A kommunikáció rejtelmei

Látod-e és hallod-e a társadat?

A fiatal feleség nagy gonddal és izgalommal főzte az első ebédet. A szakácskönyvet tízszer is áttanulmányozta. A legjobb alapanyagokat szerezte be. Munka közben többször is felhívta az anyukáját tanácsért. Végre eljött a tálalás szent pillanata.

Lélegzetvisszafojtva figyelte férje arcát, várta a hatást. De az csak lapátolta a szájába szó nélkül az ételt. Aztán megették a desszertet is, és megitták a kávét. A férfi nagyokat szuszogott, ásított, majd elégedetten ledőlt a heverőre. Még mindig nem szólt semmit. A nő maga elé meredt, sírás fojtogatta. Eltelt egy-két óra, mire a férjnek is feltűnt valami.
– Mi bajod van? – kérdezte a feleségét.
Az ifjú feleség szipogva mondta:
– Nem ízlett az ebéd?
– Miért? Mi volt az ebéd?

Azt mondják, a szerelem vak. Én azt hiszem, még sötétebb vakságban él az a férfi, aki már nem is szerelmes.

A fenti jelenet szereplői fiatalok voltak. A fiatalok többsége még figyel a társára. Az a fájó figyelmetlenség, amit ez a történet mutat be, inkább az idősebbekre jellemző. Az a középkorú asszony, akit észre sem vesz a férje, azért nem sír, mert már belefásult férje közönyébe.

A házastársi szeretet-kapcsolat = folyamatos kommunikáció

A férjnek és a feleségnek folyamatosan van mondanivalója egymás számára, és folyamatosan nyitottak egymás felé. Mindkét fél érdeklődéssel fordul a társához, érdeklődését pedig az a vágy motiválja, hogy társa megkapja mindazt, amire szüksége van. Ezért igyekszik földeríteni, hogy társát mi tenné boldogabbá, mi esne jól neki, mi hiányzik ahhoz, hogy testileglelkileg jól érezze magát. Saját magáról szinte megfeledkezik az ilyen (szeretettől motivált) ember, mert figyelme folyamatosan a társára irányul. Ha mindketten ezzel az attitűddel fordulnak egymás felé, kapcsolatukban megvalósul a testi-lelki egység: nemcsak egy közös cél felé néznek, nemcsak egy ütemre lépnek, hanem mindkettőjüknek csak az esik jól (akár a szexben is), ami a másiknak is. Ha pedig egyiküknek fáj valami (akár testi, akár lelki téren), szenved a másik is.

Vajon létezik ilyen pár?

Az ember természeténél fogva önző és hiú. Még akkor is magát látja, amikor a másikat nézi. Hogy viszonyul hozzám? Mit érez irántam? Mennyire értékel? Milyen embernek tart? Egy tranzakció-analitikus – Thomas A. Harris – szavaival: O.K. vagyok-e nála? Mert ha nem, akkor pocsékul érzem magam a jelenlétében. De ha igen, akkor szeretek vele lenni (talán még feleségül is veszem).

Azt hallom, amit a másik közölni akar?

Schulz von Thun azt fedezte fel, hogy a fogadó beállítódásán múlik, hogy milyen üzenet jut el hozzá egy közlésből. Négy „füle” van az embernek – állítja. Az egyikkel arra figyel, amit a közlő tulajdonképpen mond. A másik „füle” azt hallja meg, hogy a közlő milyen állapotban van. A harmadik „fül” arra figyel, hogy miként viszonyul hozzá az, aki beszél (milyennek tartja őt). Végül a negyedik „fül” azt figyeli, hogy mit kell tennie.

Milyen üzeneteket tartalmazhat egy egyszerű mondat?

Egy házaspár autójában várakozik az útkereszteződésnél, amikor tilosat mutat a lámpa. A volán a nő kezében van.

Egyszercsak megszólal a férj: „Zöld!” Mire a felesége: „Te vezetsz vagy én vezetek?”

