A hiányok terhe

Mi szokott hiányozni?

Kapcsolathiány. „A szüleim nem foglalkoztak velem, nem szerettek igazán.” Lehet, hogy eldobtak. Nagyon sok ember el tudja mondani sajnos. Az 50-60 éven felüliek elmondhatják, hogy szülők nélkül töltötték az életük első részét, ahol futószalagon etették és fürdették őket. Pedig a gyermeknek nagy szüksége van a szüleivel való kapcsolatra.

Biztonsághiány. Vagy nem foglalkoztak a gyermekkel, gyilkolták egymást. És elváltak. Miért baj ez? A kisgyermek legalapvetőbb szükséglete, hogy biztonságban érezze magát. De ha azok ellenségeskednek egymással, akiktől az ő élete függ, akkor ő nem érzi magát biztonságban. Az emberi csecsemő tehetetlen. Életben sem maradna a szülei nélkül. Az állatok? Ha veszély fenyeget, menekülnek. Ha ég az erdő, jön az árvíz, menekülnek. A tehetetlen kisgyerek nem tud menekülni, szorong, szopja az ujját, intenzívebben és többet, mint mások. Azt teszi, amit az egysejtűek, amikor kiszárad a környezetük: betokozódnak; visszahúzódik, kizárja a szüleit az életéből. Így nő fel.

Szeretethiány. „Senki sem töltött fel szeretettel: üres vagyok.” Néhány évtizede létezik egy pszichológiai fogalom, keresztény pszichológiai fogalom, Chapman és Campbell tollából: Szeretet-tank. Nem anatómiai fogalom. Olyan, mint az évtizedekkel korábban felfedezett tudattalan. Nem létezik fizikailag, mégis valóság. A szülők minden megnyilvánulása tölti a szeretet-tankot. Amikor felnő, akkor ebből tud adni. De aki nem kap gyermekkorában, annak üres marad. A diagnózis: krónikus szeretetéhség.

Járt már valaki nevelőotthonban, állami gondozott gyerekek között? Milyen tapasztalattal szoktak eljönni az emberek? „Mennyi szeretet van ezekben a gyerekekben, alig lehetett lerázni őket, az ölembe bújtak.” Pedig nem szeretet van bennük, hanem szeretetéhség. Nem ugyanaz. Nem kaptak szeretetet. Üres maradt a szeretet-tankjuk. Tudunk erre is szépirodalmi példákat.

József Attila apja kitántorgott Amerikába. Anyja nem ért rá vele foglalkozni, még a padlásra sem tudta felvinni. Aztán meghalt. Felnőtt József Attila. A rokonok úgy hívták: többé itt ne lássam. Ismerjük a folytatást. A görög keleti vallásban nyugalmat nem lelt, csak papot.

Jaj, szeressetek szilajon,
hessentsétek el nagy bajom!
Eszméim közt, mint a majom
a rácsok közt le és föl,
vicsorgok és ugrándozom,
mert semmit nem hiszek, s nagyon
félek a büntetéstől.
– József Attila: Kiáltozás – részlet

Szívszorítóak József Attila utolsó versei. Egy nagy vergődés. Zord bűnös vagyok, azt hiszem, de jól érzem magam. Csak az zavar e semmiben, mért nincs bűnöm, ha van. (A bűn – részlet) Vagy egyik töredékét idézem: Kásásodik a víz, kialakul a jég és bűneim halállá állnak össze. Döbbenetes, szemléletes. Úgy látom, hogy ő − Adyval ellentétben − csak vergődött, de nem talált oda a kegyelem trónjához. Szeretett volna hinni… de nem talált igazi kapaszkodót. Félelmetesen szomorúak ezek a versek.

Csimpaszkodunk egymásba – kodependencia (társfüggőség)

Itt van két ember: egy férfi és egy nő. Azt mondja egyik a másiknak: csimpaszkodom beléd, mert nagy szükségem van rád, üres a szeretettankom, majd betöltöd valahogy. Mire a másik: nem tudlak szeretni, mert nekem sincs.

Hányszor előfordul, hogy van két ember, mindkettő szeretetéhségben szenved, azt mondják: összeillünk, mindkettőnknek üres a szeretettankja, majd egymás boldoggá tesszük. Be szokott jönni?

Apám alkoholizált, drogozott, vagy munkamániás volt. Anyám? Anyámat apám problémái kötötték le, rám nem volt ideje, s nem volt ereje, de majd te kárpótolsz, akibe most szerelmes vagyok.

Hát ez a nagy csalódás! Mindketten itt vannak, csimpaszkodni próbálnak egymásba. Az eredmény: csökkentértékűségi komplexus, megfelelési kényszer, önbecsapás, csalódások.

Héja-nász az avaron – egymás húsába beletépünk. Szenvedést okoznak egymásnak folyamatosan. Szakítások, nagy kibékülések. Ismerünk ilyen kapcsolatokat? Folyton szakítanak, folyton kibékülnek. Ez a kölcsönösen üres szeretettankkal létrehozott kapcsolatra jellemző.