A lelkiismeret tisztasága


Pálhegyi Ferenc: Őrjárat az etika körül c. könyvéből

Olyan tűz ez, amely a pusztulás helyéig emészt (Jób 31:12)

„Mert nehéz a kő és nehéz az ólom,
De nehezebb, kit titkos súlyú bűn nyom.” (Babits)

Tiszta-e a lelkiismereted? – tesszük fel a kérdést számonkérően egy másik embernek. De tudjuk-e, hogy mi a lelkiismeret?

Az „utca embere” egy vállrándítással talán ezt válaszolja: „Az, ami furdalni szokott.” A németeket mardossa a lelkiismeret; a bibliai személyeket égeti, perzseli, emészti, mint a tűz (pl. Jób 31:9-12). Valamiképpen mindenkit bánt, gyötör vagy kínoz. A valóság azonban az, hogy nem mindig és nem mindenkit szokott bántani.

A LELKIISMERET valamiféle jelzőkészülék, amit Valaki beleépített az emberbe. Amíg működik, addig számíthatunk arra, hogy az illető erkölcsileg befolyásolható, számonkérhető vagy megbízható. Akinél ez a „készülék” nem működik, azzal nem érdemes üzletet kötni, együtt dolgozni, barátkozni, de még szóba állni sem. A lelkiismeret megléte minden emberi kapcsolat előfeltétele.

A pszichológus Gordon Allport nem a lelkiismeretet, hanem a LELKIISMERET-FURDALÁST definiálja: belső konfliktus, pontosabban az énkép és a cselekvés disszonanciája.

Kellemetlen, fülsértő élmény, ha valaki egy bádogdarabbal karcolja a betont, vagy ha két egymás melletti billentyűt egyszerre üt le a zongorán. A hangok, amiket hallunk, összeférhetetlenek, nem tűrik egymást.

Becsületes embernek ismerem magam. De amit most tettem, az becstelenség. Ez a két tény nem fér meg egymás mellett, valami csikorog bennem: bánt a lelkiismeret.

„Az Úr szolgája vagyok” – ezt a tényt tartalmazta Jónás próféta énképe. De nem azt tette, amit a Gazda parancsolt neki. Ezért kínozta a lelkiismeret.

Mit lehet tenni a kínzó lelkiismerettel? El lehet hallgattatni? El lehet altatni? Ki lehet irtani? Jónás mindezeket megpróbálta.

…és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot…

Hajóra szállott, mely elvinné őtet
Tarsis felé, s megadta a hajóbért,
futván az Urat, mint tolvaj a hóhért!
– Babits

Két ellentétes irányú erő csap össze a lelkiismeret-furdalástól szenvedő ember lelkében: az, amit önismerete (énképe) alapján tennie kellene, és az, amit tesz. (A konfliktus = ellentétes irányú erők összecsapása.)

Két ellentétes irányú erő csap össze Jónás lelkében; az Úr parancsa: Menj Ninivébe és prédikálj! – hiszen próféta vagy, most ez a dolgod, oda küldelek. A másik erő: Nem akarok menni. Utálom ezt a munkát. Nem szeretem a niniveieket, hiszen ellenségeik, még meg találnak térni, és ezt én nem szeretném. Mit tesz Jónás? Látszólag „közbülső” utat választ: megy is meg nem is. Az Úr parancsára elindul, de nem oda, ahová az Úr küldi. „Kilép a mezőből” (Kurt Lewin kifejezése). Menekülni próbál a kínos helyzetből.

Mitől „nem tiszta” a lelkiismeretünk?

Ennek sokféle oka lehet:

  • nem tettem meg, amit meg kellett volna tennem;
  • megfosztottam a társamat (vagy egy másik embert – a gyerekemet, a barátomat, a szüleimet, a munkatársamat) attól, amit tőlem kellett volna megkapnia (időt, figyelmet, gondoskodást, tiszteletet, szeretetet, szerelmet stb.);
  • elhallgattam valamit vagy hazudtam;
  • veszteséget, kárt, fájdalmat okoztam.

Pedig nem ilyen önzőnek, figyelmetlennek, hazugnak stb. szeretném ismerni magamat! Most úgy érzem: kis féreg vagyok, azt sem érdemlem meg, hogy rám süssön a nap. Vagy pedig folyton csak magammal foglalkozom, már egészen belecsavarodtam önmagamba.

Gyakran menekülni szoktunk, ha nem tudunk megoldani egy nehéz konfliktus-helyzetet, például házassági válságot, munkahelyi kudarcot, önbecsülésünk megrendülését, fenyegető veszélyhelyzetet, vagy akár lelkiismeretünk háborgását. A menekülés „helye” sokféle lehet: fokozott munka, hobby, pszichoszomatikus betegség, cimborák társasága, házasságon kívüli párkapcsolat, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás, lótás-futás… Csalódott asszonyok a gyerekeikhez menekülnek. Elkeseredett férfiak visszaszaladnak a mamához. Menedékhely lehet egy álomvilág is, okkult praktikák, idegen vallások. Még lehetne folytatni a felsorolást. Az biztos, hogy ezek a „helyek” nem adnak valódi védelmet. A hívő ember, ha nem veszítette el a fejét, Istenhez menekül, mert tudja, hogy Ő „pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek” (Zsoltárok 18:31). Isten pedig többnyire visszaküld a nehézségek közé, de megerősít, felkészít, és jelenlétéről biztosít minket. Így tett Jónással is. De előbb még fokozta a veszélyt és a kétségbeesést.