Ha a feleség a „Mit mond tulajdonképpen” fület használta volna, válasza ez lehetett volna: „Igen, zöld.” Ha arra figyelt volna, hogy a férje milyen állapotban van, ez az üzenet jutott volna el hozzá: „Sietek.” A „Mit kell tennem” fülön át érkező üzenet: „Adj gázt!” Ez az asszony nyilvánvalóan a „Milyennek tart engem” fület használta, amelyen keresztül ezt az üzenetet fogadta: „Nem vagy elég figyelmes autóvezető.” Ettől megsértődött és visszavágott.

Az empátia füle

  • Mi van vele?
  • Hogy érzi magát?
  • Mire lenne szüksége?
Az én-központúság füle

  • Milyennek tart engem?
  • Mit gondol rólam?
  • Mit érez irántam?

Azt hiszem, ennek a „fülnek” a használata jellemzi leginkább a természetében megromlott embert.

Ugyanezt látjuk Schulz von Thun következő példájában is.

A házaspár az ebédlőasztalnál ül. „Mi ez a zöld a levesben?” – kérdezi a férj. A feleség válasza: „Ha neked ez nem ízlik, mehetsz máshová enni.”

Nézzük meg a lehetséges válaszokat a fogadó különböző attitűdjei esetében:

  • Mit mond tulajdonképpen?
  • Milyen állapotban van?
  • Milyennek tart engem?
  • Mit kell tennem?

Ha mindkét fél csak önmagára figyel, ha csak a saját jogait és sérelmeit tartja szem előtt, és ezért nem fogadóképes a társától jövő, annak valódi szándéka szerinti üzenetére, a közlés tartalma nemcsak torzul, hanem kölcsönös kommunikáció egyáltalán nem jöhet létre. „Süketek párbeszéde” – ez a jellemzés illik erre az esetre. Csak adás van, vétel nincs.

Sír az asszony.

– Mi bajod van? – kérdezi a férj.
– Semmi bajom sincs.

Erre a férj megnyugszik!!!

Ha nincs vétel egy kapcsolatban, az azt jelenti, hogy a kommunikáció lefagyott.

Ha egy házaspár életét ez a kommunikációs séma jellemzi, kimondhatjuk rá a diagnózist: A két teljes (test és lélek egységét képező) ember teljes értékű kapcsolata megszűnt. Lehet köztük testi kapcsolat, üzleti kapcsolat, kulturális érdeklődésből fakadó kapcsolat, nemes célért küzdők bajtársi kapcsolata (lehetne még sok mást is említeni) – de mindez nem házastársi szeretet-kapcsolat.

Hogy lehet újra elindítani a „lefagyott” kommunikációt?

A fiatalok is – legalábbis legtöbben – önzők és hiúk. Hogy lehet, hogy mégis élő a kapcsolatuk, szüntelen kommunikálnak, soha nem unalmas az együttlétük Azt hiszem, ennek az a titka, hogy a kölcsönös adás-vétel-kommunikációt a szerelem mozgásba lendíti, és amíg tart (a szerelem), mozgásban is tartja.

„Költő szerelme szalmaláng,
azért oly sebes és falánk”

– írja József Attila írja egyik töredékében. Azt hiszem, nemcsak a költő szerelme, hanem előbb-utóbb minden szerelem ellobban, vagy lassan elhamvad. Egyesek szerint a szerelemnek szeretetté kell átalakulnia. Én nem hiszem, hogy a szerelem át tud alakulni.

De azt gondolom, hogy a szeretetnek valamikor meg kell születnie az ember szívében, a szerelmi lángolás ideje alatt már, vagy később. Ha ez megtörténik, a szeretet fogja mozgásban tartani a folyamatos és kölcsönös kommunikációt a pár életében, mint a mágneses tér a dinamó mozgását.

Hogyan születhet szeretet a természeténél fogva önző ember szívében? Mi adhat reményt elhidegült házaspároknak, akik elveszítették minden reményüket?

A megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.
(Róma 5:3-5)

Isten a társunk iránti szeretetet valóban szívünkbe ülteti. De az olyan, mint a csírázó mag a földben – öntözgetnünk és gondoznunk kell, hogy növekedjék.

Reklámok