büntetés módszert a gyermeknevelésben? Korlátozott mértékben igen. Ez nem áll ellentétben a Biblia tanításával sem. De súlyosan tévedünk, ha azt hisszük, hogy az ember csupán mechanikus lény, és a tanulási folyamatok alapján megérthetjük a lelki életét és annak zavarait.

A pszichoanalízis az evolúció elméletének emberképét vette át, ami azt jelenti, hogy az ember is az állatvilág tagja, vagyis ösztönlény. Lelkileg is csak akkor működik harmonikusan, ha alapvető ösztöntörekvéseit – főleg szexuális vágyát – kielégíti. A pszichoanalízis felfedezte, hogy vannak nem tudatos lelki folyamatok is. Kellemetlen és fájdalmas élményeinket nem szeretjük tudni, ezért ezeket kiszorítjuk a tudatunkból: elfojtjuk. Ez történik gyermekkorunk fájdalmas lelki traumáival is: a tudattalanba szorítjuk őket. Ezzel azonban nem szűnnek meg, hanem ellenőrizetlenül tovább működnek, neurózist okozva. A megoldás: az elfojtott élmények feltárása, és a betöltetlen szükségletek kielégítése, azaz: pszichoanalízis.

A tudattalan lelki tartalmak létezése tény. Feltárásuk és megismerésük hasznos lehet. De súlyos tévedés azt hinni, hogy lelki zavaraink csupán a gyermekkori traumákban gyökereznek. A Biblia azt tanítja, hogy a leli zavarok – és a társas élet zavarai – alapvetően az Istentől való elszakadásban, azaz a bűnben gyökereznek. Lehet, hogy néhány embernek pszichoanalízisre is szüksége van, de mindannyian megváltásra és Isten kegyelmére szorulunk.

A humanista pszichológia felfedezte, hogy az ember nem gép és nem állat, hanem vannak sajátosan emberi szükségletei és képességei is. Legfontosabb sajátossága, hogy „egyedüli példány” (Kosztolányi), ezért minden egyes ember önmagává szeretne válni, vagyis önmegvalósításra törekszik.

A humanista pszichológia, miközben részben tartalmazza azt is, amit a Biblia mond az emberről, tükrözi azt az emberi lázadást is, amiről a bűneset története számol be. Ennek a lázadásnak a lényege: az ember a maga nevében akar uralkodni, nem Isten nevében. Más szóval: a maga istene óhajt lenni, ő maga akarja eldönteni, hogy mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen – Isten ne szóljon bele az életébe.

A keresztyén ember Krisztus-központú, a humanista ember-központú. Elég nagy különbség.

A Biblia “pszichológiája”

A Biblia is azt tanítja, hogy az ember nem gép és nem állat, de „porból” lett ő is, mint az állatok, és teste ugyanazokat az anyagokat tartalmazza, mint az élettelen természethez tartozó ásványok. Minthogy a Teremtő „élet leheletét lehelte orrába”, sajátosan emberi szükségletei és képességei lettek, hasonlóak a Teremtő szükségleteihez és képességeihez: például bensőséges és személyes kapcsolatra vágyik, eredetit és személyeset törekszik adni, amikor létrehoz valamit (ezt nevezik kreativitásnak). Mindezekre azért van szüksége az embernek, mert a teremtett világban Istentől származó küldetése van: Őt, a Teremtőt kell képviselnie – az Ő képét kell hordoznia – a világban. A Teremtőtől kapott áldás után Őt képviselve kell uralkodnia a természet felett.

A Biblia emberképe röviden: az ember Isten eltorzult képe. Miközben az emberi test állati test, melynek működése emberi (azaz orvosi) eszközökkel befolyásolható és javítható, vannak mechanikus folyamatai (reflexei és tanulási képessége), vannak testi és lelki alapszükségletei, melyeket ki kell elégítenie, ha testileg és lelkileg egyensúlyban kíván élni – és mindezek emberi (orvosi vagy akár pszichológiai) eszközökkel befolyásolhatók.

Pszichológia és bibliai lelkigondozás

Mindezek alapján úgy vélem, hogy a pszichológiai segítségnyújtás – bármelyik irányzat emberképén alapul is – csak egy „rész-emberen” segít, nem az egész emberen. Az ember alapvető baja adott esetben nem az, hogy pszichésen zavart vagy beteg, de az sem, hogy testileg nyomorék, tüdőbajos vagy rákos (mindez és még sok egyéb baj, de nem a legnagyobb: Jobb neked ha csonkán vagy sántán mégy az életre… Máté 18:8), hanem az, hogy az Élet Forrásától (Istentől) elszakadt, vagyis lelkileg halott állapotban van. Ezért minden bibliai lelkigondozásnak (a bibliai házassággondozásnak is) elsődleges célja, hogy a gondozott ember (vagy emberpár) megismerje Istent vagy közelebb kerüljön hozzá. Ha ez megtörténik, lelki (vagy párkapcsolati) zavara is könnyebben helyreáll.

Kérdés: lehet-e bibliai lelkigondozásnak (vagy házassággondozásnak) tekinteni azt a munkát, melynek keretében a gondozottakkal pszichológiai teszteket töltetnek ki, önismereti vagy társkapcsolati játékokat alkalmaznak? Az én válaszom: Igen, ha a probléma megoldását nem a pszichológiai eljárástól, hanem Istentől várjuk. Ugyanakkor: ha Isten Igéjét csak illusztrációnak használjuk, de a szabadulás vagy a gyógyulás útját az Igéből nem mutatjuk meg, nem beszélhetünk bibliai lelkigondozásról.