Az Úr azonban szerzett nagy szelet
és elbocsátá a tenger felett.
– Babits

Kísérletek a disszonancia feloldására

A. Önbecsapás (= önmagamnak hazudok)
Lélektani alapja az elfojtás, más szóval: amit kellemetlen érzés tudnom, azt kiszorítom a tudatomból. Erről a tőről tarka jelenség-világ sarjad:

  • Eltagadás – Nem tudatos tagadása a valóságnak; vagyis magam is elhiszem, hogy nem hazudtam, nem csaltam, nem loptam, nem ordítoztam – pedig valójában mindezt megtettem.
  • Bagatellizálás – Elismerem ugyan, hogy megtettem, de meggyőződéssel állítom, hogy ennek nincs jelentősége. „Mindenki ezt csinálja.” „Nem ártottam ezzel senkinek.”
  • Racionalizáció – Kimagyarázom a történteket: tulajdonképpen jót tettem. „Igen, megettem a vacsoráját, de ő legalább nem fog elhízni.”
  • Projekció – „Nem én hazudtam, hanem ő.” „A szálka az ő szemében van.”
  • Reakcióképzés – „Csakazértis megmutatom, hogy…”

B. Békekötés a „rosszabbik énemmel”

  • „Én már csak ilyen vagyok.”
  • „Nem tudok (valójában nem akarok) megváltozni.”
  • „Fogadjatok el ilyennek.”

C. Beismerés = bűnvallás
Ez a tett kockázatosnak látszik. Ugyanakkor a disszonancia feloldásának ez az egyetlen célravezető módja.

Kockázatos dolog levetni a páncélt és ez által sebezhetővé válni. De jó, ha tudjuk: az állatok így szoktak „kibékülni”. Etológusok megfigyelték a fajon belüli küzdelem „játékszabályait”. Küzdenek a szarvasbikák, csattognak az agancsok. Amikor az egyik érzi, hogy veszíteni fog, feladja a harcot: oldalra fordul, ezzel teljes oldalát odakínálja ellenfelének: ide döfj bele. Ez a döfés súlyos sebet ejtene. De az erre a jelre megtorpan, nem döf bele, a harc véget ér. Hasonlóképpen viselkednek az egymással marakodó farkasok is: amelyik vesztésre áll, a nyakát kínálja fel. Ha a másik belemarna, a főütőeret harapná ketté, ez halálos harapás lenne. De a győztes ezt nem teszi.

Nekünk, embereknek, ez nehéz lecke: merjünk vesztesek lenni. Persze a másik is ember (nem szarvas és nem farkas), ezért nem biztos, hogy nem döf vagy nem harap belénk. A beismerés valóban kockázatos.

Foglaljuk össze a lelkiismeret-furdalás feloldásának lehetőségeit:

Kínoz a lelkiismeret

→ elfojtom

→ beindulnak az elhárító mechanizmusok – a neurózis útja

→ tudatosítom és feltárom

→ békét kötök a rosszabbik énemmel – a bűnözővé válás útja

→ megbánom, bevallom és elhagyom a bűnt – a megtérés útja

Ahhoz, hogy megtérésre jussunk, a kétségbeesésnek – a viharnak – fokozódnia kell. Csak az tudja, hogy mi a kegyelem, aki felfogta, hogy ítélet alatt áll. Ennek érdekében – Isten kegyelméből – jön a cethal.

Jónás a hal gyomrában értette meg, hogy az Úr egyszerre hatalmas és szerető Isten, és azt is, hogy kicsoda ő maga: hűtlen és tehetetlen – a természeti erőknek kiszolgáltatott – követ, akit az Úr mégsem küld el a szolgálatból, hanem továbbra is használni akarja. Istent szolgálni kegyelem és kiváltság.

Emberi testünkben mi is ki vagyunk szolgáltatva természeti erőknek és pneumatikus hatalmaknak. De megérthetjük Jónás történetéből, hogy kegyelem a tehetetlenség, kegyelem a vihar, és kegyelem a cethal.

Hogy lehet imádkozni egy cethal gyomrában? Lehetnek-e ott ép gondolatai az embernek? Jónásnak voltak. Akinek nem volnának, olvassa el figyelmesen és mondja el Jónás imáját.

Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és Ő meghallgatott engem.
A halál torkából kiáltottam segítségért, és Te meghallottad hangomat.
Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül.
Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem.
Azt gondoltam, hogy eltaszítottál engem magad elől.
Bárcsak újra megláthatnám szent templomodat!
Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül,
hínár fonódott a fejemre.
Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld,
de Te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem!
Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam,
és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba.
Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket.
De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem.
Az Úrtól jön a szabadulás.
– Jónás 2:3-10

Néhány fontos tanulság

  • A föl nem tárt, ki nem tisztított sebet nem szabad bekötni, mert a gennyes gyulladás az egész testet beteggé teszi. „Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.” (Példabeszédek 28:13)
  • Ne hazudj magadnak se!

Mert aki éltét hazugságba veszti,
A boldogságtól magát elrekeszti.
– Babits

  • A lelkiismeret elhallgattatása (az elfojtás) és a Gonosszal való békekötés (az önzés és a hazugság elfogadása, beépítése az énképbe) végzetes lépések.
  • Amíg furdal a lelkiismeret, addig nem reménytelen a helyzeted. Amikor már nem jelez, menthetetlen vagy.
  • A kereszt tövében (= Krisztus váltságművét elfogadva) köss békét önmagaddal!

„Járuljunk oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől!” (Zsidók 10:22)


« A szív: értékrendünk centruma ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ A beszéd tisztasága »


Reklámok